HTML

Gergő blogol

Ezt a blogot három korábbi írásom kapcsán indítom, amelyeknek újra aktualitása lett számomra. Hogy hová jutunk? Az élet számtalan területét érinteni fogom. Ahogy én látom..

Friss hozzászólások

2010.10.05. 12:43 GGerg

Egyelőre itt hagyom abba

Most, hogy elolvastattam Ágival a kommenthadjáratot, eldöntöttem, befejezem egy időre a blogot (a posztírást).

A GPS-t barátaink és anyukám tanácsára vettük, eddig anélkül (vagy máséval) közlekedtünk.  Az angol táblázási szokások elég érdekesek, saját szememmel láttam olyat párszor, hogy az út kétfelé ágazott (egy felfelé, egy lefelé) és csak a szétválás után volt kitáblázva, hogy hova vezet az alsó (felsőn azt hiszem, semmi), el is tévedtünk így Birminghambe jövet, mert nem fordultam meg ott, ahol tilos, nyilván. De el tudom adni. Az autót szintén el tudom adni.

Adjam el őket? Akkor jobb lesz? Tartalék van bennük, az tény.

Az értő olvasás sosem árt (bár félreértések persze vannak), ez az utóbbi két napban is - és a kommenthadjáratban is - teljesen nyilvánvalóvá vált.

Érdekes, arra senki sem reagált, hogy milyen nagy hibát vétettem tavaly (blog eleje, nem linkelem). Ami hibát elkövettünk itt, az, hogy rosszkor jöttünk (akkor mindenki azt mondta, akkor jó, de már tudom: nem) és amiről tehetünk, az az, hogy szarul választottuk ki a szállásokat (de a jövőbe mondjuk nem látunk azóta sem) és az első hónapban (rossz helyen is vásárolva) többet költöttünk, mint kellett volna.

A jogsim még mindig nincs itt, biztos ez is a mi hibánk.

Köszönöm a figyelmet, a segítő kommenteket.

Jelentkezni fogok.

16 komment

Címkék: anglia külföld szívás


A bejegyzés trackback címe:

https://gergoblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr622346507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ayin 2010.10.05. 13:10:57

ahelyett hogy duzzogva elvonulsz vedd inkabb eszre hogy segiteni akarunk....

Ayin 2010.10.05. 14:09:05

Augusztus 28-an irtad, kommenteljunk batran, hat akkor itt van:
Gergo, ha tenyleg nem irsz tobbet sajnalni fogom, mert annak ellenere amit irtam, megiscsak szurkoltam nektek. Meg mindig, ezert irom le amit le fogok irni, es ha akarod, vedd tamadasnak, ha pedig akarod, akkor vedd egy joszandeku hidegzuhanynak, es ha segit, akkor meg azt is megeri, hogy itt fogsz utalkozni ram. Csak annyit kerek hogy olvasd el, nem magam miatt, hanem miattad….

Azt irod, az angolok szemetet esznek, leszolo, degradalo stilusban, ket possztal elobb beraksz egy kepet a langosrol amit te eszel - zsirban sult teszta, tejfol, sajt. Akkor ki is eszik szemetet? Most mondhatod hogy kotozkodom.. De ez a kis megjegyzes sokat elarul rolad, meg a fennsorbbrendi erzesedrol.

Szereted a baratnodet, azt irod, de ha nem takarit ki, elkuldod. Erdekes definicioja a szeretetnek.

Nincs penzed, de 500-600 fontot koltesz autora. 80-at GPSre. Ebbol a penzbol egy honapig akarhol el tudsz lakni, es munkat keresni, valamint tomegkozlekedni. Mar vagy ot CDt vettel, amirol mi olvastunk. Tudom, hogy nem sok penz, de annak, akinek nincs hol laknia, es nincs munkaja, annak luxus. Kromkilincset veszel az ebayen, ami "fel fogja dobni az utasteret". Gergo, gondolkozz!!! Karpittisztito kendot! Nem arrol van szo hogy mennyibe kerul, hanem arrol, hogy neked nincs annyi kidobalni valo penzed! Akkor sem, ha csak egy font volt!

Nem bizol meg landlordokban, nem akarsz kauciot fizetni (holott mindenki, kivetel nelkul , fizet), de te hazudozol masoknak, ugynoksegnek az ittleted idejerol, autorol, stb. Akkor ez most hogy is van? Te hazudhatsz, de masban nem bizol meg? Megis szerinted hogyan berelnek lakast milliok, ha nem kaucioval?

Azt irod, az ugynoksegek nem eroltetik meg magukat, "dobbenet" (ideztelek) - de te, egesz nap a neten meg ebayen logsz es meg egyetlen boltba sem setaltal be hogy keresnek-e takaritot, pedig joparan ajanlottak itt.

Igen, azt irod hogy mennyire nem helyes hogy a kulsod alapjan meg a 100 ezer forintos ruhad alapjan itelt meg az a lany. Te kit akarsz itt atverni, minket vagy magadat? Igenis azert irtad le azt az osszeget, hogy dicsekedj vele. Itt most ugysem fogod beismerni. De gondolkozz el rajta. Semmi baj egy kis dicsekvessel, en is szoktam, emberi tulajdonsag, de akkor ne lepodj meg hogy masok megkerdezik hogy akkor hogy is van ez.

Csak gondolkozz el. Nem lehet, hogy a sok pechen, bunko landlordon, cserbenhagyo "segiton" kivul - amieket nem vitatok el - azert hozzaallassal is van valami problema? En tenyleg, oszinten szeretnem ha nem vallanatok kudarcot, bar lehet hogy ez utan a hozzaszolas utan nem hiszed el…. De igy van.

Nagyon sajnalom, hgy ennyi pechetek volt, hogy ilyen bunko landlordba futottatok bele, hogy veszelyben voltatok, hogy autoban aludtatok, oszinten, semmi "de". Az is ertheto, ha haza akarsz menni. De ha nem, akkor fogadd meg a tanacsomat:

Maradj birminghamben (vagy menj Londonba), vegyel ki egy kis szobat kettotoknek, fizesd ki a kauciot. Indulj el reggel es jarj munka utan estig, jobcentre-tol kezdve boltogik, ahogy Zlot mondta. Add el az autot, add el a GPSt, mindent amire nincs szukseged, es ne kolts SEMMIRE ami nem etel vagy ital vagy kozlekedes. Semmire. Sem bizet cdre, sem karpittisztitora, se napszemuvegre. Agi is induljon el, menjen be a mcdonaldsba , stb, takaritson, szolgaljon fel. Dolgozzatok harom honapig, sporoljatok ahogy birtok. Utana keressetek normalisabb helyet lakni, hosszu tavra, esetleg jobb munkat is. A nyelvtudasotok fenyeveket fog javulni, Agi is jobban tanul beszelve mint konyvet olvasva. Lesz valos UK tapasztalatotok, NI-t fizettek, az kesobb a benefitekbe beleszamit. Ha szepen, lassan, fokozatosan felepited, es nem dobalod a penzt hulyesegekre, meg nem kapkodsz, akkor innen csak felfele van ut. De ehhez ossze kell szedned magad, en a legjobbat kivanom neked, foleg azt, hogy gondolkozz el azon amit irtam es probald meg magadat picit megvaltoztatni, mert ez az egyetlen dolog, amit meg tudsz valtoztatni, a vilagot nem tudod.

Ha kitorlod is, legalabb mutasd meg Aginak is es gondolkozz. Nem kell valaszolnod, megcafolnod, vitatkoznod, ha nem ertesz egyet velem vagy vitatkozasnak fogtad fel amit irtam akkor regen rossz. Remelem hogy sikerrel jarsz.

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2010.10.05. 14:26:57

@Ayin: Nem törlöm ki.

Tényleg szemetet esznek, rossz minőségi, mindenféle adalékolt vackokat. Attól, hogy az említett lángos az, ami, attól még nem az a durva műkaja.

Nem az a baj, hogy lusta volt takarítani, hanem az, hogy nem tehermentesít, miközben majdem hatvan órát nyomtam egy héten.

Nem vettem krómkilincset, azt akkor akartam, mikor úgy volt, hogy van és lesz is munkám, sok. Az autó megmentett bennünket, innentől kár róla beszélni. Hogy kitakarítottuk, örülök, legalább tisztaságban töltöttük azt a pár napot, ha kurva hidegben is.

Nem hazudozom az ittlétem idejéről, csak felmerült, hogy kellene. Eddig pont az őszinteség miatt szoptunk, elég keményen... Az ügynökségeket nem is tudja elképzelni az, aki évekkel ezelőtt jött.

Kauciót egy kisvárosban nem merek fizetni, itt Birminghamben azért merek. Itt van a tesóm is, most onnan vadászom a munkát. De nem Te voltál velünk St. Albans-ben, mikor lakást néztünk egy igazán nem megnyerő landlordnál. St. Albans-ben, ahonnan aztán nehéz lenne eljönni, leírtam.

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2010.10.05. 14:41:22

@GGerg: Ja, igen, egyszer mondtuk, hogy van autó és utána nem is sokkal, lett is (utána meg nem sokkal később olyan munka, ahová nem kell autó). Igaz, hogy feleannyiért néztem, és mindig elvitték előlem, ez véletlenül lett megnyerve, írtam.

Nagyon el voltunk keseredve, mikor mindenhol azt láttuk, hogy autó kell vagy azt a kérdést szegezték nekünk, van-e. Akkor abban láttuk a lehetőséget a kitörésre.

Ahogy az egyik olvasóm telefonon mondta, ő azt látja a blog alapján, hogy tudok dolgozni, ha kell. Én ezt természetesen tudtam és azt gondoltam, így legalább el tudom kezdeni a bizonyítást, még akkor is, ha az elején a fizetés egy részét elautózzuk, hogy lehessen munkánk. És utána jobb lesz...

ZmanUK 2010.10.05. 14:49:44

Nezted mar az iwiw birmingham forumait hogy van e kiado szoba? Altalaban ott is szoktak magyarok hirdetni flatshereket.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2010.10.05. 18:40:57

@GGerg: az a baj, hogy azt elsőre kevesen mondják meg rólad, hogy tudsz dolgozni. én is azt láttam, hogy amint adódott munka, elvállaltad, mentél a mínuszokba, meg ami épp alakult. ezzel nem is volt baj.

én az autót sem sajnálom, hogy megvetted, ha volt rá pénz, és van rá most is, akkor jól fog jönni. a GPS-ről elmondtam, amit gondolok.

blogot írsz, kommenteket vársz rá. most is kaptál egy csomó jó tanácsot, nem javaslom, hogy befejezd az írását, hátha itt talál rád valaki, aki tud segíteni. vagy ha nem, akkor legalább kiírhatod magadból a sok szart, találkozol megértő és meg nem értő, de általában azért segítő szándékú emberekkel. aki veszi a fáradtságot és olvassa, amit írsz, meg még hozzá is szól, annyira azért nem lehet rossz szándékú.

a helyedben én is elkezdeném róni az utcákat, hátha összejön valami, bármi, amit lehet csinálni. jobb, mint otthon ülni.

én a magam részéről örülnék, ha folytatnád a blogírást, mert aki olvassa, rengeteget tanulhat a ti eseteitekből.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2010.10.05. 18:42:51

ja, és ha rám hallgatsz: ne essetek abba a hibába, hogy sajnálni kezditek magatokat. akkor sem, ha jó szándékkal teszitek. ha elkezditek, nagyon nehezen jöttök ki belőle, és nem fogjátok felismerni a saját hibáitokat.

erre is jó ez a blog. ha ide leírod, hogy mi van, akkor több tucat olvasó tudja megmondani azt, hogy ez hogy néz ki kívülről. ha jól használod a leírt sorokat, ez erőt is adhat neked. ha a hibákat te követted el, akkor van mit kijavítani, van rá esély, hogy jobb legyen, és magadtól teszed függővé a helyzetet, nem a körülményektől.

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2010.10.05. 19:09:50

gio, köszi a jó kommenteket.

Egyelőre a posztírást fejeztem be, a kommenteket nézem és reagálok rájuk.

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2010.10.05. 19:10:33

@GGerg: Ja, és pont azért írtam, hogy segítsen másoknak.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2010.10.06. 10:42:11

@GGerg: remélem, hogy a posztírást sem fejezed be, sokakat érdekel, hogy mi lesz veletek.

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2010.10.06. 10:47:49

@gio: Nyugodj meg, csak egyelőre. Még a végén úgy tűnik tényleg, hogy sajnáltatom magam.

Vannak jó hírek (tegnap kettő is), de már nem hiszem, csak ha látom, tapasztalom.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.10.06. 15:23:38

Ági a testvéred?
és szakítottál a barátnőddel? pedig olyan helyes volt

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.10.06. 16:09:18

(de a jövőbe mondjuk nem látunk azóta sem) és az első hónapban (rossz helyen is vásárolva) többet költöttünk, mint kellett volna."

hogy lehet többet költeni, mint amennyit szerettél volna ? a kinti spárban vettétek a kenyeret?

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2010.10.06. 21:24:36

@tesz-vesz: Anyám, Ági a barátnőm, nem szakítottam vele. És a tesómnál lakom jelenleg.

Kicsit lemaradtál, tesz-vesz:)

ahramnev 2010.10.07. 09:01:59

Sziasztok!
Gergő nagyon javaslom, hogy mit Ayin és Gíó írt szinte teljes egészében FOGADD el, gondold át, nagyon sok OKOS SEGÍTŐ amit leírtak, szinte mindenben egyetértek velük!!!! Szerinted a szüleid miben tudnak segítei, kb. 2500 km. távolságból. Ne kapkodj, mert az nem vezet semmi jóra. Az álláskeresésnél a személyes kapcsolat sokat segíthet. Próbáld meg, igazuk van ezzel kapcsolatban is!!!!!! Nem akarok okoskodni, én nem voltam kint, de ez itthon is így működik. El kell adni magadat. Azt kell erősíteni, hogy a munkára TE vagy a legalkalmasabb. Csak arra költs amire nagyon fontos, ez máshol is így van. Tudud NEHÉZ a kezdet, de ha nagyon fogy a pénz, biztosan tudnak otthonról támogatni!
Nagyon szeretném ha kitartanátok, és sikerülne az elképzelésetek.
Üdvözlet.

ahramnev 2010.10.07. 09:18:29

Ha valaki megírj a véleményét, javaslatát, és a Te véleményeddel esetleg nem egyezik, a véleményeddel azt soha ne TÁMADÁSNAK vagy rosszindulatú megjegyzésnek vedd. Gondold át hátha rosszul látod!!!
Később majd eldöntheted, hogy milyen szándékkal írta, de itt mindenki segíteni akar, szeretne!!! Őszintén!!!
süti beállítások módosítása