A tegnapi munka jó volt, elég gagyi feladatot harcoltam ki magamnak. A főnök rendes volt (egy angol faszi), a végén megköszönte, kezet fogott. Kiderült, nem csak én bénázom, mert volt itt minden. Kifolyt vagy száz kilónyi krém a padlóra (igaz, ez a gép hibája), de volt ott szerelés közbeni robbanás, amikor a környék is tele lett krémmel (én szerencsére nem), vagy mikor az indiai nő fordítva tette  gépbe a krémes dobozt:)

Tegnap kiderült az is, hogy ma Ági is jön velem dolgozni. Elég jó munkám volt ma, a főnök is korrekt volt (egy angol nő). Annyira jól tud esni az embernek, hogy állandóan kérdezgetik, minden oké-e. Ági - gondolom a kialvatlanságból adódóan is, mivel éjfél után feküdtünk és háromnegyed négykor keltünk - elég nehezen viselte a napot. Nekem már megvan a jövő heti beosztásom, Ági csak jövő hétfőt kapta eddig meg (szerintem így is marad).

Viszont felháborít, hogy már a munkából hazafelé már elkezdte mondogatni, hogy egy hónapnál tovább ez nem lesz jó, stb. De ami itthon történt, az ütötte ki a biztosítékot nálam. Tegnap is dolgoztam (múlt péntek óta csak vasárnap nem) és már beszéltük egy ideje, hogy most ő fog takarítani. Eddig megcsináltam én - szó nélkül -, de ha neki nem mondják, akkor ő nem csinálja meg. Mivel újabban elég sokat dolgozom, és azt sem a legkíméletesebb fajtából, elvárnám, hogy magától ajánlja fel, hogy esetleg kitakarít, hogy ezzel is tehermentesítsen. Meg amúgy is. Tegnap is megbeszéltük, hogy felmossa az alsó szintet és port is töröl a szobánkban, valamint főz (én munka után hullafáradtan meg tudtam csinálni, ahogy a függönymosást, stb. is). Erre látom, hogy ezekből - a főzésen kívül semmi nincs megcsinálva. Én olyan ideges lettem, hogy én fakadtam sírva: hogy mit tehetek én még, dolgozom 52 órát a héten és még takarítsak is? Ő nem nagyon erőlteti a munkát, az angolt, itthon volt egész nap tegnap is, és nem volt képes megcsinálni. Mert elfelejtette. Pedig, ha én bemegyek a szobába, látom, mi a helyzet. Ja, így persze, parancsolgatásnak tűnik, ha mondok valamit, mert neki nem tűnik fel. Ultimátumot kapott. Ezentúl odafigyel a dolgokra vagy megy.  Rá is parancsoltam, hogy le kell porolnia a szekrényeket, mosson fel, teregessen ki.  Az összes angol nyelvtant tanulja újra vasárnapra-hétfőre. Ugyanis én azért hajtom magam szarrá, hogy ne szenvedjünk hiányt semmiben és mert szeretem őt. Ja, és ezáltal felfüggesztve az immár kétmilliós diákhitelem visszafizetésének megkezdését. És ennyit nem érdemlek. Pont azért jöttem el a lehetetlenek és hülyék országából (röviden Magyarország), hogy itt ne ezzel találkozzak. Pontosan látom a barátaimon is a végletekig elfajult lehetetlenséget. Örülök is, hogy nem találkozom a jelentéktelen hülyeségeikkel naponta. Már ezért megérte. De hoztam Magyarországról egy darabot?

Egy normális nő amúgy is - de ilyen helyzetben főleg - segítene, támogatna, hogy ne szakadjak szét (testileg-lelkileg). Még szerencse, hogy ilyen szorgalmas vagyok, hogy mindent meg tudok csinálni. Hullafáradtan is.

Megyek is, ki vagyok merülve: testileg-lelkileg. Holnap háromnegyed négykor kelek, megyek a fagyasztóba. Ja, vasárnap is, fél tízre...

Ma is hívott az ügynökség, ahová autót hazudtam (holnap hozom haza amúgy), hogy mennék-e hétfőn. Bukták egyelőre.

Este odabújt hozzám és bocsánatot kért, ami nem esett rosszul.