Szar ez az egész. Az elkeseredett harc a túlélésért.

Ma nem keltünk korán, ennek ellenére nem aludtam valami jól. Bementünk a Citizen Advice Bureau-ba. Ami állítólag egy elég kemény iroda. Nem vettük észre. Azt mondták, szerdán menjünk vissza. Utána rendőrség, kiderült, hogy múltkor szinte hiába mentünk kétszer is. Elmondtuk, mi a baj, aztán vártunk. Sokat. Inkább elindultunk Borehamwood-ba. Ott nem tudnak segíteni, késő. Visszafelé hívtak a rendőrségről, hogy menjünk vissza. Visszamentünk, akkor is hiába vártunk, eljöttünk kaját csinálni, nem ettünk egész nap. Épp elkezdtük csinálni, mikor hívtak, mondtuk, hogy megyünk azonnal. Ott azt mondták, várjunk húsz percet, mondtuk, nem várunk, éhesek, fáradtak vagyunk. De hagyjuk a fenébe a feljelentést, mert még a végén mi kerülünk bajba. Úgysem hisz nekünk senki, mert nem angolok vagyunk és veszélyben is érezzük magunkat. Azt mondták, ez nem igaz. Ha meggondolnánk magunkat, menjünk vissza, segítenek.

Kijövet a rendőrségről látjuk, hogy az autón egy kerékbilincs van és az őr 120 (!) fontot követel rajtunk. Ekkor elég rendesen sírva fakadtam (később Ági is), hogy mi jöhet még. Végül nagy nehezen megbeszéltük az őrrel, hogy nagy bajban vagyunk, engedjen el, ha tud. Az utolsó pillanatban sikerült, de még utána is zokogtunk és csak annyit mondtunk, hogy azonnal haza kellene indulni. Egyébként nem értem, a parkolóház már be volt zárva és nem voltunk ott tíz percet... Valószínűleg az volt a baja, hogy amikor másodszor voltunk a rendőrségen, vettünk parkolószelvényt és az 18:49-ig volt érvényes. Sokkal hamarabb elhagytuk a helyszínt, de harmadik alkalommal visszatértünk oda és azt hitte, hogy ott parkoltunk egészen hétig és utána is.

A terv a következő: ha holnap találunk szállást, főleg kaució nélkül ott, ahol a munka van, az lenne az igazi, akkor megpróbáljuk. De két-három nap múlva már el kell döntenünk, hogy mi legyen. Ha minden igaz, a nemzetközi jogsi a héten megérkezik. És azzal el tudunk menni innen. Össze kell magunkat szedni lelkileg és anyagilag is, majd újra meg kell próbálni. Pedig a siker kapujában állunk, nekem már szerződéses állásom van... De az a helyzet, hogy így nem lehet folytatni, ilyen lelkiállapotban..

Jani, köszönöm az együttérző kommentet, könnyek között olvastam fel Áginak...