Ott hagytam abba, hogy hívtak a pékségből interjúra. Nos, az interjú csütörökön sikerült, háromnegyed óráig tartott a nagyfőnökkel és azonnal felvett, lett végre szerződéses állásom, ügynökség nélkül (beszéltünk arról is, hogy nem baj-e, hogy watfordi vagyok, de mondtam, hogy el akarok költözni és úgyis drágán lakom ott, mikor megtudta, mennyiért, azonnal segíteni akart és ráállította a közvetlen főnököt is, de erről később). Ennek általában örülni kell, mégsem volt felhőtlen az örömöm. Ugyanis a fizetést havonta adják. Aminek jelenleg nem tudok örülni. Főleg úgy, hogy az ügynökség állandóan lemondja a napokat. Jut eszembe, ugye úgy volt, hogy egész héten hétfőtől péntekig minden nap dolgozunk majd, ebből a hétfőt lemondták, kedden mindketten mentünk, a szerdát ugrasztottak ki az ágyból. A csütörtököt lemondták, de azt is megemlítették, hogy menjek éjszakára, de csak négy órára. Hát mentem, de ahogy készültem is, maradnom kellett. Ez ám a szervezés... Mindegy, legalább alig csináltam  valamit, jó ez az éjszakai műszak. Egyébként ma este hat után is hívtak, hogy megyek-e éjszakára, de nemet mondtam.

Aztán, hogy a BAJról is szóljak pár szót. A landlord barátnőjének csütörtökön mondtuk, hogy St. Albans-ben kaptam munkát, így elköltöznénk. Van kétszáz font kauciónk, ahhoz adunk még hatvanat és akkor két hétig még tudnánk ott lakni és október 4-én elköltöznénk. Szerintem ez korrekt. Eleve úgy költöztünk oda, hogy nem tudunk semmit ígérni, mert ha máshol lesz állás, elmegyünk onnan (ez itt van szó szerint leírva, már ezért megérte blogot írnom). Pénteken este éppen enni készültem (alig ettem valamit egy napja), amikor megjött a landlord, már emelt hangon elkezdte mondani, hogy hallotta, hogy hallotta, hogy el akarunk költözni. Ekkor csak annyit mondtam volna neki, hogy várjunk egy picit, de a szavamba vágott, elkezdett ordítani és fenyegetni, hogy rohadt, szemét, geci magyarok vagyunk és megver, az öklét húsz centire tartotta a fejemtől.  És nem október 4-én, hanem jövő hétfőn takarodjunk onnan, a kauciót pedig nem adja vissza. Az evést elfelejthettem.

Kicsit lettünk idegesek. Elmentünk a barátnőjéhez is, akinek ott a hetvenéves anyukája, az is ki volt akadva a történteken. Végül beszéltek telefonon, akkor már jövő péntek volt a "takarodás" időpontja. Voltunk a rendőrségen is, de nem sok sikerrel jártunk. Visszamentünk, és mikor láttam a konyhában, akkor a fiával váltottam néhány szót. Meséltem neki, hogy mit beszéltünk, amikor odamentünk lakni. És úgy tudom, hogy nem fizette utánunk a council tax-et sem, mivel nem lehet az ügylet hivatalos a válása miatt. Nem nagyon figyelt, csak szívta a füves cigijét (már reggel háromnegyed hatkor, mikor hazaértem, akkor is azt szívta, mint mindig) és az ujjbegyemmel hozzáértem a vállához, teljesen békésen, csak azért, hogy figyeljen. Erre úgy kikelt magából, hogy azonnal ordítani kezdett és azt mondta, azonnal takarodjunk a lakásból. Odajött a landlord is, együtt kiabáltak velem. Ági már futott is oda, hogy ne bántsanak. Valahogy csak felvittem a ruhákat, amikor szaladt utánam a landlord, hogy én ne bántsam az ő fiát (mi van?) és ököllel egy rendeset belém is ütött (egy száztíz-százhúsz kilós emberről beszélünk),  akkorát, hogy Ági arra szaladt fel, hogy hallotta, mekkorát koppantam az ajtón. Utána meg azért esett majdnem nekem, mert elmentünk a barátnőjéhez és annak az anyja is hallotta a történetet. Valahogy bementünk a szobába és azonnal pakolni kezdtünk, mindent, mindenhova. Ott még ordított velem a drogos gyerek én pakoltam közben. És későn is vettem észre, hogy nagy baj van, Ági valószínűleg sokkot kapott, annyira, hogy kiabáltam, hogy mentőt kell hívni. Nagyon gyorsan, zihálva vette a levegőt, de alig és nagyon remegett. Andor ott állt a szobában, szerintem ő is nagyon meg volt lepődve, mert látta Ágit, de nem szólt semmit. Ekkor gyorsan odabújtam hozzá és próbáltam megnyugtatni, nagy nehezen sikerült, de ekkor ijedtem meg igazán (az előzőekben annyira nem, pedig az is félelmetes volt).

Utána már jött be a szobába az angol lakótárs és a landlord is, hogy maradjunk még (valószínűleg belegondoltak, hogy csak úgy nem tehetnek ki, ráadásul ott a kaució és hétfőig amúgy is ki van fizetve a bérlet), de már valahogy nem volt kedvünk.

Andor segítségével bepakoltunk az autóba (hú de jó, hogy megvettük...) és útnak indultunk. Elsőként a rendőrségre, már kedvesebbek voltak, beszéltünk a járőrökkel is. Majd beugrotunk Norbihoz, hogy feltöltsük a telefonokat, mert az otthonról jövő aggódó telefonhívások kicsit igénybe vették a készülékeket. Nem akartunk ott aludni, mert elég kicsi szobája van, azt beszéltük, elmegyünk egy hotelbe. Ami(ket) végül nem találtunk meg, így amikor már annyira fáradt voltam, leállítottuk az út szélén az autót és aludtunk picit. Mellesleg másnap aznap kezdtem volna az új helyen, de írtam a nagyfőnöknek, hogy nem tudok kezdeni, röviden vázoltam a történetet. Majd reggel hétkor ott voltam, a közvetlen főnöknek is elmondtam, hogy mi a baj. Megértette.

Tegnap Balázs barátom befogadott, de innen kedden el kell mennünk. Pont az előbb hívott az a faszi, akinél korábban is voltunk, most is egy hasonló tömegszállása lenne havi négyszáz fontért, de egyelőre kivárunk. Holnap vagy kedden nézünk ott szállásokat, ahol a munka van, mert erre még a benzinköltségem is rájön.

A munkát végül ma kezdtem, nagyon rendesek, segítenek a szobakeresésben és a kollégák is korrektek, mikor Ági megjelent a boltban (mivel meséltem, hogy ő most az autóban vár rám), féláron adtak neki kaját. De másban is rendesen, műszak után, a főnök tudta nélkül hozhatunk kajákat, amiket igazából ki lehetne dobni.

A holtponton átestünk, megpróbálunk talpraállni, de bevallom, volt egy olyan pont, ahol azt gondoltuk, azonnal induljunk el haza (az autót felkészítettük, erről egy másik posztban mesélek). Csak az a bökkenő, hogy múlt héten adtam fel a jogsimat és személyimet az angol jogsi miatt, plusz a digitális tachográf-kártyám is a régi címre megy azokhoz az idiótákhoz. Apukámmal csináltatok egy nemzetközi jogsit, ami ha minden jól megy, a héten meg is érkezik. A tesóm, anyukám is egy csomó pénzt akarnak külden, de a problémánk nagy része nem anyagi, hanem lelki jellegű. Van az idegrendszernek is egy tűrőképessége. Közelítjük a határt elég rendesen.

Végezetül nem tudok elég hálásnak lenni Norbinak és Balázsnak....:(

Holnap szabadnapos vagyok, elmegyek, bejelentem, hogy a landlord mit csinált  (valószínűleg nincs is landlord státusza, ezt itt állítólag rendesen szabályozzák) és beszélek ügyvédekkel is, Andor adott számokat. És a jogsit is megpróbálom másik címre küldetni.

De mindenkit megkérek arra, hogy Watfordban ne menjen lakni a Whippendell 43-ba (WD18 7LY), mert drogosok gyülekezete, korábban a landlord is drogozott, lehet, hogy most is és van hét gyereke, csomó unokája, nem sokan dolgoznak, a pénzt pedig az albérlőn hajtja be. Úgy tűnik, bármi áron...