Gergő blogol

Sokat gondolkodom mostanában, érdemes-e maradni. Nem egyértelmű a helyzet, de kezd egyre egyértelműbbé válni. Ágit eddig azért nem küldtem haza, mert az az igazán kidobott pénz, ha ő megy repülővel, én pedig egy-két héttel később. Pedig jövő héten el kell dönteni, hogy együtt megyünk-e vagy én esetleg csak később, mert neki már rég elkezdődött az egyetem és dolgozatokat kell írnia, stb.

Valamelyik nap ugye nem feleltem meg egy teszten, amikor egy raktári állásra jelentkeztem, vitatható körülmények között, de már mindegy. Pont ebben van pedig remény (lehetne pénzt keresni és közben lesni a jobb lehetőségeket), mert jön a karácsony. De csak karácsonyig  van a raktárakban meló, utána kirúgás van. Egyre kevesebb idő van karácsonyig és lassan elérem azt a pontot, hogy amennyiben fel is vesznek esetleg hamarosan, akkor sem igazán éri meg, mert nemsokára úgyis elküldenének, utána megint garantált egy - jó esetben is - pár hetes munkanélküliség. Ez még januártól megfejelve a megszorításokkal (egyszerre találkoznék a karácsony utáni kirúgással és a megszorításokkal járó amúgy is nehezedő helyzettel). Ami szerintem nem is januártól, hanem csak egy-két-három hónap múlva lesz igazán érzékelhető, mert a cégek biztosan kivárnak a kereslet tényleges csökkenéséig. A világgazdaság jelenlegi - és talán nem is távoli jövőbeni - helyzete nem nekem kedvez.

Jó jelek ezek? Nem úgy tűnik.

Kaptam én rendesen savazást, többet, mint a Marcal a katasztrófa után (sajnos úgy tűnik, még nagyobb lesz a baj és az is látható, hogy már tervezik csődbe vinni a MAL-t a rohadékok, hogy megússzák a kártalanítást). Reménykedjünk a legjobbakban (jut eszembe Török Gábor érdekes cikke). Ha hazamentem és lesz még pénzem, biztosan utalok a károsultaknak.

Tehát a kérdés: Van értelme ennek a nagyképű hülyének maradni vagy sem? Ha van, meddig? Van értelme főleg akkor, mikor az ember kezd reményvesztett lenni? Nem lenne érdemes visszamenni legalább annyi időre, amíg összeszedem magam, csinálok esetleg egy-két - az itteni esélyeket megtöbbszöröző - tanfolyamot és utána megerősödve visszatérni?

Tegnap beszélgettünk a tesóm egyik lakótársával, aki a barátjával kb. hat éve érkezett és mesélte, hogy nyáron munkahelyet akart váltani (négy és fél év tapasztalattal) és nem vették fel ugyanarra a munkakörre, amiben azóta is dolgozik. Az utolsó öt fős fordulóban volt ott hatvan körüli néni és tizennyolc körüli, tapasztalat nélküli csaj is.

Ma pedig beszéltem egyik barátommal, aki mesélte, hogy a londoni házban, ahol lakik, állandóan csapódnak az emberek, hol van, hol nincs munkájuk.

U. I.: Ezután már nem említem a balszerencsénket, mert v011 magára vállalta két hónapra "az őrületes pechszériátok van" mantrázását, úgyhogy megkérem, ezentúl csempéssze bele minden hozzászólásába:)

Nem akartam írni mostanában, de ma olyan dolog történt (már most várom a kommenteket...), hogy muszáj megírni. Ezek az angolok nagyon hülyék, buták - igaz, ellenkező véleménnyel még nem is találkoztam -, megint bebizonyosodott. Tudom, megkaptam már, hogy felsőbbrendűnek képzelem magam, mert azt mondtam, hogy az angolok szemetet esznek. Valószínűleg olyan írta, aki nem evett még házi (nem olyat, ami a gyárból jön) csirkét, -kolbászt vagy -sonkát, nincs miről beszélni. Végülis nem csak az angolok, a nagyvárosi emberek is ezt eszik, otthon is. De ne térjünk el a lényegtől.

Ha már elkezdtem írni a posztot, akkor már megírom az elmúlt pár nap eseményeit. Tegnap megérkezett az amúgy már múlt szerda óta Watfordban tartózkodó angol jogsim. Azonnal vittem a DVLA-hez, hogy újat kérjek a mostani címemre és akkor már az autót is átjelentettem ide. Persze, ha megjön az új-új jogsim, csináltathatok egy új digitális tachográfkártyát is... Ezek annyira hülyék, hogy küldtek egy csekket is 50 fontról (remélem, a sok szívást akarják így kompenzálni), amit gyorsan be is váltottam a bankban. Jogsi megoldva, autó megoldva, nem kell többet szívni a postázással.

Tegnapi hír még, hogy maradhatunk még pár hetet a tesóméknál, így nem szakad a nyakamba az az idegeskedés, hogy úgy keressek albérletet, hogy munka még nincs.

Ma megjött  a személyi igazolványom is, nagyszerű, a magyar jogsim (amit el kellene fogadniuk, de mindegy..) pedig tíz napon belül várható. Egyébként a Bread Shop is fizetett, korrektek, pedig a szerződést sem írtam még alá.

Ahogy korábban írtam, ígértek valamit, ma voltunk "dolgozni". És, hát ami történt, az a legalja eddig itt Angliában. Elöljáróban annyit, hogy Gábor (a testvérem lakótársa) is ennél a cégnél kezdett, azt mondta, ide simán felveszik Ágit is, nemhogy engem, nyelvtudás sem igazán szükséges..

Lássuk, mi történt, át is adnám a szót Áginak (aki a tegnapi vicces komment félreértésétől eltekintve nem a testvérem, hanem az ügyeletes Sárkányom, akivel nem szakítottam), az EmanciPunci-Szekció biztosan várta már ezt a pillanatot:

"Sziasztok Blogolvasók!

A mai nap eseményén nagyon ledöbbentem. Még kedden szóltak nekünk telefonon a raktári munka kapcsán, hogy csütörtökön reggel 6.30-ra menjünk, mert  (bemutatás) lesz. Ekkor még nem is gondoltuk, hogy egy angolokkal teli selejtezőre (!!!) megyünk, ahol előadásokat hallgatunk, majd teszteket töltünk ki. Magával a teszttel nem  is volt semmi baj, azt kérték számon, amit az előadásokon elmondtak ill. bemutattak.  Gergő értette, amit mondtak - én szinte semmit sem -, ezért helyes válaszokat adott a tesztlapon (ezt bizonyítja az is, hogy a mellette ülő angol srác lapjáról ellenőrizte, hogy mindent jól írt-e). Én pedig természetesen Gergőét másoltam ezerrel. Az egyik tesztlapon nem tudtam válaszolni pár kérdésre, mivel nem tudtam elolvasni Gergő írását. Úgy voltam vele, hogy úgysem ezen a pár elméleti kérdésen fog eldőlni a dolog, mert a gyakorlat a lényeg, ami nagyon jól sikerült. Nagyon könnyű volt, bár az angoloknak mind a feladat megértése, mind a megoldása nehézséget jelentett. Kaptunk a feladatra 10 percet, mi 3 perc alatt készen voltunk, mert csak olvasni kellett tudni a sikeres megoldáshoz. Az angolok "túlóráztak" a feladaton. Ja, és ami a legdurvább, hogy a saját anyanyelvükön hallgatták végig az előadást, és így sem voltak valami gyorsak! Nem tudták sokszor, hogy mit is kell csinálni! Szánalom, buták, mint a föld!

Vége lett az előadásnak, persze mindenki érdeklődött, hogy másnap mikorra kell menni. A menedzser válasza az volt, hogy a tesztek eredményét figyelembe veszik a visszahívásnál, de ha valakinek nem sikerült jól, azt még most azonnal visszahívják, hogy ezzel is segítsenek bennünket. Vártuk az "eredményhirdetést"! Egyszer csak jött az ügynökség egyik embere, felolvasott három nevet! Na mit gondoltok, kié volt az egyik? Az enyém természetesen, amin nem is lepődtem meg. Visszamentem, és mondták, hogy az üresen hagyott kérdésekre próbáljak meg válaszolni. Rendesek voltak, mert segítettek; rajzoltak, mutogattak. De sajnos rossz válaszokat mondtam, ezért megkértek, hogy keressem fel az ügynökséges srácot, aki csak annyit mondott, hogy menjek be az ügynökséghez, és keresnek nekem egy másik munkát, mert a raktár nem megfelelő nekem. Mondta, hogy Gergő a kocsiban vár.

Kimentem hozzá, elkezdtem mondani, hogy rossz válaszokat adtam, ezért nem vettek fel. Mire ő beszólt, hogy ő sem felelt meg! Pár másodpercre teljesen ledöbbentem! Róla másoltam mindent, akkor hogy lehet, hogy őt vissza se hívták, hogy megpróbálja szóban elmondani a szabályokat, engem meg visszahívtak pedig semmit nem tudtam!

A legérdekesebb a dologban, hogy az egyik bemutatón meglestük a menedzser papírját, aki javította a dolgozatokat, és mindkettőnk neve mellett egy-egy pipa szerepelt.

A válasz az lehet, hogy szórni kell az embereket, és az angol legyen akármilyen lassú és buta, előnyt élvez! Ha ez a cégnek megéri, ám legyen!

Ági"

Itt újra Gergő: volt ott egy viszonylag ápolatlan fiatal srác, aki egészen hülyéket kérdezett vagy kérdés nélkül beszólogatott. Mielőtt elküldtek, pont azt mondtam Áginak, hogy amennyiben ez a "vakarcs" egy hétnél tovább ott lesz (láttuk, hogy milyen lassan tölötte ki a gagyi teszteket még az ügynökségnél is), akkor én belügyminiszter leszek Angliában.

Mindenesetre ebből is tisztán látszik az, hogy azoknak a tanácsa (vagyis annak nagy százaléka), aki legalább két-három évnél korábban érkezett ide, nem igazán hasznos számunkra. Nem azt mondom, hogy nem hasznos, de a helyzet alapjaiban más, mint esetükben lehetett. Ezt a lakótársak is most értették meg, mert ma pl. volt egy időpontom egy másik ügynökséghez, ahová nem tudtam elmenni. De pár napja még azt mondták, hogy amennyiben ide lehet menni, akkor ahhoz az ügynökséghez nem is kell már jelentkezni. Az én tapasztalatom meg az, hogy kell. Akkor is mentem volna, ha tényleg felvesznek, az első szabadnapomon besétáltam volna a többi ügynökségbe is.

Amikor Gábor (aki egyébként villamosmérnök) jelentkezett ehhez a céghez, nem is volt angol munkaerő, most szinte csak az van.

Mi lesz itt januárban? Nem intő jel ez is?

U. I.: Először is ajánlom a kommentet alul, ha sok ilyen jön, lehet, hogy írok egy következő posztot, ott lesz igazán anyázás, ahogy a magyarokat ismerem.

Viszont most mondja Ági, hogy az egyik feladatnál az egyik fickó csak egyféle választ adott, míg a helyes elég sokféle volt (nem emlékszem, mennyi). Ilyen választ adott egy olyan kérdésre, hogy volt egy polc, ami boka magasságában volt és mi lehet a probléma, szerinte az volt, hogy túl magasan van. Mindenhova ezt írta. Itt meg próbálják megmagyarázni, hogy én vagyok a hülye. Még véletlenül sem lehet arról szó, amit én írtam.

U. I. 2.: Azóta megkaptam életem legjobban eső kommentjét (köszönöm) és kezd értelmes párbeszéd kialakulni.

Most, hogy elolvastattam Ágival a kommenthadjáratot, eldöntöttem, befejezem egy időre a blogot (a posztírást).

A GPS-t barátaink és anyukám tanácsára vettük, eddig anélkül (vagy máséval) közlekedtünk.  Az angol táblázási szokások elég érdekesek, saját szememmel láttam olyat párszor, hogy az út kétfelé ágazott (egy felfelé, egy lefelé) és csak a szétválás után volt kitáblázva, hogy hova vezet az alsó (felsőn azt hiszem, semmi), el is tévedtünk így Birminghambe jövet, mert nem fordultam meg ott, ahol tilos, nyilván. De el tudom adni. Az autót szintén el tudom adni.

Adjam el őket? Akkor jobb lesz? Tartalék van bennük, az tény.

Az értő olvasás sosem árt (bár félreértések persze vannak), ez az utóbbi két napban is - és a kommenthadjáratban is - teljesen nyilvánvalóvá vált.

Érdekes, arra senki sem reagált, hogy milyen nagy hibát vétettem tavaly (blog eleje, nem linkelem). Ami hibát elkövettünk itt, az, hogy rosszkor jöttünk (akkor mindenki azt mondta, akkor jó, de már tudom: nem) és amiről tehetünk, az az, hogy szarul választottuk ki a szállásokat (de a jövőbe mondjuk nem látunk azóta sem) és az első hónapban (rossz helyen is vásárolva) többet költöttünk, mint kellett volna.

A jogsim még mindig nincs itt, biztos ez is a mi hibánk.

Köszönöm a figyelmet, a segítő kommenteket.

Jelentkezni fogok.

Ezt a posztot tegnap kellett megírnom. Olyan hangulatban voltunk, hogy megyünk haza. A GPS-eket nézegettem az ebay-en és rá tudtam venni az egyik cég főnökét, hogy adjon egyet vasárnap, a házánál (szerencsére volt nála). Így most van egy Európa-térképes (tegnap frissítettük is) Garmin Nüvi 255-ösünk, a limitált szériás, fekete kivitelben. Még tíz font kedvezményt is adott, nyolcvan fontért hoztuk el (otthon jelenleg 55 ezer forintról 40-re van értékelve). Ez ám a vevőközpontú hozzáállás. Köszönet érte.

Viszont, hogy mennyire ki van velünk cseszve: útközben a GPS felé menet felhívtuk a fodrászékat, hogy feladták-e a levelet (ami ugye szerdán megérkezett Watfordba). Azt mondták, hogy szombaton (!) feladták. Ez még mindig nincs itt. Andor tudta, hogy ez nekem nagyon-nagyon fontos, baromi idegesek is vagyunk emiatt... Egy hét veszett megint kárba.. Tegnap szintén jött levelem, kíváncsi vagyok, fel van-e adva.

Délelőtt válasz jött attól a watfordi nőtől, aki esetleg tudna szállást adni (tegnap nem vette fel, SMS-t írtam neki) és még szabad a szoba. Megírtam neki, hogy egyelőre egy hónapra kellene, várom a válaszát. Egyik kommentelőm nem értette, hogy miért nem találunk szállást két hete. Nem a szállással van a probléma, hanem azzal, hogy nincs olyan szállásadó, akiben megbíznánk. Ráadásul a semmire még olyannál sem mernénk szerződést aláírni, garanciát vállalva egy vagyonnyi összeg kifizetésére.

Hívott a szájából állandóan segget csináló Brook Street ügynökség is, de természetesen nem vettem fel. Utána írtak egy e-mailt is, kérdezték, jól vagyunk-e és keresünk-e munkát. Írtam nekik egy hosszabb levelet, arra is várom a válaszukat. Ha össze lehet  újra hozni őket, a fagyasztós ügynökséget és a szállást, akkor visszamegyek. Ettől függetlenül még figyelhetem a birminghami állásokat is.

Délután anyukám felajánlotta, hogy Ágit esetleg hazaküldhetném, úgyis felvették a mesterképzésre az egyetemen, akkor csinálhatná azt is. (Tehát segít, nem úgy, mint apukám, aki mindig csak ígéri - bár az inverteremet és a nemzetközi jogsimat elküldte - és csak simán "aha" szavakkal veszi tudomásul, hogy a gyereke az utcán van és nemsokára - rossz esetben - haza sem fog tudni menni. Ezt egyébként nem is meséltem, de Ági is hallotta azt a telefonbeszélgetést és igazán megdöbbent). Megfontoljuk. Akkor pláne maradhatnék még. Meglátjuk.

Volt ma időpontunk is az egyik ügynökséghez (raktári meló), iszonyatosan gagyi teszteket  kellett kitöltenünk: három oldal arról szólt, hogy számokat és szavakat kellett összehasonlítani, hogy egyformák vagy különbözőek, de voltak "igazán bonyolult" szöveges feladatok is voltak... Azt mondják, napokon belül lesz munka, kíváncsi leszek..

Pár órája felhívtam a csajt, aki tegnapelőtt hívott, hogy lenne kiadó szobája. Azt mondta, náluk nincs. Megkérdezi a barátnőjét. Nemrég jött az üzenet, hogy a barátnő sem szeretne párt, és férfit is csak a saját nemzetiségéből. Ja, és ha Watfordban szeretnénk lakni, hívjuk fel Kareszt, de őt már ismerjük, hallottunk róla eleget. Utána még írt két SMS-t, mentegetve magát, de kezdünk besokallni.

Egyetlen esély van még. Találtam a GumTree oldalon egy nőt, aki Watfordban adna ki egy szobát, havi 295 fontért és párt is szívesen lát (kérdés, ezért számít-e fel valamit), rövid távra is kiadja.

Itt a tesóméknál az a baj, hogy nem tudunk rendesen mosni, az egy hét alatt kétszer mostunk, és a második azóta sem száradt meg, mert hideg van. És kellemetlenkedni sem akarunk. szobát kivenni a semmire szintén nem akarunk itt.

Most ezerrel nézegetjük a GPS-eket, mert kedd éjszakára a komp csak 19 font.

Van valakinek valami ötlete?

:(

Sokszor hallom, ennyi rossz után csak jó jöhet. Aztán nem jön. klarky kommentelőm már pár poszttal korábban kijelentette, induljunk haza, ennyi pechhel már nem szabad a sorsot kísérteni, "ez a sok pech legyen intő jel". Nem akarom elemezni a helyzetet - korábban mindent leírtam -, de úgy érzem, egy nagy szopórollerre váltottunk (igen drága) jegyet és nem tudom, mikor áll meg. Mármint tudhatnám is, akár azt is mondhatnám: "oké, húzzunk innen a picsába". De a legszarabb, mikor valaki feléleszti bennem a remény lángját (ami úgy tűnik, szinte kialudt) és utána pedig kétségek közt hagy. Reménykedve.

Részletezem. Az egész tegnap (előtt) történt. Épp parkolóhelyet vadásztunk, mert időpontunk volt egy ügynökséghez, ahol regisztráltattuk magunkat, mikor csörgött a telefonom. Balázs nagynénje volt az, akinek van egy vendégszobája és kiadná. Tök jó, szólhatott volna négy-öt nappal korábban is. Nem sokat beszéltünk, mert siettünk az ügynökséghez.

Egy óra múlva hívott a fagyasztós ügynökség, hogy tudok-e menni dolgozni (sajnos most nem). Munka lenne...

Pár óra múlva visszahívtam és akkor meg azt mondja, hogy nem gondolta át a hívást, mert most jutott eszébe, hogy mi egy pár vagyunk... Kérdeztem, mennyiért adná ki a szobát egy főnek. Ötven (!) fontra gondolt egy hétre, ami elképzelhetetlenül jó ár, kaució nélkül ráadásul. Megörültem. Mondtam neki, hogy százig elmehetünk, ha jöhet Ági is. Majd megbeszéli a férjével (egy fekete, sokat utazó üzletember). De van egy barátnője is, aki egyedül él a kisgyerekével, ő is lakótársat keres. Később megint visszahívom, hogy engem érdekelne az ötven fontos történet is, akár úgy is, hogy Ágit hazaküldöm. Akkor meg azt mondta, hogy nem is tudja, mert a férje nem örülne neki, hogy egy férfival lakna együtt. De bassza meg, akkor nem férfi voltam, mikor először felhívott??? Milyen gondolatmenet ez (velem nem kompatibilis, az biztos)? Abban maradtunk, beszél a barátnőjével (is). Ma tegnap írtam neki SMS-t, még nem válaszolt.

Ez baromi nagy probléma. Ugyanis havi kétszáz fontos albérlettel egyedül simán tudok annyi pénzt termelni, hogy százötven-ezer forintot simán félre tudnék tenni havonta, spórolni sem kellene igazán.  Elég gyorsan kinn lennék a szarból. Most megint reménykedem, gyanús, hogy hiába. Bárcsak ne is hívott volna.. Csak a helyzetemet nehezíti meg. Ágit most nem merem haza küldeni, mert lehet, hogy egy-két héten belül én is megyek és az lenne az igazi pénzkidobás. De úgy menjek el, hogy van munka és nem is járnék rosszul (mondom, abban az esetben, ha olcsó szállást találok)?

Kész agyrém, ha nem velem történik, el sem hiszem... Mostanában folyamatosan a rajtunk kívülálló dolgok miatt szívunk. Folyamatosan. Hihetetlen. Ezt meg kell filmesíteni. A dolgok nagyon nagy része nem a mi hibánkból sül el rosszul (úgy érzem).

Aztán olyan dolgokkal szívok még, hogy megjött a digitális tachográf és a magyar jogsi száma van rajta. Mert amikor utoljára voltam Borehamwood-ban (elsőre nem tudták megcsinálni...), akkor azt mondták nem lesz gond, ha együtt csinálják a jogsit a tachográffal. Direkt rá is kérdeztem, nem lesz-e gond, mert inkább előbb kellene a jogsi, utána a tachográf. Erre előbb jön meg a tachográf a régi jogsim számával, mint a jogsim. Ezek idióták.

Aztán még olyan dolgokkal szívok, hogy mivel szerdán megérkezett az angol jogsim is (elméletileg a régi jogsimmal és a személyi igazolványommal), megkértem Andort (nem mást), hogy azonnal küldje, mert fontos, most nem vesztegethetek napokat, ezen sok múlik. A jogsi még mindig nem érkezett meg és szombat este van. Az agyam elszáll. Ja, és állítólag nem ő küldte el (ha egyáltalán el van küldve), hanem a lehúzós fodrásznő férjének adta oda (!), hogy adják fel ők! Megérteném, ő későn ér haza, de boríték van nála, bélyeget pedig tud venni késő este is a boltban és feladni pedig annyi, hogy bedobja egy postaládába... Nagyon idegesek vagyunk emiatt, és főleg azok leszünk, ha hétfőn sem jön meg. Egyébként is mi köze van a fodrászéknak ahhoz, hogy elköltöztünk (és pláne hová)? Ráadásul jóban vannak az ex-landlord barátnőjével is... Megint ki lett velem baszva. Rendesen.

De hogy legyen autó is a posztban. Imádom vezetni a Saab-ot. Én minden autót úgy hajtok, mint az állat, a sokszáz lóerőset is. De a Saab baromira megnyugtat, nagyon jó vele csorogni. Imádom, hogy elindul alapjáraton emelkedőn is, nem úgy, mint papíron baromi erős dízelek, amiknek alapjáraton jártányi erejük sincs. De ha kell, rendesen megindul azért. Aztán a kényelme, az egyedi műszerfala. És tegnap mentünk boltba az egyik srác ötös Golfjával. Soha nem tudnám megszokni. Azok az igénytelen anyagok, semmitmondó formák. Az igénytelen tetőkárpit, a műszálas üléskárpit, a kemény, kopogós műanyagok mindenfelé (a Saab ajtajának alja is puha és a műszerfal alja szintén), a fapados ülések. És ez a kategória vezetője. Egy minőségi termék.. A Saab tizenhárom évesen egy nyikkanást sem ad ki, ha ráhajtok egy baromi nagy úthibára (egyébként gyárilag toronymerevítős)... A mai autók sehol sem lesznek tizenhárom évesen. Egyébként csak megjegyzem, az egyik kommentelőm azzal dicsekedett (de félreértettem, lásd a kommentek között) - mikor megjegyeztem, hogy a modern autókban már elég gyakran kell vezérműláncot is cserélni (!) -, hogy az övé vezérműszíjas. Ami az egyik legigénytelenebb megoldás az autóiparban, annál még egy rossz lánc is jobb. Nekem a mai autóipar már nem termel minőséget. Hiányzik az egyediség is. Régebben én is azt mondtam, az új autó a frankó. Az utóbbi pár évben már másképp gondolom, a gyárak ott spórolnak, ahol nem szégyellnek, manapság már döbbenetes méreteket öltött ez. És egy mai "modern" autóra pár évesen is a gatyáját költheti az ember, főleg akkor, ha dízel. Muszáj a keresletet fenntartani az új autókra, mesterségesen.

Egyébként a napokban kap egy új váltógombot és ha minden jól megy, egy új elektromos antennát is.

Megpróbálom összeszedni az elmúlt hét eseményeit.

Ott hagytam abba, hogy a végső lökést Szilárd jelentette, mivel nem lehetett elérni, pedig megbeszéltük, hogy elmegyünk hozzá (aludni és értékelni a nem túl rózsás helyzetünket). Eredetileg úgy volt, hogy csütörtökön munka után megyünk hozzá és mivel pénteken szabad vagyok, szombat reggelig maradtunk volna. Ebből lett egy csövezés autóban alvás, de már egészen belejöttünk. Reggel kicsöng Szilárd telefonja, de nem veszi fel.

Később hív és egy ajánlata van számunkra. Olyan munkát tud nekünk, hogy - az ő szavaival élve - "beszarunk". Az apjának a testvére az élettársával egy szállást üzemeltet  Londonban olyanoknak, mint mi, akiket utcára tettek. De ők elmennek egy másik helyre ugyanezt csinálni. Ketten tudnánk 500 fontot keresni hetente és takarítani kell valamennyit, valamint a telefont felvenni, ha jönne valaki. Lakásköltség nincs, adnak egy egész lakást ebben a "szállodában". Fel is keltette az érdeklődésünket. Aztán, mikor leültünk vele beszélgetni, akkor kiderült, hogy 1000 fontot kellene fizetni lelépési díjként, azért, mert ők is fizettek. Igazából még ez sem lenne baj, mert az a helyzet, hogy lakásköltség nélkül egy heti keresetből teljesen jól elvagyunk. De úgy tűnt, hogy kiadnánk a pénzt és nem is azok döntik el, hogy jók leszünk-e oda, akiknek adjuk, hanem azok főnökei. Így felejtős. Viszont tudtunk ott fürödni és kaptunk hálózsákot is, ami jól is jött.

Később Szilárd megkérdezte, hogy akarunk-e ágyban aludni. Így pénteken és szombaton ott tudtunk aludni (a nappalokat az autóban töltöttük). Aztán vasárnap reggel Szilárd azt mondta - szerintem csak ürügy volt, mert nem fogadtuk meg a tanácsát, hogy menjünk be Londonba -, hogy ő Londonban alszik, így eljöttünk onnan. Vissza kellett mennünk Watfordba csövezni, mert szombaton nem érkezett meg a fontos küldemény, amit Magyarországról vártam, mivel a jogsim nem jött még meg, így apukámmal csináltattam egy nemzetközi jogsit - azt az igénytelen füzetet - és az inverteremet, ami szivargyújtóból csinál 230V-ot, így tudjuk tölteni a telefonokat, laptopot, használhatom a borotvát, stb. Ezek hétfőn jöttek meg, érdemes volt várni rájuk, nélkülük a hazaút sem túl egyszerű.

Aztán a pár napja tartó tesómmal való konzultáció meghozta eredményét. Előtte úgy volt, hogy tesómhoz nem tudunk menni egy-két hétre, de a lakótársai megenyhültek, két hétre mégis tudunk menni. Így elindultunk hétfő este (ugyanis még megvártuk a hétfői leveleket is, mivel Andor csak este ér haza) Birminghambe. Ja: GPS nélkül, ugyanis az e-bay-en állandóan lemaradok nagyszerű ajánlatokról, általában egy-két fonttal. Szerencsére kijöttek elénk és megtaláltuk a lakást. Ott készült a legutolsó poszt fényképe. Azóta ott vagyunk.

Mondanom sem kell, hogy eljöttem a munkahelyről. Szállás nélkül nem lehet megoldani, ahogy korábban említettem. És számoltam is. Nem is éri meg nekem. Amennyiben nem találunk St. Albans-ben szállást - márpedig nem találtunk - és Watfordban találunk egyet 400 fontért, akkor a legolcsóbb parkolás 90 fontba kerül havonta, a benzin pedig 70-be. Ez így elég karcsú, tekintve, hogy sem a túlórát nem fizetik, sem hétvégén nem adnak több bért. Ennél otthon sokkal jobban ki tudok jönni. Mindez megfejelve azzal, hogy nem bízom ismeretlen szállásadókban.

Pedig becsületesen erőlködtek a segítségnyújtásban. Felhívott a főnök, hogy amennyiben pénz kell, akkor segítenek, adnak előbb, ha a landlord kauciót akar, akkor majd a nagyfőnök telefonál neki, hogy van biztos állás, stb. Én ezt nem mertem bevállalni egy kisvárosban, ahol ezen kívül nem igazán van lehetőség. Én így egy ismeretlennek nem fogom magam hosszú hónapokra elkötelezni magam úgy, hogy januártól megszorítások lesznek itt is és nem tudom, mi lesz jövőre. Mindenesetre vittem minden lánynak három rózsát és a főnöknek egy minőségi bonbont. Eléggé - és őszintén - meg is lepődtek ezen..

Holnap megpróbálom megírni az itteni napjainkat, mert itt sem egyszerűen indul, de talán nem reménytelenül, tegnap megérkezett a jogosítványom, de várom a postát Watfordból, ezek az idióta angolok okoznak még kellemetlen perceket, mert a digitális tachográffal kapcsolatban (már megvan) megint adták magukat...

... de ez a körülmények ismeretében talán érthető.

Hogy hol készült a kép (az előbb)? Holnap megírom az elmúlt pár nap eseményeivel együtt.

Mindjárt megpróbálom rávenni magam az elmúlt pár nap eseményeinek megírására, de addig is beteszek egy képet a tegnapi vadkempingről, nem tudom megállni.

Biztos hülyék vagyunk, de ha ezzel legalább az olvasóim tíz százalékának tiszteletét vívjuk csak ki (tudniillik, mi nem vagyunk ám anyámasszony katonái, akik megijednek egy kis problémától), akkor már megérte. Bár valószínűleg kilencven százalékban szánalmat keltünk. Nem baj. Ezt a posztot is már röhögve írom.

Ahhoz képest, hogy Ági min ment keresztül, még nem is látszik hajléktalannak. Azért örülök, hogy a "magamutogatós" Saab-ot vettük meg, mert legalább - a körülményekhez képest kényelmes a lakosztály.

(Ezt 24-én írtam reggel. Azóta történtek változások, de azért beteszem.)

Úgy néz ki, eldöntöttük, mi fog történni. Biztosan sokaknak nem fog tetszeni, de az a helyzet, hogy leginkább nekem nem tetszik. Úgy néz ki, visszamegyünk. Kifejtem.

Őrületes a pechszériánk. Az utolsó lökést az jelentette, hogy Szilárd, aki megígérte, hogy segít, valamiért nem elérhető szerda este óta. Ez azért rossz, mert nem tudunk egy normálisat pihenni. És ruhát mosni (amit a kiscsajnál pont azért nem mostunk ki, mert úgyis megyünk Szilárdhoz). Délelőtt kicsörgött a telefonja és bár nem vette fel, már mindegy is. Tegnap nem fürödtünk (stb.), ma nem tudom, mi lesz. Én egy közepeset aludtam, és ez már nagy szó.

Az a helyzet, hogy így nem tudok (nem is vennék jó néven) bemenni a munkahelyre, holnap pláne. Ma szabadnapos vagyok, holnap durva nap lenne ott. Már tegnap azt éreztem, hogy elájulok munka közben. Ezt így nem lehet, sokáig nem.

A probléma valódi oka – mondanom sem kell – a szállás. Ugyanis St. Albans-ben nem sok van. Ami van, kiadják szinte egyből. Tegnap este megnéztünk kettőt – csomó SMS jött vissza azzal a válasszal, hogy már kiadták – és az egyikben egy maffiózó kinézetű (meg nem mondom, honnan származik) fickó akart ránk sózni egy kis lyukat 450 fontért havonta (a hirdetésben 85-100 font között szerepelt) és még takaró sem volt, így ez felejtős. Így is tele a kocsi, nem veszünk már felesleges szarokat.

Megnéztünk egy másikat is, ahol csak St. Albans-re koncentráltunk, az árat el is felejtettük megnézni. Ez a város szélén volt, egy gyönyörű, teljesen új villa, ami csak mára lesz kész (bár nem úgy tűnt a készültségi fokot látva). Az árat először nem is értettem (700 font), utána néztük meg jobban a hirdetést, ott 500 fontot írt (bár azt hiszem, csak egy személyre).

Probléma még, hogy a dupla szobák kilencven százalékában nem szívesen látnak párt ( a hirdetések alapján legalábbis).

Tehát a probléma a szállás. Véleményem szerint hiba lenne St. Albans-ben maradni. Munkával vagy anélkül, teljesen mindegy. Onnan nehéz lesz a költözés, főleg, hogy egy csomó pénztől megszabadulunk kaució címén és egyáltalán nem biztos, hogy visszakapjuk. És annyira azért nem keresnék jól, hogy ezeket simán kitermeljem. És nem a türelmetlenség szól belőlem, de ezek a tények.

Utolsó esély a tesóm Birmingham-ben, aki megpróbál annyit segíteni, hogy az ismerősei által egy-két napon belül megpróbál szerezni egy beugrós szállást és akkor ki tudom várni azt az egy-két-, maximum három hetet, amíg meg nem érkezik a jogsim. Onnantól – úgy gondolom – lesz munkám, akárhol.

U. i.: Ha valakinek van praktikus információja a hazaúttal kapcsolatban, az kérem, ne tartsa magában. Bármi, hol érdemes, hol nem érdemes, hogy olcsóbb, hogy gyorsabb, mire figyeljünk, stb.

A tegnapi írásból pont a lényeget felejtettem ki a nagy sietségben. Tehát azért bizonytalanodtam el, mert ha most megint kiengedünk a kezünkből egy csomó lóvét kaució címen, akkor már nem tudom, hogy megyünk Londonba, ha esetleg lenne lehetőség. St. Albans - azon túl, hogy baromi szép - nem annyira jó hely, hogy oda menjünk kaucióval, csomó hónapot aláírva, annyira nem éri meg. Talán még szerződéses munkával sem.

Tegnap este viszont őszintén el tudtam mosolyodni, Ágival sétáltunk az utcán és találtunk egy új Samsung-töltőt (angol aljzathoz) és pont a mi típusainkhoz való:)

Viszont egy mérnök úr beszólt az autós posztomhoz, idézem is, szó szerint:

"kilog a seggetek a gatyabol, de azert a magamutogatas, az kitunoen megy. Igen, ha nem magyarul irnal, akkor is tudnam, hogy magyar vagy.
Esetedben egy Skoda felicia, vagy valami hasonlo tokeletes valasztas lett volna, 2-300 fontert"

A válaszom:

"Gratulálok. Az igazi magyar Te vagy. Kár, hogy nem megy az értő olvasás. Amennyiben menne, nem írnál ilyet. Pont annyiért néztem autót, mint amit írtál, ezt véletlenül nyertem meg. Nem bánom, megmentett bennünket. Ebbe is épphogy befér mindenünk.

Ha igazi magyar lettem volna, valami menő gépet vettem volna hitelre, akár otthon. Baszki, ez 170 ezer forint, otthon ezért 93-as Lada Samarát kapsz.

Magamutogatás egy 13 éves Saab-bal? Beteg vagy?

Ja, nem, csak okostóni."

Valamint:

"Ági is gratulál egyébként. És a kocsi a vészforgatókönyv egyik eleme is volt.."

Ilyenkor "kicsit" undorodom a magyaroktól, sajnálom, de tényleg ez van. Még jó, hogy már hozzászoktam. Pedig annyira sokban pozitívan csalódtam személyesen is és a blog utolsó pár posztjának kommentjei között is. Én javaslom, zárjuk le az autó témakörét, mert felesleges már erőltetni. Az akkor egy más helyzet volt, de utólag azt mondom, szerencsére. Köszönöm azoknak, akiknek lejött a szituáció, annak ellenére, hogy nem mérnökök. Ők vannak elsöprő többségben. Csak ez nyugtat. Bárki kerülhet bármilyen helyzetbe. De a szarban lévőbe kár belerúgni vagy még mélyebbre nyomni..

Laci, a kommentet köszönöm, azt én reagáltam túl. Ha nem mondod senkinek, megköszönöm.

Azért az ész nélküliségre visszatérve: sokan azt mondták, nyáron kell jönni, hát nem jött be (Ja, hogy ősszel már azt mondta mindenki, hogy hülyeség nyáron jönni? Hát ezzel sem vagyunk előrébb). Azon túl a Brook Street ügynökség miatt lettek problémák, állandóan segget csináltak a szájukból, hitegettek. Azóta is hívogatnak, már nem veszem fel nekik.

A tegnapi egyik hozzászóláson nagyon berágtam, le is csesztem érte az egyik barátomat, mert a blog nem publikus az ismerőseim körében (az más, ha én adom meg), különös tekintettel arra, hogy a kisvárosok közös jellemzője a rohadék kidumálás. Utálom. Most, úgy tűnik, nem úszom meg. Szerencsére ez a barátom észrevette magát és egyből rájött, melyik volt az a rész, amelyik kivágta nálam a biztosítékot.

Nem mentünk ész nélkül a nagyvilágba. De mindegy is, ettől függetlenül ez bárkivel előfordulhat, hallottam olyat egy ismerőstől, akit szakadó esőben raktak ki a házból (egy nő az illető) és tüdőgyulladása lett utána. Aztán egy másikat kisgyerekkel rakták ki Franciaországban. Megint egy másikat szintén ki akarták rakni, de a rendőrség segítségével le tudták lakni a kauciót (itt nagyon elqrtuk, belátom, de veszélyben voltunk).

Ez utóbbi barátom, Szilárd említette azt, ami a dilemmát okozza. Ő London déli részén él és azt mondogatja napok óta nekünk, hogy hagyjam ott a pékséget és menjünk el Londonba vagy legalább a közelébe, közelebb, mint voltunk Watfordban. Ott van munka, több pénzért, angol nélkül is, a mai napig. Igaz, hogy kicsit drágább - bár ezeknél a rohadékoknál biztos nem -, de ha van mindkettőnknek munkája, ez nem számít.

Holnap munka után el is megyünk, innen 130 km kb. az út Crowborough-ba  (Londontól délre) és átbeszéljük a dolgokat. Ott leszünk szombat reggelig. Legalább alszunk egy jót, mert most éjszaka is a kocsiban aludtunk az út szélén (bár este még Balázséknál fürödtünk és ettünk). Meg is ijedtünk a nagy kopogásra és vakító fényre, egy rendőrnő ébresztett éjszaka. Kérdezte, hogy mi a baj, miért állunk itt. Én álmomból felébresztve mindent elmondtam neki. És azt mondta, ha bemegyünk a rendőrségre, akkor segítenek nekünk, adnak szállást. Egyébként este néztünk egy szállást a netről, amely azt írta, hogy egy hónap a minimum tartózkodási idő. Megnéztük, nem volt rossz ( a környék sem), de ott hat hónapot mondtak...

Viszont lutoni segítőnk, Tibor lehet, hogy tud olyan szállást szerezni számunkra (Lutonban), ahová be tudnánk ugrani pár hétre, kaució nélkül. Ugyanis én úgy nem fogom otthagyni a st. albans-i munkát, hogy nem tudom, mi van a jogsimmal és a digitális tachográfommal. Ha a kezemben lesz, onnan már tuti, hogy rendes munkám lesz Londonban. Onnantól nem félek.

És mára az egyik munkatársamnál (litván kiscsaj) kimoshatjuk a ruhánkat és meg is fürödhetünk. Igazából, ha fürödhetek, onnantól nem érdekel az autóban alvás.

Tehát kommenteket szeretnék kapni a dilemmánkra. Menjünk-e Londonba most vagy két-három hét múlva (nekem utóbbi tetszik) vagy maradjunk itt. Itt Áginak nem biztos, hogy lesz melója.. Nekem még esetleg a jogsival.

Elméletileg meg tudjuk csinálni.

Elméletileg.

Szar ez az egész. Az elkeseredett harc a túlélésért.

Ma nem keltünk korán, ennek ellenére nem aludtam valami jól. Bementünk a Citizen Advice Bureau-ba. Ami állítólag egy elég kemény iroda. Nem vettük észre. Azt mondták, szerdán menjünk vissza. Utána rendőrség, kiderült, hogy múltkor szinte hiába mentünk kétszer is. Elmondtuk, mi a baj, aztán vártunk. Sokat. Inkább elindultunk Borehamwood-ba. Ott nem tudnak segíteni, késő. Visszafelé hívtak a rendőrségről, hogy menjünk vissza. Visszamentünk, akkor is hiába vártunk, eljöttünk kaját csinálni, nem ettünk egész nap. Épp elkezdtük csinálni, mikor hívtak, mondtuk, hogy megyünk azonnal. Ott azt mondták, várjunk húsz percet, mondtuk, nem várunk, éhesek, fáradtak vagyunk. De hagyjuk a fenébe a feljelentést, mert még a végén mi kerülünk bajba. Úgysem hisz nekünk senki, mert nem angolok vagyunk és veszélyben is érezzük magunkat. Azt mondták, ez nem igaz. Ha meggondolnánk magunkat, menjünk vissza, segítenek.

Kijövet a rendőrségről látjuk, hogy az autón egy kerékbilincs van és az őr 120 (!) fontot követel rajtunk. Ekkor elég rendesen sírva fakadtam (később Ági is), hogy mi jöhet még. Végül nagy nehezen megbeszéltük az őrrel, hogy nagy bajban vagyunk, engedjen el, ha tud. Az utolsó pillanatban sikerült, de még utána is zokogtunk és csak annyit mondtunk, hogy azonnal haza kellene indulni. Egyébként nem értem, a parkolóház már be volt zárva és nem voltunk ott tíz percet... Valószínűleg az volt a baja, hogy amikor másodszor voltunk a rendőrségen, vettünk parkolószelvényt és az 18:49-ig volt érvényes. Sokkal hamarabb elhagytuk a helyszínt, de harmadik alkalommal visszatértünk oda és azt hitte, hogy ott parkoltunk egészen hétig és utána is.

A terv a következő: ha holnap találunk szállást, főleg kaució nélkül ott, ahol a munka van, az lenne az igazi, akkor megpróbáljuk. De két-három nap múlva már el kell döntenünk, hogy mi legyen. Ha minden igaz, a nemzetközi jogsi a héten megérkezik. És azzal el tudunk menni innen. Össze kell magunkat szedni lelkileg és anyagilag is, majd újra meg kell próbálni. Pedig a siker kapujában állunk, nekem már szerződéses állásom van... De az a helyzet, hogy így nem lehet folytatni, ilyen lelkiállapotban..

Jani, köszönöm az együttérző kommentet, könnyek között olvastam fel Áginak...

Ott hagytam abba, hogy hívtak a pékségből interjúra. Nos, az interjú csütörökön sikerült, háromnegyed óráig tartott a nagyfőnökkel és azonnal felvett, lett végre szerződéses állásom, ügynökség nélkül (beszéltünk arról is, hogy nem baj-e, hogy watfordi vagyok, de mondtam, hogy el akarok költözni és úgyis drágán lakom ott, mikor megtudta, mennyiért, azonnal segíteni akart és ráállította a közvetlen főnököt is, de erről később). Ennek általában örülni kell, mégsem volt felhőtlen az örömöm. Ugyanis a fizetést havonta adják. Aminek jelenleg nem tudok örülni. Főleg úgy, hogy az ügynökség állandóan lemondja a napokat. Jut eszembe, ugye úgy volt, hogy egész héten hétfőtől péntekig minden nap dolgozunk majd, ebből a hétfőt lemondták, kedden mindketten mentünk, a szerdát ugrasztottak ki az ágyból. A csütörtököt lemondták, de azt is megemlítették, hogy menjek éjszakára, de csak négy órára. Hát mentem, de ahogy készültem is, maradnom kellett. Ez ám a szervezés... Mindegy, legalább alig csináltam  valamit, jó ez az éjszakai műszak. Egyébként ma este hat után is hívtak, hogy megyek-e éjszakára, de nemet mondtam.

Aztán, hogy a BAJról is szóljak pár szót. A landlord barátnőjének csütörtökön mondtuk, hogy St. Albans-ben kaptam munkát, így elköltöznénk. Van kétszáz font kauciónk, ahhoz adunk még hatvanat és akkor két hétig még tudnánk ott lakni és október 4-én elköltöznénk. Szerintem ez korrekt. Eleve úgy költöztünk oda, hogy nem tudunk semmit ígérni, mert ha máshol lesz állás, elmegyünk onnan (ez itt van szó szerint leírva, már ezért megérte blogot írnom). Pénteken este éppen enni készültem (alig ettem valamit egy napja), amikor megjött a landlord, már emelt hangon elkezdte mondani, hogy hallotta, hogy hallotta, hogy el akarunk költözni. Ekkor csak annyit mondtam volna neki, hogy várjunk egy picit, de a szavamba vágott, elkezdett ordítani és fenyegetni, hogy rohadt, szemét, geci magyarok vagyunk és megver, az öklét húsz centire tartotta a fejemtől.  És nem október 4-én, hanem jövő hétfőn takarodjunk onnan, a kauciót pedig nem adja vissza. Az evést elfelejthettem.

Kicsit lettünk idegesek. Elmentünk a barátnőjéhez is, akinek ott a hetvenéves anyukája, az is ki volt akadva a történteken. Végül beszéltek telefonon, akkor már jövő péntek volt a "takarodás" időpontja. Voltunk a rendőrségen is, de nem sok sikerrel jártunk. Visszamentünk, és mikor láttam a konyhában, akkor a fiával váltottam néhány szót. Meséltem neki, hogy mit beszéltünk, amikor odamentünk lakni. És úgy tudom, hogy nem fizette utánunk a council tax-et sem, mivel nem lehet az ügylet hivatalos a válása miatt. Nem nagyon figyelt, csak szívta a füves cigijét (már reggel háromnegyed hatkor, mikor hazaértem, akkor is azt szívta, mint mindig) és az ujjbegyemmel hozzáértem a vállához, teljesen békésen, csak azért, hogy figyeljen. Erre úgy kikelt magából, hogy azonnal ordítani kezdett és azt mondta, azonnal takarodjunk a lakásból. Odajött a landlord is, együtt kiabáltak velem. Ági már futott is oda, hogy ne bántsanak. Valahogy csak felvittem a ruhákat, amikor szaladt utánam a landlord, hogy én ne bántsam az ő fiát (mi van?) és ököllel egy rendeset belém is ütött (egy száztíz-százhúsz kilós emberről beszélünk),  akkorát, hogy Ági arra szaladt fel, hogy hallotta, mekkorát koppantam az ajtón. Utána meg azért esett majdnem nekem, mert elmentünk a barátnőjéhez és annak az anyja is hallotta a történetet. Valahogy bementünk a szobába és azonnal pakolni kezdtünk, mindent, mindenhova. Ott még ordított velem a drogos gyerek én pakoltam közben. És későn is vettem észre, hogy nagy baj van, Ági valószínűleg sokkot kapott, annyira, hogy kiabáltam, hogy mentőt kell hívni. Nagyon gyorsan, zihálva vette a levegőt, de alig és nagyon remegett. Andor ott állt a szobában, szerintem ő is nagyon meg volt lepődve, mert látta Ágit, de nem szólt semmit. Ekkor gyorsan odabújtam hozzá és próbáltam megnyugtatni, nagy nehezen sikerült, de ekkor ijedtem meg igazán (az előzőekben annyira nem, pedig az is félelmetes volt).

Utána már jött be a szobába az angol lakótárs és a landlord is, hogy maradjunk még (valószínűleg belegondoltak, hogy csak úgy nem tehetnek ki, ráadásul ott a kaució és hétfőig amúgy is ki van fizetve a bérlet), de már valahogy nem volt kedvünk.

Andor segítségével bepakoltunk az autóba (hú de jó, hogy megvettük...) és útnak indultunk. Elsőként a rendőrségre, már kedvesebbek voltak, beszéltünk a járőrökkel is. Majd beugrotunk Norbihoz, hogy feltöltsük a telefonokat, mert az otthonról jövő aggódó telefonhívások kicsit igénybe vették a készülékeket. Nem akartunk ott aludni, mert elég kicsi szobája van, azt beszéltük, elmegyünk egy hotelbe. Ami(ket) végül nem találtunk meg, így amikor már annyira fáradt voltam, leállítottuk az út szélén az autót és aludtunk picit. Mellesleg másnap aznap kezdtem volna az új helyen, de írtam a nagyfőnöknek, hogy nem tudok kezdeni, röviden vázoltam a történetet. Majd reggel hétkor ott voltam, a közvetlen főnöknek is elmondtam, hogy mi a baj. Megértette.

Tegnap Balázs barátom befogadott, de innen kedden el kell mennünk. Pont az előbb hívott az a faszi, akinél korábban is voltunk, most is egy hasonló tömegszállása lenne havi négyszáz fontért, de egyelőre kivárunk. Holnap vagy kedden nézünk ott szállásokat, ahol a munka van, mert erre még a benzinköltségem is rájön.

A munkát végül ma kezdtem, nagyon rendesek, segítenek a szobakeresésben és a kollégák is korrektek, mikor Ági megjelent a boltban (mivel meséltem, hogy ő most az autóban vár rám), féláron adtak neki kaját. De másban is rendesen, műszak után, a főnök tudta nélkül hozhatunk kajákat, amiket igazából ki lehetne dobni.

A holtponton átestünk, megpróbálunk talpraállni, de bevallom, volt egy olyan pont, ahol azt gondoltuk, azonnal induljunk el haza (az autót felkészítettük, erről egy másik posztban mesélek). Csak az a bökkenő, hogy múlt héten adtam fel a jogsimat és személyimet az angol jogsi miatt, plusz a digitális tachográf-kártyám is a régi címre megy azokhoz az idiótákhoz. Apukámmal csináltatok egy nemzetközi jogsit, ami ha minden jól megy, a héten meg is érkezik. A tesóm, anyukám is egy csomó pénzt akarnak külden, de a problémánk nagy része nem anyagi, hanem lelki jellegű. Van az idegrendszernek is egy tűrőképessége. Közelítjük a határt elég rendesen.

Végezetül nem tudok elég hálásnak lenni Norbinak és Balázsnak....:(

Holnap szabadnapos vagyok, elmegyek, bejelentem, hogy a landlord mit csinált  (valószínűleg nincs is landlord státusza, ezt itt állítólag rendesen szabályozzák) és beszélek ügyvédekkel is, Andor adott számokat. És a jogsit is megpróbálom másik címre küldetni.

De mindenkit megkérek arra, hogy Watfordban ne menjen lakni a Whippendell 43-ba (WD18 7LY), mert drogosok gyülekezete, korábban a landlord is drogozott, lehet, hogy most is és van hét gyereke, csomó unokája, nem sokan dolgoznak, a pénzt pedig az albérlőn hajtja be. Úgy tűnik, bármi áron...

És ez még semmi. Reggel hívtak az ügynökségből hat óra tizenhat perckor, hogy tudok-e menni dolgozni. Mondjuk azonnal. Összeszedtük magunkat Ágival és útnak indultunk, fürdés, stb. nélkül, ami nálam sosem fordul elő. Beértünk és ott álltunk az ajtóban és vártunk, amíg valaki nem jött és engedett be.. Aztán védőruhát nem találtam, be kellett szólnom Áginak a női öltözőbe, hogy adjon egyet. Bemegyünk, a főnök elég furcsán néz, mondom neki, hogy az ügynökség küldött bennünket. Azt mondja, csak engem, nem kettőnket. F@sza. Ági hazament. Igaz, hogy reggel nem kérdeztem rá konkrétan Ágira, de annyira logikusnak tűnt, hogy két ember kell és azok mi leszünk..

Legalább nem nagyon csináltam semmit, ez volt az eddigi legkönnyebb napom. Pont azzal a szerencsétlen indiai sráccal dolgoztam együtt, akit másiknak rendeltek be. Én adtam neki kaját, mert Ágié nálam maradt és ő pedig nem készült, mert két napja készenlétben van és eddig nem hívták. Amúgy nagyon jó arc, jól elbeszélgettünk.

Hívtak a pékségből holnap fél kilencre interjúra, úgyhogy reggel megyek St. Albans-be.

Viszont visszatérve az ügynökségre: már reggel jött az SMS, hogy hívjam fel őket. Végül délután ez meg is történt. Csak annyit kérdeztem, hogy mi lesz holnap. Erre a nő kőbunkón visszakérdez, hogy "Gergő, szerinted mi lesz?". Mert hogy megyünk holnap délután, ahogy meg volt beszélve. Muszáj volt megkérdeznem, hogy mehessek az interjúra (ezt persze nem mondtam nekik). Aztán rátért az e-mailemre, hogy azt gondolom, hogy ő hazudós-e és hogy Áginak (nem is értem, hogy került be a történetbe) rohadt nagy szerencséje van a szar angoljával, hogy egyáltalán kapott munkát. Tehát megkaptam.

Egyébként Norbi megmondta már korábban is, hogy ezzel az ügynökséggel lesz még ilyen jellegű probléma, úgyhogy majd előbb-utóbb meg kell szabadulni tőlük. Tehát nem lepődött meg a történteken. Egyébként jön velem reggel ő is, mert el is felejtettem, hogy ő nagy Saab-rajongó (volt már két 9000-es Saabja, az egyik ráadásul Aero volt) és mikor meghallotta az autót, mindenképpen látni akarja.

És érkezett két óriási boríték is prospektusokkal, jelenktezési nyomtatványokkal, aláírva iskolákból, lehet, hogy akarnak valamit.

Az az igazság, hogy nem akartam ma új posztot írni, megelégedtem volna a tegnapi kiegészítésével. Például elfelejtettem megírni, hogy tegnap kipróbáltuk az autót autópályán és már tényleg nem ráz, Andor nagyon jól megcsinálta. Csak úgy falja a kilométereket.

Valamint egy vicces sztorit sem meséltem el. Épp takarítottuk az autót, mikor megjelent a fodrász férje. Beszól, hogy "milyen szép autód van". Csak illendőségből kérdezgettem az autójáról (egy 1.6-os Ford Mondeo, 98-as), mert annyira nem érdekelt. Azt hittem, kétliteres, de azt mondta, hogy ő is azt hitte, mikor kipróbálta (röhej1).

Kérdeztem, hogy mennyit fogyaszt, és meglepő volt a válasza: "öt-hat liter, de én százhatvan (!) alatt nem megyek vele" (igazi röhej). Aha. Az a helyzet, hogy egy ilyen pöcs 1.6-os egy ekkora karosszériában ilyen sebességnél garantáltan zabálja a benzint, többek között ezért sem vettem pöcs motorral szerelt autót. Mikor meséltem Andornak, azt mondta: "aha". Valószínűleg azért nem megy százhatvan alatt, mert akkor szétfeszíti a benzin a tankot:)

Viszont ideges vagyok. Ugye tegnap hívott az ügynökség, hogy menjünk hajnalban. Mentünk. Jó volt, elég könnyű munkát kaptam. Aztán felhívtak dél előtt is pár perccel, hogy holnap is így kellene menni, mert a reggel húzós, most akkor van szükség nagyon emberre.

Délután pedig azért hívtak, mert mégsem kell menni holnap, de legyünk készenlétben, mert ha hívnak, akkor mennünk kell. Qrvajó, mert így nem tudok a fagyasztóba sem menni. Ez a legszarabb. Nem is értem a helyzetet, mert reggel bár alig ment pár sor, ennek ellenére emberhiány lehetett, mert még a szerelők is soron dolgoztak.

Írtam egy e-mailt az ügynökségnek, hogy nem értem a helyzetet és ha tudnak másik munkát adni, akkor hívjanak, bár tudom, hogy a jobb munkákat az angoloknak tartogatják.

Egyelőre ennyi.

Voltam Borehamwood-ban. Úgy tűnik, hogy sikerült megcsináltatni a jogsit és a digitális tachográfot is egyszerre. Igazából szkeptikus vagyok, mert a digitális tachográf kártyán szerepel a jogosítvány száma, ami most megváltozik. Mindegy, oldják meg. A jogsi a lényeg egyelőre, utána legfeljebb igényelek egyet újra. Most 88 fontom áll ebben az egészben, történjen valami. Úgyhogy az elkövetkező kb. egy hónapot kell átvészelni (nem tűnik reménytelennek, de tény, hogy egy betegség nem jönne jól, elég sérülékeny vagyok még az elején), amíg nem lesz jogsim és digitális tachográfom, mert onnantól azért bővülnek a lehetőségek, anyagilag is.

Épp jöttünk hazafelé, mert sietni kell a munkába, amikor hívtak az ügynökségből, hogy valami probléma volt a gyárban és nem kell mennünk. Hívott a fagyasztós ügynökség is nem sokkal előtte, de ma nem tudtam menni.

Úgyhogy elmentünk St. Albans-be a pékségbe és leadtam az önéletrajzomat a kiscsajnak, mondta is, hogy épp keresnek valakit, de én úgy tettem, mintha nem tudnám. Azt mondta, hogy felviszi a főnöknek. Ezzel el is mentünk nézelődni. Pár perc múlva hívtak is, hogy menjek vissza. Beszélgettünk, szerintem szimpatikus vagyok nekik. Megállapodtunk abban, hogy küldjem el az önéletrajzomat egy e-mail címre és majd szólnak.

Visszafelé jövet pedig megint hívott az ügynökség, hogy holnap ne délutánra menjünk, hanem reggelre (qrvára örülök neki, főleg, hogy a köcsög is reggeli műszakban lesz). Őszintén szólva szerintem ma sem volt probléma, csak reggelre nincs elég emberük és gondolom, nem akartak este után reggelre is berendelni.

Utána újra kitakarítottuk az autót (csomagteret is), vettem a műszerfalra is törlőkendőt, meglepetésre, az is piszkos volt, pedig tegnap is letöröltem egyszer.

Valamint kaptam az egyik iskolából egy levelet, egy komplett jelentkezési nyomtatvánnyal is.

Valamelyik nap vettem kárpittisztító kendőt (két fontba került) a Saab-ba. Ma kipróbáltam munka után és jobb lett, mint vártam. Iszonyatos piszok jött ki a kárpitokból, különösen a tetőkárpitból. Pár nap múlva megismételjük a kezelést, a csomagtartóval együtt. Valamint megtisztítottam az ablakokat is, tegnap mondtam is Andornak, hogy párásodnak (azt mondta, szerinte nem). Igaza volt, mert nem párásodtak, hanem csak mocskosak voltak. Most szépek.

Közben Andor leszerelte a műszerfal alsó részét, hogy hozzáférjen a kuplunghoz, megszüntetni a nyikorgást. Közben kicserélte a kesztyűtartó világítását is. Kiderült, hogy a rendszám egyik világítása is meghalt, valamelyik nap teszünk bele másikat.

Ha az olajcsere megtörténik, akkor már csak három hiba marad: a klíma (nem drága) és az antenna (márkaszervízbe kell menni, de Andor szerint itt nem lehúzás, mint otthon, úgyhogy az sem drága) és a felnik újrafestése.

A fagyasztó nem volt vészes ma sem, örülök. Közben az egyik - itt megismert - csaj említette (ő szervezte a keddi interjút is), hogy a hétvégi munkahelyén (pékség) a főnökének kellene egy férfi segítő.

Úgyhogy holnap nem csak Borehamwood-ba, hanem St. Albans-be is megyek autóval, juhé!

Ma a fagyasztóban először éreztem azt, hogy meg tudom csinálnil, ugyanis nem fájt a hátam. Igaz, csak hat órát dolgoztam (ebből másfél takarítással telt, hála az ázsiai főnöknek, de előző nap már az első tíz percben az ötkilós emelésektől pokolian fájt).

Aztán elmentünk autózni Ágival és Andorral, utána pizzáztunk is a Papa John's-ban, finom volt.

Jut eszembe, Andor átnézte az autót (tizenöt fontot kért érte): mind a négy kerék durván kiegyensúlyozatlan volt, ezért rázott annyira nyolcvan- és száz km/h között. A klíma valószínűleg jó, csak fel kell töltetni, ami itt csak tíz fontba kerül. Az olajcserét is meg kell hamarosan ejteni, levegőszűrővel, pollenszűrővel. Kicserélt két helyzetjelzőt, és ha tud venni, a kesztyűtartóét is. A futómű jó. A kuplungbovden is. A gyári elektromos rádióantenna nem jó, de nem kerül sokba, az ráér, úgyis CD-t hallgatok. Gyertyák, fékek jók. Az egész autó nagyon jó állapotban van. A fogyasztás jelenleg 8.8 literen áll, ami rossz levegőszűrővel, szinte csak városban nem rossz adat.

Viszont találtam az e-bayen tíz fontért (!) krómkilincseket, az eléggé fel fogja dobni az utasteret. És jövő héten megkapja az új bőr váltógombját is.

Bementem dolgozni. Az ajtóban álló fekete kiscsaj mondja, hogy a négyes az én sorom. Tegnap is az volt és kérdem tőle, ki a főnök ott. Erre azt mondja, ne aggódjak, nem lesz gond. Tudtam, hogy a köcsög lesz.

Egyébként tényleg megmodorálta magát, mert ma nem volt annyira köcsög, meg is jegyezte, hogy ma nagyon kedves velem. De jövő héten reggelre megy, én meg szokás szerint délután.

Viszont örömmel tölt el, hogy az ügynökség küldött egy SMS-t, hogy legyen jó hétvégénk (jó lesz, a fagyasztóban leszek...) és köszönik a kemény munkát.

Küldött SMS-t az a cég, amelyiknek autót hazudtunk, hogy nincs meló hétfőre, de hétfőn hívnak, hogy mi lesz a keddel. még jó, hogy megbeszéltük, hogy egyelőre a jövő hétvége érdekelne bennünket.

Nincs kedvem holnap a fagyasztóba menni. De muszáj, szeretnék a Saab-ba egy új bőr váltógombot (a fokozatkiosztásnál lefeslett) és bár vettem bele szőnyeget, az e-bayen találtam bele gyárit, nem is drágán. Most este vettem egy csomag kárpittisztító kendőt, valamelyik nap át is megyek rajta.

Jut eszembe, holnap Andor azzal megy dolgozni és a következőket nézi át:

Kicentírozza a kerekeket, megnézi az egyik hátsó féket, a kuplungbovdent (a kuplung picit nyikorog is), a légkondit, a gyertyákat, az olajat, a levegőszűrőt, kicseréli az egyik helyzetjelzőt és a kesztyűtartó világítását is.

Az elmúlt pár napban albérletet is néztünk, mert itt 520 fontért lakunk úgy, hogy mi takarítunk - amúgy 600 lenne. Nyolcan lettek volna egy fürdőszobára, ezen kívül a magyar srác, aki kiadja, elég pénzéhes és bunkó, úgyhogy ez nem jött össze.

Szerdán azt a főnököt kaptam, akit eddig nem láttam nyugodtnak, kicsit tartottam is tőle. Kiderült, hogy elég korrekt, tegnap is kérdezgetett, hogy jól vagyok-e, pedig nem hozzá tartoztam.

Viszont tegnap újra megkaptam azt a főnököt, akit az első két napon is. Azt hiszem, meséltem, hogy amikor a második napon együtt (!) rontottuk el a pakolást (amit először jól megcsináltam) és másik sorhoz küldött. Tegnap ugyanazt csináltam, mint szerdán, elég bonyolultan kellett pakolni. Ezt onnan vettem észre, hogy a kis köcsög állandóan a papírt nézte, és amikor ő pakolt rosszul, ki is javítottam. Minden jól is ment kb. este fél kilencig (még mondta is, hogy milyen jól dolgoztam, mikor véget ért a munka azon a soron és elkezdték takarítani a gépeket. Én is nekiálltam, erre elküldött egy másik sorhoz, ahová nem kellett ember, mondták, küldjem oda a köcsögöt. Odaküldtem, visszamentünk a sorunkhoz, utána elküldött egy másikhoz (ott is maradtam egy negyed órára), közben mondtam neki, hogy utálom ezt a helyzetet. Mikor a sorról visszaküldtek, új feladatot adott az új sorukon (ha nem követhető, elnézést, sietek). Ott már mondtam neki, hogy nem egy állat vagyok, akit állandóan küldözgetni kell és már a fejemet ingattam. Utána a sor elejére küldött, hogy pakoljam a gépbe a kis műanyag "üvegeket". Mikor az elfogyott, elküldött az eredeti sorunkra takarítani, ahol nem tudom, mit csináltak korábban, de elég mocskos volt a gép. Azt mondta, ha tíz előtt végzek, akkor menjek vissza (azt már nem). Utána odajött hozzám, hogy szép munka volt, kezet is fogott. Mondtam neki, hogy mindenkivel együtt tudok dolgozni..

Egyébként szerdán hallottam egy magyar csajtól, hogy utálja a magyarokat (nem is én hoztam fel a témát, hanem ő).

Egyébiránt hétvégén megyek a fagyasztóba, jövő héten pedig (ahogy most is) mindketten dolgozunk.

Ezzel kapcsolatban ezt a levelet küldtem tegnap a szüleimnek:

"Szia!

Képzeld, hétfőn is dolgoztunk Ágival, tegnap is, ma is fogunk és holnap is. Hétvégén elmegyek a fagyasztóba és 430 fontot keresünk a héten. A múlt hét is annyi majdnem. A drága lakással együtt is 200 font kell hetente (130 a lakás és 70 a kaja). Ha az autót nagyon bőven számolom, akkor is 250 font elég egy hétre.

Egyelőre nem költöztünk el innen.

Jövő hétre is vannak fix napjaink, mindketten megyünk hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken. Ami azt jelenti, ha elmegyek a fagyasztóba, akkor 500 font felett leszünk jövő héten (vagy eldönthetem, hogy pihenek-e picit, mert Ágival ki akarunk menni a bolhapiacra árulni a süteményeit és lángost, most, hogy van autó, már ezt is tudjuk csinálni).

A digitális tachográffal szívatnak, jövő héten átautózom Borhamwood-ba és beszélek velük, de először a jogsit csináltatom meg.

Egyelőre ennyi hír van, nyomjuk ahogy tudjuk.

Gergő"

A digitális tachográfos papír visszajött (Andornak meg múlt héten elküldték, készen van), ültek rajta pár hétig és most jöttek rá, hogy kellenek még papírok - pl. a munkáltatótól, amit tegnap be is szereztem. Úgyhogy hétfőn  tényleg átautózom Borehamwood-ba és elbeszélgetek velük. Valószínűleg a jogsit csináltatom meg először és csak utána a digitális tachográfot.

Ja, jelentkeztem pár helyre pedagógiai asszisztensnek, csomóan válaszoltak is, úgyhogy hétvégén tölthetek ki egy csomó jelentkezési lapot.

Megyek gürcölni. Kíváncsian várom, mi lesz ma.

A történet ott kezdődik, hogy azt láttuk folyamatosan, hogy a gagyi munkákhoz is autó kell. Ez még hagyján, de azt is tudtuk, hogy amennyiben találunk is munkát (szerencsére találtunk), akkor is kell autó a továbblépéshez.

Voltunk ügynökségnél, ahol azt hazudtuk, hogy van autónk. Ők már többször is hívtak azóta.

Elkezdtem nézegetni az autókat e-bayen, elég sokszor sikerült elvesztenem a liciteket (utólag nem bánom).

Sikerült találni a GumTree oldalon egy Saab 9-5-öst. 300 fontért.  Műszaki és útadó nélkül (a kettő együtt 155 font). Össze is néztünk Andorral, az autószerelő lakótárssal. Három kép volt az autóról (később berakom), egy hátulról és kettő belülről, ezeken az autó makulátlannak tűnt. De nem volt kép elölről. Megnéztük és azt láttuk, hogy az eleje, de az egész karosszéria gyönyörű állapotban van, a belső szintén. A tesztút során kiderült, hogy az automata szépen vált, eléggé rendben van az autó. Viszont a végén azt láttuk, hogy elég erős gőzfelhőt ereget a kipufogón. Bár Andor azt mondta, hogy inkább a vizet egye, mint az olajat. Írtam fórumokra és Andorral is konzultálva, a vízfogyást a következőkre vezettük vissza: olajhűtő, turbó, fojtószelepház. Ezek közül a turbó a legaggasztóbb. Andor azt mondta, hogy az olajhűtőn kívül mindent meg tud nézni fél óra alatt (a gyertyákat is). Közben a fórumon azt írták, hogy 300 fontot az autó akkor is megér, ha lavórt hajtogatunk belőle (igaz, csak a bőrbelső 140 fontba kerül az e-bayen, ha hazahozom, akkor a többszörösét kiárulom). Andor is azt mondta, hogy még turbóhiba esetén is kijön az autó 1000-1500 fontból (és az ennyiért árultaknak is lehet baja, amit javíttatni kell) és akkor van egy rendesen felújított, felsőkategóriás autónk. Csak érdekesség kedvéért: Magyarországon ez az autó 1.2 és 1.7 millió között van.

Teltek a napok, elhatároztuk, hogy elmegyünk és megnézzük, hátha rájövünk a problémára. Előző nap írtam egy SMS-t az eladónak, azt mondta, még nem adta el. Induláskor is írtam neki, akkor sem. Odaértünk, az autót nem láttuk. Felhívtam és húsz perccel előttem adta el. Pech. Pedig Ági is szerette volna, tetszett neki.

Aztán már korábban szemeztem egy Saab 900-assal, limitált széria, bordó szín (Talladega). Pont elkaptam az aukció végét (előtte kb. egy héttel korábban néztem rá), 500 fonton állt a licit. Beküldtem az utolsó másodpercekben egy 510-et és megnyertem. Nem tudtam, örüljek-e. Az eladó részletes képeket nem közölt az autóról, azt sem tudtam, hogy van-e rajta útadó (fél évre 115 font). Műszakit augusztus 23-án csináltatott, az egy évre szól. Megnéztük az autót, kiderült, hogy majdnem háromnegyedig van a tankja. Valószínűleg igazat mondott az eladó (itt nem szokás átb@szni a másikat), hogy ittas vezetésért elvették a jogsiját. Hát igen, egy farmon találkoztunk. Nem tudtuk elhozni, az adó nélkül nem állhat az utcán. Nagy nehezen sikerült rá biztosítást kötni (ez a drága, pedig Andor nevén van és én vagyok a másik, aki vezetheti) és az adót is befizettük utána.

Vasárnap elhoztuk, az első pár méter kemény volt, Ági szólt, hogy ő már az árokparton megy. Azóta tegnap voltam vele egy másik városban interjún (erről később), kb. 110 km-t mentem vele, egyáltalán nincs gond a balos közlekedéssel. Az autón meg kell csináltatni a centírozást hétvégén, amikor Andor megnézi az egyik féket, a gyertyákat, a kuplungbovdent, a levegőszűrőt, a pollenszűrőt és az olajat is. Egyelőre ezek vannak eltervezve az elkövetkező hétvégére (ha valamivel gond van és nem sürgős, akkor az elkövetkező két hónapban). Nagyon tetszik, hogy ez még igényes anyagokból épült, puha a műszerfala, még a tetőkárpit is igényes anyagból készült. Az úttartása nagyon jó, ami majd jól fog jönni az autópályán. A motorja az ebben elérhető leggyengébb alapmotor, kétliteres (130 lovas). Nem egy rakéta, de azért megy. A hifije nagyon jó, van benne egy hatlemezes CD-váltó is. Nyomatom is benne az ABBA-t és a The Mamas And The Papas-t:)

A Saab-fórumban gratuláltak (egy kivétellel, aki elég magyaros, enyhén rosszindulatú hozzászólást intézett hozzám, de mivel nem tudja az előzményeket, leszarom), mondták, hogy ne sajnáljam a 9-5-öt, mert a Talladega kivitel elég ritka (a Saab eleve, de azon belül ez pláne).

És azt tudjuk, hogy a Saab- és Volvo ülések a legkényelmesebbek...

1-3. kép: A Saab 9-5, amiről lemaradtunk (a hirdetés képei)

4-6. kép: Amit végül meg is vettem

Hétvégén a fagyasztóban voltam, a főnökök elég rendesek voltak. Ma pedig hívtak megint oda, de ma már le vagyok (és Ági is) kötve, holnap interjúzom, utána péntek estig szintén dolgozom.

Megvan az autó is, tegnap hoztuk haza (mert csak tegnap tudtunk rá biztosítást kötni). Csak az első pár méter volt durva. Nem gáz a másik oldalon közlekedni, ha a kormány is a másikon van.

A tegnapi munka jó volt, elég gagyi feladatot harcoltam ki magamnak. A főnök rendes volt (egy angol faszi), a végén megköszönte, kezet fogott. Kiderült, nem csak én bénázom, mert volt itt minden. Kifolyt vagy száz kilónyi krém a padlóra (igaz, ez a gép hibája), de volt ott szerelés közbeni robbanás, amikor a környék is tele lett krémmel (én szerencsére nem), vagy mikor az indiai nő fordítva tette  gépbe a krémes dobozt:)

Tegnap kiderült az is, hogy ma Ági is jön velem dolgozni. Elég jó munkám volt ma, a főnök is korrekt volt (egy angol nő). Annyira jól tud esni az embernek, hogy állandóan kérdezgetik, minden oké-e. Ági - gondolom a kialvatlanságból adódóan is, mivel éjfél után feküdtünk és háromnegyed négykor keltünk - elég nehezen viselte a napot. Nekem már megvan a jövő heti beosztásom, Ági csak jövő hétfőt kapta eddig meg (szerintem így is marad).

Viszont felháborít, hogy már a munkából hazafelé már elkezdte mondogatni, hogy egy hónapnál tovább ez nem lesz jó, stb. De ami itthon történt, az ütötte ki a biztosítékot nálam. Tegnap is dolgoztam (múlt péntek óta csak vasárnap nem) és már beszéltük egy ideje, hogy most ő fog takarítani. Eddig megcsináltam én - szó nélkül -, de ha neki nem mondják, akkor ő nem csinálja meg. Mivel újabban elég sokat dolgozom, és azt sem a legkíméletesebb fajtából, elvárnám, hogy magától ajánlja fel, hogy esetleg kitakarít, hogy ezzel is tehermentesítsen. Meg amúgy is. Tegnap is megbeszéltük, hogy felmossa az alsó szintet és port is töröl a szobánkban, valamint főz (én munka után hullafáradtan meg tudtam csinálni, ahogy a függönymosást, stb. is). Erre látom, hogy ezekből - a főzésen kívül semmi nincs megcsinálva. Én olyan ideges lettem, hogy én fakadtam sírva: hogy mit tehetek én még, dolgozom 52 órát a héten és még takarítsak is? Ő nem nagyon erőlteti a munkát, az angolt, itthon volt egész nap tegnap is, és nem volt képes megcsinálni. Mert elfelejtette. Pedig, ha én bemegyek a szobába, látom, mi a helyzet. Ja, így persze, parancsolgatásnak tűnik, ha mondok valamit, mert neki nem tűnik fel. Ultimátumot kapott. Ezentúl odafigyel a dolgokra vagy megy.  Rá is parancsoltam, hogy le kell porolnia a szekrényeket, mosson fel, teregessen ki.  Az összes angol nyelvtant tanulja újra vasárnapra-hétfőre. Ugyanis én azért hajtom magam szarrá, hogy ne szenvedjünk hiányt semmiben és mert szeretem őt. Ja, és ezáltal felfüggesztve az immár kétmilliós diákhitelem visszafizetésének megkezdését. És ennyit nem érdemlek. Pont azért jöttem el a lehetetlenek és hülyék országából (röviden Magyarország), hogy itt ne ezzel találkozzak. Pontosan látom a barátaimon is a végletekig elfajult lehetetlenséget. Örülök is, hogy nem találkozom a jelentéktelen hülyeségeikkel naponta. Már ezért megérte. De hoztam Magyarországról egy darabot?

Egy normális nő amúgy is - de ilyen helyzetben főleg - segítene, támogatna, hogy ne szakadjak szét (testileg-lelkileg). Még szerencse, hogy ilyen szorgalmas vagyok, hogy mindent meg tudok csinálni. Hullafáradtan is.

Megyek is, ki vagyok merülve: testileg-lelkileg. Holnap háromnegyed négykor kelek, megyek a fagyasztóba. Ja, vasárnap is, fél tízre...

Ma is hívott az ügynökség, ahová autót hazudtam (holnap hozom haza amúgy), hogy mennék-e hétfőn. Bukták egyelőre.

Este odabújt hozzám és bocsánatot kért, ami nem esett rosszul.

Épp most hívtak az egyik ügynökségből, hogy jövő hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön mehetek délután gürcölni. A keddet kihagyom, mert interjúm van máshol.

Reggel hívtak onnan is, ahová autó kellene, azt most kihagyom. És szombaton mehetek a fagyasztóba, valószínűleg vasárnap is.