Sokszor hallom, ennyi rossz után csak jó jöhet. Aztán nem jön. klarky kommentelőm már pár poszttal korábban kijelentette, induljunk haza, ennyi pechhel már nem szabad a sorsot kísérteni, "ez a sok pech legyen intő jel". Nem akarom elemezni a helyzetet - korábban mindent leírtam -, de úgy érzem, egy nagy szopórollerre váltottunk (igen drága) jegyet és nem tudom, mikor áll meg. Mármint tudhatnám is, akár azt is mondhatnám: "oké, húzzunk innen a picsába". De a legszarabb, mikor valaki feléleszti bennem a remény lángját (ami úgy tűnik, szinte kialudt) és utána pedig kétségek közt hagy. Reménykedve.

Részletezem. Az egész tegnap (előtt) történt. Épp parkolóhelyet vadásztunk, mert időpontunk volt egy ügynökséghez, ahol regisztráltattuk magunkat, mikor csörgött a telefonom. Balázs nagynénje volt az, akinek van egy vendégszobája és kiadná. Tök jó, szólhatott volna négy-öt nappal korábban is. Nem sokat beszéltünk, mert siettünk az ügynökséghez.

Egy óra múlva hívott a fagyasztós ügynökség, hogy tudok-e menni dolgozni (sajnos most nem). Munka lenne...

Pár óra múlva visszahívtam és akkor meg azt mondja, hogy nem gondolta át a hívást, mert most jutott eszébe, hogy mi egy pár vagyunk... Kérdeztem, mennyiért adná ki a szobát egy főnek. Ötven (!) fontra gondolt egy hétre, ami elképzelhetetlenül jó ár, kaució nélkül ráadásul. Megörültem. Mondtam neki, hogy százig elmehetünk, ha jöhet Ági is. Majd megbeszéli a férjével (egy fekete, sokat utazó üzletember). De van egy barátnője is, aki egyedül él a kisgyerekével, ő is lakótársat keres. Később megint visszahívom, hogy engem érdekelne az ötven fontos történet is, akár úgy is, hogy Ágit hazaküldöm. Akkor meg azt mondta, hogy nem is tudja, mert a férje nem örülne neki, hogy egy férfival lakna együtt. De bassza meg, akkor nem férfi voltam, mikor először felhívott??? Milyen gondolatmenet ez (velem nem kompatibilis, az biztos)? Abban maradtunk, beszél a barátnőjével (is). Ma tegnap írtam neki SMS-t, még nem válaszolt.

Ez baromi nagy probléma. Ugyanis havi kétszáz fontos albérlettel egyedül simán tudok annyi pénzt termelni, hogy százötven-ezer forintot simán félre tudnék tenni havonta, spórolni sem kellene igazán.  Elég gyorsan kinn lennék a szarból. Most megint reménykedem, gyanús, hogy hiába. Bárcsak ne is hívott volna.. Csak a helyzetemet nehezíti meg. Ágit most nem merem haza küldeni, mert lehet, hogy egy-két héten belül én is megyek és az lenne az igazi pénzkidobás. De úgy menjek el, hogy van munka és nem is járnék rosszul (mondom, abban az esetben, ha olcsó szállást találok)?

Kész agyrém, ha nem velem történik, el sem hiszem... Mostanában folyamatosan a rajtunk kívülálló dolgok miatt szívunk. Folyamatosan. Hihetetlen. Ezt meg kell filmesíteni. A dolgok nagyon nagy része nem a mi hibánkból sül el rosszul (úgy érzem).

Aztán olyan dolgokkal szívok még, hogy megjött a digitális tachográf és a magyar jogsi száma van rajta. Mert amikor utoljára voltam Borehamwood-ban (elsőre nem tudták megcsinálni...), akkor azt mondták nem lesz gond, ha együtt csinálják a jogsit a tachográffal. Direkt rá is kérdeztem, nem lesz-e gond, mert inkább előbb kellene a jogsi, utána a tachográf. Erre előbb jön meg a tachográf a régi jogsim számával, mint a jogsim. Ezek idióták.

Aztán még olyan dolgokkal szívok, hogy mivel szerdán megérkezett az angol jogsim is (elméletileg a régi jogsimmal és a személyi igazolványommal), megkértem Andort (nem mást), hogy azonnal küldje, mert fontos, most nem vesztegethetek napokat, ezen sok múlik. A jogsi még mindig nem érkezett meg és szombat este van. Az agyam elszáll. Ja, és állítólag nem ő küldte el (ha egyáltalán el van küldve), hanem a lehúzós fodrásznő férjének adta oda (!), hogy adják fel ők! Megérteném, ő későn ér haza, de boríték van nála, bélyeget pedig tud venni késő este is a boltban és feladni pedig annyi, hogy bedobja egy postaládába... Nagyon idegesek vagyunk emiatt, és főleg azok leszünk, ha hétfőn sem jön meg. Egyébként is mi köze van a fodrászéknak ahhoz, hogy elköltöztünk (és pláne hová)? Ráadásul jóban vannak az ex-landlord barátnőjével is... Megint ki lett velem baszva. Rendesen.

De hogy legyen autó is a posztban. Imádom vezetni a Saab-ot. Én minden autót úgy hajtok, mint az állat, a sokszáz lóerőset is. De a Saab baromira megnyugtat, nagyon jó vele csorogni. Imádom, hogy elindul alapjáraton emelkedőn is, nem úgy, mint papíron baromi erős dízelek, amiknek alapjáraton jártányi erejük sincs. De ha kell, rendesen megindul azért. Aztán a kényelme, az egyedi műszerfala. És tegnap mentünk boltba az egyik srác ötös Golfjával. Soha nem tudnám megszokni. Azok az igénytelen anyagok, semmitmondó formák. Az igénytelen tetőkárpit, a műszálas üléskárpit, a kemény, kopogós műanyagok mindenfelé (a Saab ajtajának alja is puha és a műszerfal alja szintén), a fapados ülések. És ez a kategória vezetője. Egy minőségi termék.. A Saab tizenhárom évesen egy nyikkanást sem ad ki, ha ráhajtok egy baromi nagy úthibára (egyébként gyárilag toronymerevítős)... A mai autók sehol sem lesznek tizenhárom évesen. Egyébként csak megjegyzem, az egyik kommentelőm azzal dicsekedett (de félreértettem, lásd a kommentek között) - mikor megjegyeztem, hogy a modern autókban már elég gyakran kell vezérműláncot is cserélni (!) -, hogy az övé vezérműszíjas. Ami az egyik legigénytelenebb megoldás az autóiparban, annál még egy rossz lánc is jobb. Nekem a mai autóipar már nem termel minőséget. Hiányzik az egyediség is. Régebben én is azt mondtam, az új autó a frankó. Az utóbbi pár évben már másképp gondolom, a gyárak ott spórolnak, ahol nem szégyellnek, manapság már döbbenetes méreteket öltött ez. És egy mai "modern" autóra pár évesen is a gatyáját költheti az ember, főleg akkor, ha dízel. Muszáj a keresletet fenntartani az új autókra, mesterségesen.

Egyébként a napokban kap egy új váltógombot és ha minden jól megy, egy új elektromos antennát is.