Gergő blogol

Megpróbálom nem bő lére ereszteni, de hátha érdekel valakit, hogy mi történik mostanában..

Július 9-én balesetet szenvedtem, nem tudtam megállni a bringámmal egy kereszteződésben, ahol vesztemre egy autó is jött. Nem is értem, hogy egyáltalán hogy éltem túl, tekintve hogy egy lejtőn gurultam, elég durván rátekerve. Öt bordám tört el és a csuklóm, valamint egy csont a kezemben. Egyszer majd leírom az angol egészségügyi ellátásban szerzett tapasztalataimat, és azért merek így általánosságban beszélni, mert több jel is utalt arra, hogy itt alapvető problémák vannak, ami nem csak az általam próbált kórház hiányosságairól szól. Maradjunk annyiban, hogy nem rajtuk múlott, hogy életben maradtam, ahogy az sem, hogy egyelőre úgy tűnik, komoly maradandó probléma nem maradt (bár a csuklóm és kezem még mindig fáj picit).

Az első héten lefogytam öt kilót, mozogni nem tudtam, így enni sem, mivel tisztában voltam azzal, hogy ágyból felkelni nem tudok, nappal úgy aludtam, hogy egy széken ülve egy sarokba támasztottam a fejemet. Ági nem volt hajlandó kijönni segíteni (ezt azért nem fogom elfelejteni, amikor majd a pénzemet akarja költeni, de egyelőre időt kap tavaszig, akkor úgyis eldől, hogy kijön-e, aztán ha nem, akkor elkezdődik a pinavadászat, az eddig elmaradottakat is bepótolva).

Eléggé unatkoztam otthon, de a háziorvostól ki tudtam erőszakolni egy papírt, hogy visszamehessek dolgozni begipszelt kézzel. Mindez három héttel a balesetet követően. Aztán kitaláltam, hogy jelentkezek sofőrnek. Az továbbra sem igaz az esetek 99%-ában, hogy tapasztalat nélkül is lehet munkát találni, ezért kicsit megvariáltam az önéletrajzomat és hát a siker totális volt. Jelentkezett is egy ügynökség, hogy lenne egy munka egy csokigyárban (értitek, én egy csokigyárban...). Úgyhogy a melóban hatalmas energiát beletéve valahogy leoperáltuk a gipszet a karomról (egy hétig aláírni alig tudtam vele, úgy fájt). De regisztráláskor mondtam a csajnak, hogy meggondoltam magam, nem hagyom ott a munkámat (ahol ugye az időm nagy hányadában internetezek), de hétvége érdekelne.

Valahogy megtetszhettem a csokigyárnak, mert a hétvégében is benne voltak. Annyira bejöttem nekik, hogy két nap után szerződést ajánlottak. Természetesen nem fogadtam el, mert 8.50-et keresek most is és ezért még targoncázni is akartak velem. Na, azt nem. De a hétvégén továbbra is számítanak rám. Ja, a munka: a csokigyárból kell elvinni az árut egy raktárba, de kapaszkodjatok meg, a távolság csak kb. 800 méter. Mindezt egy 696 km-rel átvett, egy hónapos, 18 tonnás Mercedes Axorral. Ők pakolják, ürítik, nekem csak ennyi a dolgom, a másfél-két perces vezetések után itt is az interneten lógok vagy nézem őket, hogy dolgoznak. Biztos az is szerepet játszik a kedveltségemben, hogy napi 6 fuvart akartak, de minimum 5-öt. Mi 10-et is megcsináltunk.

A poén, hogy egy másik ügynökségnél is regisztrálva vagyok, ők is hívogatnak állandóan. A másik poén, hogy heti hét napot dolgozom, de mivel mindkét munkám iszonyatosan könnyű, én aztán soha nem fáradok el. Pihenni hétköznap tudok akármennyit, mivel délután kettőkor kezdek. És ezért kapok nettó bő 150 000 Ft-nak megfelelő fontot. Hetente!

Ha valaki pár hónapja azt mondja, hogy ez fog történni, hát minimum kiröhögöm. Ja, tanári asszisztensnek is hívogatnak, de az életem annyira stresszmentes most, hogy egyelőre most meg én nem akarom..

Legközelebb mesélek ezekről a hülye dízelesekről és arról, hogy Michal haverom mire cserélte le a dízel Mazda6-osát, mert az egy jó sztori:)