Gergő blogol

Nagyon szuper dolgot mesélt Levente az előbb. Egyébként kalandos körülmények között ért haza. Holnap kifejtem!

Frissítés (2010. 04. 29)

Szóval Levente azt mondta, hogy a dubai-i betegbiztosításunkkal Kanadán és Amerikán kívül bárhol ellátnak bennünket magánklinikákon. Itthon is. Baromira jól jön ez, mert még nem találkoztam olyannal, akinek a baját megnyugtatóan kezelte volna a magyar egészségügy. Az enyémet sem.

Már jó pár éve nem kapok levegőt az orromon (pedig akkora lassan, mint Gyurcsányé). Pár éve elvégeztek egy orrkagylóműtétet, utána csak rövid ideig lett jobb. Tavaly pedig nagyon ajánlották az orrsövényműtétet. Belevágtam. Egyébként nem olyan vész. A doktornő elmondása szerint egy centinél is többet kellett kalapálni az orromból. Én szégyellem magam helyettük, de az egész műtétnek egyetlen levegővételig éreztem előnyét a két tamponcsere között, majd pár hónapig jobb volt a korábbinál, de nem az igazi. De legalább nem horkoltam. Tavaly év vége óta újra szenvedek, gyakorlatilag küzdök az oxigén-molekulákért. Amikor évekkel ezelőtt is megnézte a kiskunhalasi főorvos a járatot a tágítójával, azt mondta, hogy itt egy nyergesvontató is elfér. Ezzel nehéz bármit is kezdeni. Mikor a műtét után kérdeztem a doktornőt, hogy nem baj-e, hogy az orromban van egy kis homorú rész, azt mondta, hogy ők ezzel nem foglalkoznak (pedig szűkíti a járatot), úgyhogy kinéz egy kis orrplasztika is. Ehhez tartozik, hogy 2004-ben kicsit betörtem a fejemet Szentpéterváron, azóta volt különösen sok a probléma. Tehát a magyar TB-alapú egészségügy nem ér semmit. Ha itt beteg lesz az ember és nem gazdag, akkor senki nem fog segíteni rajta. Ez megfejelve az egyre durvábbá váló orvos- és nővérhiánnyal.

Ja, majd' elfelejtettem, hogy bár ez az orrsövényműtét nem egy bonyolult dolog, engem majdnem kinyírtak tavaly. Már délután éreztem, hogy alig tudok nyelni, mert a géz (van vagy fél méter ilyenkor benn) birizgálja a torkomat. Szóltam, azt mondták nincs gond. Este már durvult a helyzet, szintén szóltam és láttam is a végét a torkomban. Azt mondták, nem lesz gond. Lefeküdtem, mondom csak kórházban vagyok. Aztán hirtelen rosszat éreztem és a tükörhöz futottam, nem tudtam nyelni, jött ki a géz az orromból. Volt annyi lélekjelenlétem, hogy megfogtam a torkomban lévő gézt, nehogy lenyeljem a végét és a fogammal összeszorítottam. Így mentem ki a két nővérhez, csak ők voltak ott, huszonévesek voltak, kezdők. Orvos sehol. Ekkor nagy nehezen telefonáltam anyukámnak - összeszorított foggal - és a főnökének (orvos), aki segített elintézni, hogy beszéljenek az ügyeletes orvossal. Végül hosszas tanácskozás után (egyedül hagytak addig) kitalálták, hogy kihúzzák a gézt, ami ilyenkor többszörösen van behajtva, jó szorosan, az egyik vége az egyik orrlyukban, a másik a másikban. Ez elég kellemetlen érzés még friss műtéti seb nélkül is. Ja, szájon át. Egyébként ez az egész kaland száznégyezer forintjába fájt a TB-nek.

Én ebből nem kérek többet.

Úgyhogy alig várom, hogy megnyugtatóan sikerüljön megoldani a problémát, mert elég roszul alszom, ha nem kapok levegőt és ez sok dologra rányomja bélyegét.

Egyébként ma is volt probléma, de ez nem egy párkapcsolati blog. Ági meglátta a blogot, nem tetszett neki, én meg megmondtam neki, hogy engem ez nem érdekel, ez az igazság és nincs szükségem állandó nyűglődésre, én ehhez tartom magam, ha nem érti meg, repül. Igazából az bánt az egészben, hogy az egyik legértékesebb tulajdonságomat veszi semmibe. És ezt nem tolerálom. Fel kell nőni a feladathoz, a felnőtt léthez.

Mai nap is faszán indult. Még alig ocsúdtam fel rebeka1985 hozzászólásából, máris itt a következő szituáció.

Reggel nagyon kikeltem magamból. Pár napja megkértem Ágit, hogy tegyen rendet a szobában, mert kezdett olyan disznóól lenni, mint otthon, amit sosem tudtam elviselni. Egy kicsit magyarázott, de mondtam neki, hogy ugyan nézzen már magába, mert ahol  ő megfordul, ott disznóól van. Úgy tűnik, sikerült, mert már indulóban voltunk, de elkezdte összerakni a ruháit. Én, mire ő kijött a fürdőből, már felhoztam a száraz ruhákat, a sajátjaimat már össze is hajtogattam - egyébként mindjárt megyek vasalni őket, mert Levente szobájában van a vasaló és ha hazajön, már nem tudom megcsinálni, reggel meg én viszem munkába, mivel a sofőrje nem ér rá és tuti, hogy az utolsó pillanatban fog felkelni. Nem szeretem én az ilyet. Talán jogos az elvárásom egy nőtől, hogy maga után el tudjon pakolni, ha már utánam csak néha kell - nem tagadom, van ilyen is. Dubai-ban nem leszek ilyen megengedő.

A pesti közlekedőkkel kapcsolatban érdekes észrevételeim vannak. Az még hagyján, hogy nem tudják használni a két sávos körforgalmat (ami nem csak akkor az, ha van vonal középen). Ami nagyon vicces, mikor a körforgalomba hajtva kattintok egy balra indexet, bemegyek a belső sávba, mert nem az első kijáraton jövök ki és nem mernek bejönni a körforgalomba. De a sávváltáskor történő indexelés sem megy sokaknak. Volt már olyan, hogy indexeltem a sávváltás előtt, visszavettem, újra indexeltem, betettem az autót a sávba és utána a másik oldalról mutogat az autós. Azt bírom még, mikor látom, hogy piros a lámpa, elveszem a gázt, esetleg visszakapcsolok az erős motorfékért, de nyomják a gázt (idősebbek is), majd leállnak, én meg csak odacsorgok és folytatom az utam megállás nélkül. Tízből nyolcszor ez történik.

Ma is volt egy szuper helyzet, nem tudtam, hogy röhögjek vagy üssek legszívesebben. Egy autó kimegy előlem a sávból egy busz mögé (ekkor gyorsítottam), majd hirtelen visszajött elém, de a közelben volt egy zebra és hirtelen meg kellett állni (kattogott az ABS). Ilyenkor mindig figyelem a tükröt (jöttek már belém amúgy), most sem tettem másként. Azt látom, hogy a középkorú nő telefonál és majdnem leejtette a telefonját a nagy fékezés közepette, épp csak megállt mögöttünk. Igazából nem érdekel, hogy telefonál-e, ha tud figyelni közben, mint én (na nem a pesti belvárosban azért!), mert nem tartom veszélyesebbnek, mint beszélgetni az utassal vagy épp zenét hallgatni. De ha nem tud, akkor figyeljen nagyon.

Volt olyan is, hogy az egyenes sávból hirtelen kanyarodó lett, ami nekem nem volt jó és meg kellett állnom, hogy elengedjem az egyenes sávban haladókat. Az utánam jövő valóban lekéste emiatt a zöldet, de hát amit levágott ott a kocsiban (elengedte a kormányt és rázta a kezeit az ég felé)... Biztos vele még nem fordult elő ilyen egy ismeretlen városban.. Mindegy, én mutogatva, utánozva röhögtem ki..

Vagy szintén sávváltás: szépen indexelve, nem zavarva az új Minivel közlekedő plázacicát, ő rámdudál, majd előttem index nélkül vált sávot. Azért ilyenkor jól jönne az S8-as Audi vagy a Bálna Merci. Viszont ez utóbbiról jut eszembe. Nagyon tetszett a hangja. A Wikipédián kutatva, rájöttem, hogy ezekben a Mercikben még soros hathengeresek voltak, nem V6-osok. Azért volt olyan egyenletes a járása. Három féle elrendezés tetszik, a soros öthengeres, a soros hathengeres és a V8-as. Mentünk már V10-es autóval is, de annak nem olyan jó a hangja, bár sportos, az igaz.

Tegnap volt egy hete, hogy Pestre jöttünk.

Igaz, ennek anyagi vonzatai is vannak. Pár ezres híján százezret költöttünk a(z idáig nyolc nap alatt). Ha ebből levesszük azokat a tételeket, amiket csak egyszer vagy ritkán veszünk, ez akkor is sok. Utóbbiak közé tartozik, hogy ma vettem két nadrágot és egy pólót. Igazából pólót akartam, de a Westendben lévő Springfieldben akció nélkül is voltak szépek 7000-7500-ért, de kettő darabot tizenegyért lehetett elhozni. Mivel világos amúgy is kellett és a Saxoo-ban egy nadrág tizennégyezer, nem sokat haboztam. Utána a Duna Plazában találtam még egy Saxoo pólót is, nyolcezerrről ötezerre leértékelve.

Ha ezeket és az egyszer megvehető dolgokat nézem, az összeg akkor is sok. De az az igazság, hogy nem lehet másképp. Ha nem vagyunk otthon, valahol ennünk kell. Nem is drága helyen eszünk, az egyik legolcsóbb (és emellett a neten nagyon jó minősítésű) helyet találtuk meg a közelben. Luxuskiadásunk nem nagyon van, az a helyzet, hogy kétszer ettünk Szamos cukrászdában és az tényleg nem olcsó, és egyszer a drága cukrászdában fagyiztunk is. Egyszeri tétel pl. a Halászbástya meglátogatása ezer (!) forintért, a felújítás miatt van vagy negyven méter a bejárható szakasz. De el fogjuk érni, hogy mindennel együtt a heti költést ötvenezer alá visszük. Szerény véleményem szerint ez tartható.

Nagy tétel még a benzin (kb. tizenöt/hét, hiába járunk kéthetente haza, egy hazaút majdnem fél tank), ami az autó hibájával függ össze, de majdnem két litert veszítünk általa száz km-enként. Már egy ideje észrevettem, hogy menet közben csikorog az autó, de nem volt túl erős és állandó. Az elmúlt héten ez a zaj már elviselhetetlen lett. Hazaérve a vásárlásból, megnéztem, hogy melegebb-e az egyik kerék. Jól gondoltam, az egyik forró volt. Leszereltem a kereket (háromnegyed kilenckor, tök sötét volt) és láttam, hogy a betét állandóan a tárcsához ér (valószínűleg meg is égett) és a tárcsa is azt érzékeltette forgatásra, hogy megvetemedett a hőtől (csak a fékolajat ne forralja fel). A hétvégén visszaviszem és jövő héten megy szerelőhöz, lehet, hogy tárcsa- és betétcsere lesz belőle.

Egyébként reggel munkába menet elvittem szerelőhöz, de akkor nem csinálta a rohadék a csikorgást, csak mikor a szerelő kiszállt, bemelegedve. Viszont az álló helyzetben való ropogást jól gondoltam, az toronycsapágy.

Apropó, látta mindenki a mai kommentet rebeka1985-től?

Egy órája felhívtam Izát.

Őt Moszkvában ismertem meg még 2004-ben, vele voltunk Szentpéterváron - aki ismer, az tudja, hogy az a kedvenc helyem az általam ismert világból. Ő debreceni, a napokban írtam neki iWiW-en születésnapja alkalmából, de csak most jutott eszembe, hogy már egy ideje Pesten dolgozik. Furcsa "kapcsolatunk" volt annak idején (ha egyáltalán idézőjelet is lehet egyáltalán használni), de már nem láttam hat éve. Volt úgy, hogy megyek hozzá Debrecenbe, de valamiért mindig meghiúsult a terv.

Tehát felhívtam és Ági pedig azon problémázott, hogy találkoznék vele.

Ezzel deklarálom, hogy nem rossz céllal.

Délután elmentünk megnézni a várat, a Mátyás-templomot, a Halászbástyát, a Parlamentet, a Vajdahunyad várát.

Az egész azzal indult, hogy Ági elkezdett azon picsogni, hogy ő nem akar a városban vezetni, mert nem tud. Egy idő után megelégelve a szarakddást - és rendet téve a tyúkudvarban - megmondtam neki, hogy most beszáll a vezetőülésbe és indulunk. Meg kell ezt tanulni. De friss hír, hogy jövő héten visszaadjuk anyukámnak az Ignácot és az automata Hondával fogunk járni (erről később).

Este, miután megjöttünk, csináltunk egy kis tejszínes-mustáros csirkemájat rizzsel, amit megbolondítottunk a tegnapról megmaradt csirkemellel. Elég finom lett.

Valamit akartam még írni, de elfelejtettem. Most megyek és kiporszívózom a szobánkat.

Teszek be pár képet a lakás azon részeiről, amik tetszenek, pl. a forgó közepű asztal (a fürdő a tegnapi takarításom után van fényképezve). Ez egy kétszáz négyzetméteres ház és három szintes és elég szuper villák állnak itt az utcában.

És a végére, majd' elfelejtettem: Köszönjük az igazán szívbe markoló-, demokrációt féltő beszédet, Ildikó!

De segítek, mert akkora poén!

Idézem, hadd ne tegyem már be (de itt a linkje, a kommentek is jók):

"Azt kell mondanunk, hogy mindvégig, de különösen az utolsó egy esztendőben rendkívüli teljesítménnyel és hősiességgel tartották életben a baloldalt. Viselték és értették a válságkezelés terheit, noha általában nem gazdag emberek. Nem fordultak el, bíztak a párt megújulásában akkor is, amikor nem tudtuk megvédeni magunkat a haszonlesőktől. Beleroppanhattunk volna külön-külön bármelyik nehézségbe, ha ők nem bíznak a baloldalban. De bíztak."

:))

Ma ahogy felkeltünk és megreggeliztünk, elmentünk Levente feleségének autójáért is (erről az autóról is írok majd, főleg a váltóról), majd boltba és csináltunk Janival (Levente kínai feleségének fia) egy kis kaját. Mikor hazaértünk, Ági és Jani nekilátott a kajának (elég jó lett), én pedig a fürdőszoba, lépcső felmosásának, kád-mosdó-WC kitakarításának (teszek is be képet, ha később). Utána ettünk, később pedig az autót is megmostam, bár csak poros volt (utálom, ha piszkos, inkább járnék egy tiszta szarral, mint egy piszkos luxusautóval).

Itt meg is állnék egy pillanatra. Nem elég, hogy lebaszott a főnök és Levente is, hogy miért csinálok egyáltalán házimunkát, Ági ma szóvá tette, hogy a WC-nek csak a belsejét takarítottam ki, a külső részét nem. Az a helyzet, hogy el van egy kicsit kényelmesedve. Tudom én, hogy működik ez és nagyon sok nő a fél karját odaadná azért, hogy a barátja/férje segítsen neki valamit egyáltalán.

Én nem csak segítek, hanem még szívesen is csinálom, hiába, egyedül éltem évekig és igénylem is a rendet magam körül. Többek között reggel nem ő, hanem én vasaltam ki Levente nadrágját és ingjét. Mivel neki előttem nem volt komolyan vehető barátja és ebből lesz még probléma a későbbiekben, ahogy abból is, hogy ebbe a helyzetbe beleszokott. Kíváncsi vagyok, hogy az élet e kihívását hogyan fogjuk megoldani. Tudom én, ahogy fentebb említettem, édes kihívás/teher lenne ez sok nőnek. Hát nekem nem az már most sem. Aki ismer, az tudja, nem vagyok egy megalkuvó és baromira rendet tartok a tyúkudvarban, nincs indokolatlan magyarázás (ezzel mindent elmondtam). De bármennyire is ismerem a helyzet gyökerét, okát, akkor sem értem, hogy hogy jut valaki oda nő létére, hogy a barátjának beszóljon ilyet vagy pl. mikor elmosogatok egy halom cuccot és otthagyom a nagy lábast vagy tepsit, akkor is magyaráz, ahelyett, hogy örülne, hogy az segít neki, ráadásul szívesen..

Egy szó mint száz, egyébként kurvára jól érzem magam Pesten, nem is tudom, mi lesz Dubai-ban.

Kb. 25 nm-es az irodánk, bőven elférünk, teszek is be képet róla.

Már többen kérdezték, hogy mi lesz a feladatunk Dubai-ban, azt is le fogom írni, de még vannak kérdések, amiket jövő héten teszünk rendbe. A mai napot háromnegyed tíztől délután négyig itt töltöttük, utána pedig elmentünk a biatorbágyi outletbe vásárolni/nézelődni.

Ma este nagyon jót beszélgettem Leventével, majd erről is beszámolok.

Tegnap abban állapodtunk meg, hogy reggel megbeszéljük a mai napot.

Végül délben hívtak bennünknket, hogy mehetünk, bemutatnak a munkatársaknak (nagyon érdekes, hogy van olyan húsz év körüli kiscsaj, aki háromliteres BMW X3-mal jár be). Elég jó hangulatú cég, és nem az a gagyi bútorokkal, kényelmetlen székekkel szerelt fajta. Szuper, hogy zöld területen fekszik az egész.

Úgy volt, hogy beköltözöm az egyik irodába, ahol egy srác dolgozik, Ági pedig kimegy a "recepcióhoz" a főnök számítógépét kezelni, e-mailjeit olvasni. Aztán úgy döntöttek, hogy ő is beköltözik hozzánk. Végülis elférünk, a főnök megemlítette, hogy majd foghatom Ági lábát:)

Az a pár óra, amit ott töltöttünk, azzal telt el, hogy elpakoltunk az asztalról, egy szekrényből, letöröltük őket. Utána pedig a gépemet hoztam kicsit rendbe, mert lassú volt és programokat frissítettem, stb. (A CCleaner 3 giga feletti szemetet talált). Ezeket Ági gépén nem sikerült maradéktalanul elvégezni, mert rendszergazdai jelszó kellene, ami nincs meg.

Holnap fél tízre megyünk be és majd be is számolok arról, hogy mi lesz a feladatunk.

Végre valami izgalom, végre valami kihívás!

Délután egykor elindultunk kirándulni. Mivel a főnök előre szólt, hogy nem kel korán.

Elmentünk Esztergomba (bazilika), megnéztük Visegrádot (boboztunk és várat néztünk, valamint ettünk a Don Vito-ban egy vörösboros aszalt szilvával felszerelt pizzát. Aztán betértünk Szentendrére is fagyizni. Utána pedig beugrottunk a Nagyi palacsintázójába is. Negyed tízre értünk haza.

Volt olyan, hogy sávot akartam váltani, jeleztem, visszavettem, jeleztem megint és váltottam. Aztán mellém érve a faszi integetett. Nem tudom, mi baja volt. Vagy amikor egy kis faluban bőven száz felett előzött egy hetes BMW index nélkül egy izomagyúval a kormány mögött (láttam korábban őket egy étteremnél).

Ha minden igaz, holnap megyünk be a céghez.

Tegnap nem írtam, mert dolgom volt. Elmentem Bécsbe a fő-főnökért a Bálnával.

A főnök ügyesen megoldotta a hazajutást a légtérzár ellenére. Eljutott tegnap előtt este Rómába, majd onnan Milánóba (hiába mondta Levente, hogy Velence jobb lenne). Ott bérelt egy autót. Osztrák autó volt, gondolta, még szívességet is tesz a cégnek, hogy elviszi Bécsbe. De a cég ezért hatszáz euró (!) felárat kért.. Este hétre érkezett oda a reptérhez, ahogy mi is Leventével. Ott még leadtuk a kocsit, aztán indultunk vissza. Magyarországon már a kamerák után a 200-as tempóra ösztökélt, de nem engedtem, 150-es tempomatos sebességet tartottunk.

Az autó egyébként meglepően keveset fogyasztott. 120-nál pl. 7-8 litert evett, de 150-nél sem volt több 12 liternél. Egy üresen is két tonnás, automata (pedig csak négyfokozatú), 3.2-es hathengeres autótól ez elég jó, sőt. És mivel induláskor felfedeztem, hogy az ülőlap hossza is állítható, így egészen kényelmesen lehetett vele hatolni. A visszapillantót próbáltam mozgatni, de eszembe jutott, hogy ennek az autónak a kupéváltozatáról olvastam, hogy a belső tükre is elektromosan állítható. Bár én azt hittem, az csak a komolyabb motoroknál volt elérhető, csak megtaláltam ebben is:) Így elektromosan lehet állítani az ülést (egész ülés süllyesztése-emelése, vagy ugyanez külön az ülőlap elejével, hátuljával, háttámlát, fejtámlát), kormányt, visszapillantó tükröket, stb. A problémám csak annyi vele, hogy mikor elnéztem egy elsőbbségadás táblát és el akartam gyorsítani, nem volt elég segítőkész az automatája. Álló helyzetből úgy meg tud lódulni, de ott, amikor elvettem a gázt, nem tartotta a fokozatot és a gázadás után még várni kellett az egyes fokozatra. Lehet, hogy nem sportállásban volt, mert nem elég egyértelmű a kapcsoló állásából következtetni rá. Ki lehetett volna tapasztalni, de siettünk és nem pöcsöltem vele.

Még Pest előtt ettünk egy étteremben, ami figyelembe véve, hogy reggel ettem utoljára, elég jól is esett. Éjfélre értünk haza. A városban tőlem szokatlan dolgokat kellett művelnem, mert egyébként udvariasan közlekedem. Nem elég, hogy én erősítettem az indexelő mercisek táborát, a pirosnál álló autókat kellett kerülgetnem a buszsávban, hogy első helyre érkezzünk. Ezt a főnök filmbe illő módon csak így jelezte: "Gergő, nekünk van buszjegyünk." Kicsit izgultam a Csömöri úton 80-nal menve, mert ha kijön elénk valaki, abból az autóból nem sok marad. Aztán nem találtunk boltot (bort akartak venni), meg kellett fordulni, igaz, hogy jöttek, de nem dudáltak le bennünket. Az igaz, hogy próbáltam nem akadályozni a hátuljövőt és síró gumival hagytuk el a helyszínt. Akkor sem dudáltak le, mikor Levente későn szólt, hogy váltsak sávot és padlógázzal soroltam át egy Mondeo előtt. De a főnök megdícsért, hogy jól vezetek:)

Aztán még beszélgettünk, és a főnök nálunk aludt, mert a Gellért hegyen lévő házát felújítják és nem készültek el időre.

Kettőkor feküdtünk, a főnök fáradt volt, el is hiszem 35 óra utazás után.

Épp az imént jöttem meg, elhoztam a bálna Mercit.

Persze odafelé elrontottuk a lehajtót, úgyhogy 180-nal hajtottuk Levente Corolláját..

Egy kivilágítatlan parkolóban találkoztam a fő-főnök egyik barátjával, egy hatvanas úrral (már egy másfél éve nála van az autó, a főnöknek nem kell).  Csak annyit mondott: " A Spektrumon néztem egy maffiafilmet, ott is éjszaka volt a találkozó, a nagy autó is stimmel..."

Annyira érződik, hogy régen tényleg mások voltak az autók és még ennek a 16 éves autónak is annyira finoman vált az automatája és álom a rugózása. Sajnos olyan jól nem megy, mert 220 lóerő nem viszi az üresen is bő két tonnát, de szépen ugrik. Hihetetlen, mekkora hely  és kényelem (pl. állítható az ülőlap hossza) van egy nyújtott karosszériás S-osztályos Merciben. Pedig vezettem pár autót a húszmillió feletti kategóriában is. Emellett egy nagyon antipatikus autó.

Lefekszem, mert reggel elképzelhető, hogy indulok Milano-ba.

Tegnap vita alakult ki, hogy mi legyen az eredetileg tervezett délutáni indulással (ami eléggé gázos, mert úgy volt, hogy csinál kaját apukám, anyukám és Ági szüleinél is lett volna jelenésünk), mert Levente telefonált, hogy bár a fő-főnök nem tud a légtérzárlat miatt hazajönni, ő meg unatkozik.

Én megörültem annak, hogy amennyiben időben elindulunk, akkor még meg tudjuk nézni az Oldtimer Expo-t. Végül nem tudtunk időben indulni, mert ahogy Levente aoukája monaná: "Csak nőkkel ne kezdjen az ember.."

Délután már lemondtunk a kiállításról, úgyhogy elmentünk sétálni a Városliget környékére. Voltunk egy szuper fagyizóban és bár a fagyi nem jobb, mint az általam preferált , országszerte híres soltvadkerti (útközben ettünk ott is), de drágább, mert egy gombóc 240 Ft, viszont eléggé érdekes ízekkel találkozik az ember, mint pl. a Tokaji Aszús mazsola, amely roppant finom.

Egyébként Ági vezetett, elég jól.

Most pedig új kihívás  vár(hat) ránk. A fő-főnök nagy nehezen eljutott Rómába és most szállt fel egy Milánóba tartó vonatra, ami azért rossz, mert jöhetett volna Velence felé is. Valószínűleg én megyek értük egy hosszított S-osztályos Mercedes-szel holnap reggel.  Azért nem Audi S8-cal, mert az szerelőnél van. Pedig hogy imádom vezetni az S8-at (elvégre az az Audik csúcsa).

Szépen indult a nap.

Ákos hívott. Úgy volt, hogy nála lesznek a csinik. Ahogy vártam, az utolsó pillanatbasn jelentkezett a probléma. Ákos csak most mondta, hogy nála a garázsban lettek volna és ott futtatta volna őket. Ekkor felhívta Ildikót, az egyik kollégája szeretett volna csinit a gyereknek Húsvétra. Akkor az nem jött össze, de most felhívtam őket. Csak annyi volt a problémájuk, hogy amennyiben visszajövök, akkor a gyerekük szíve megszaka. Mondtam nekik, hogy erre a csinik életében nem valószínű, hogy sor kerül.

Nagyon megörültek a jószágoknak és láttam, hogy jó helyen lesznek ott. Örülök is, hogy gyerekhez kerül, mert így majd ki fogják engedni őket és a játszanak majd velük. Ha éppen itthon leszünk, akkor elmegyünk majd meglátogatni őket.

Az az igazság, hogy már rég nem láttam ilyen jókedélyű, vidám házaspárt, családot.

Tegnap hívott Levente, ahogy leszállt a dubai-i repülőről.

Tehát vasárnap este megyünk Pestre és hétfőn már munkába is állunk. Dubai egy kicsit csúszik (pár hétről van szó max.), mert még mindig nincs az irodában bútor, de állítólag nagyon szép.

Hétfőn többet tudok már mesélni..

Sajnos valamiért a tegnapi írásomhoz nem tudtam belinkelni. De úgy tűnik, felnőtt a feladathoz. Aztán meglátjuk, mi lesz belőle. De már talán mindenki tudja (20%-ot kivéve), hogy a jelenlegi (rendszerváltás óta) politikát nem lehet folytatni tovább.

Ma olvastam egy nagyon jó cikket (a végén is be fogom linkelni), ami elgondolkodtatott picit.

De először is, szeretnék gratulálni annak a bő húsz százalékot kitevő választónak, aki a most elbukott pártra, az MSZP-re (neveket nem akartam írni, de így egyszerűbb) adta voksát. Ők azok a tipikus, amúgy is meggyőzhetetlen, a szocializmusban szocializálódott réteg, akinek minden mindegy. Sokáig azt hittem, hogy egy nyugdíjasnak az a legnagyobb szívás, ha az unokái szívnak (majd). De nem ezek azok, ők nem rájuk szavaztak. Azok a nagyon jómódú nyugdíjasok, akiket csak saját maguk érdekel. Csak kicsit nyugtat meg a tény, hogy a bukott párt szavazóbázisa a ciklus végére csökkenni fog. Ilyen az élet: egyszer vége van, semmi sem tart örökké.

Külön szeretnék gratulálni azoknak, akik bár még nem feltétlenül nyugdíjas korúak (akár harmincasok), de mivel annyira el vannak ájulva az előző rendszer eredményeitől, hogy azóta is azt éltetik, elég súlyos anakronizmusba taszítva önmagukat. Feltűnően sokan vannak. Az már nem számít, hogy a rendszer nem tartotta fenn önmagát és azt a csodálatos korszakot még az unokáink is (de gyerekeink biztosan) fizetni fogják. Megérte?

Az új rendszer nem feltétlenül rossz, attól, hogy itt rosszul volt alkalmazva. Nagyon  egyetértek ezzel a cikkel, hogy most történt meg a rendszerváltás. De erre kellett húsz évet várni? Az előző rendszer pártját még háromszor kormányra segítettük egy úgynevezett rendszerváltás után??? És még ezek után is van húsz százaléknyi idióta?

Mondom ezt úgy, hogy nem a győztes pártra szavaztam. Igazából nagy bajom nincs vele, bár a bajomat elhanyagolhatónak sem mondanám. Amit a bukott párttal  együtt tettek a Sláger- és Danubius rádió megszüntetéséért (félreértés ne essék, nem hiányoznak, elég sokat tettek ezek az adók a zenei ízlés lealacsonyodásáért, engem csak a módszer zavar), valamint az, hogy az ügynöktörvényt együtt szavazták le, nem tette szimpatikussá a most győztest sem. Valamint az egyház seggnyalása sem.

Mégis azt gondolom - hallgatva a nemzetközi sajtótájékoztatót és ahogy az egyik hozzászóló írja Török Gábor blogján-, hogy végre egy rendes államférfija van Magyarországnak (nem gondoltam volna, hogy ezt nagybetűvel fogom írni). Lehet, hogy azért gondolom ezt, mert elég nagy a kontraszt az előzmények ismeretében, mégiscsak nem teljesen megemészthető számomra, mikor a miniszterelnök azt mondja, hogy "El lehet menni!". Ez fáj nekem legjobban az utolsó két ciklusból (főleg a szövegkörnyezetet is figyelembe véve), ami elhomályosítja az összes dilettáns döntésüket, amivel gyakorlatilag nem is akartak mindig rosszat, csak egyszerűen nem értettek ahhoz, ami a dolguk lett volna.

Tegnap azt írtam, hogy a csodavárás teljesen alaptalan. Ma sem gondolom teljesen másképp. De talán látom az esélyt arra, hogy jól fogják csinálni a dolgokat. Muszáj lesz. nekik. Ugyanis ha nem így lesz, akkor tálcán kínálják fel a hatalmat másoknak. Van is erre két új jelentkező. Akárhogy is lesz, úgy érzem, hogy jelen állapotban nincs jobb kezekben az ország. Ha mégsem lesz így, addig az újak legalább a politizálásba beletanulva fogják őket lesöpörni a színről. Akkor senki nem fogja megsiratni őket. De addig meg lehet mutatni, hogy Ki a faszagyerek?

Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a nyertest a vesztessel nem lehet összehasonlítani. Ahogy fentebb említettem, a rendszerváltás óta eltelt húsz év, volt öt kormány hatalmon, és hát ebből hármat a jelenlegi vesztes párt adott. (Köszönhetően az akkor még nagy számban megtalálható idiótáknak, magamat is beleértve, 2002-ben én is rájuk szavaztam, igaz, azért, mert anyukám vér-fideszes lévén akarta elvenni az önálló döntést tőlem). Mindenki le is hagyott a régióban bennünket, de legalábbis a hátrányukat durván csökkentették. Aki tegnap nem rájuk szavazott, az már nem cselekedett hiába, akárkit is tartott  megfelelő választásnak.

Engem már ezek nem fognak itthon tartani, én csak az itthon maradók segítése miatt mentem el szavazni.

Viszont nagyon bírom azokat a károgókat, akik szinte jövőbe látó módon tudják előre, hogy ezek is szarok lesznek. Mintha nem is szeretnék, hogy jobbra forduljon az ország sorsa. Egyelőre kötelességünk bizalmat szavazni a nyertesnek. Mondom úgy, hogy nem rájuk szavaztam.

Azt majdnem elfelejtettem, hogy baromira örülök annak, hogy az SZDSZ-től is megszabadultunk (bár az LMP-t az utódnak tekintik sokan). Valamint az MDF-ért sem hullajtottam sok könnyet (konkrétan egyet sem), akik simán bejutottak volna, ha nem kavarja a szart Ibolya, főleg az utolsó pár hónapban, rengeteg szép pillanatot okozva nekem, amit nem tudok eléggé megköszönni:)

Ezt a húsz százaléknak küldöm, azért nem tettem be már múlt héten, mert a FIDESZ-ről is van benne szó:

Linkek:

Helló, ez volt a rendszerváltozás!

Milyen lesz az új felállás?

Ez az ország egy vicc. Megint rajtunk fog röhögni a világ, mint már oly sokszor az utóbbi időben.

Az előbb mondja a barátnőm, hogy mennyire csodálkozik azon, hogy az emberek nem mennek el annyian sem szavazni, mint 2006-ban (és ahogy a fél hatos adatokat nézem, ez azóta sem változott). Hogy ennyire nem érdekli őket az életük, hogy felemeljék a seggüket és elmenjenek a véleményüket kifejezni.

Mondtam neki, hogy ezektől mit vár? Mikor a Mónikára, Győzikére van igény? Mikor a Rádiók (főleg Danubius és Sláger) és tévék (RTL és TV2) baromi sokat tettek azért, a szar kínálatukkal, hogy az emberek ízlése ennyire lealacsonyodjon?

Itt egy nagyon jó írás erről az értelmi mélyszegénységről, ami körülvesz bennünket.

Csoda, hogy nem vagyok erre kíváncsi és hogy ilyet mondtam???

Ja, a csoda. Meglepően sokan várják ma is. Gyanús, hogy ezek az emberek és Mónika közönsége egy és ugyanaz..

Egyik mamámról már meséltem, ő tényleg a gyerekeinek, unokáinak él, igaz, egyesek ki is használják ezt rendesen.

A másik mamámról szólna főleg ez a történet. Hogy ez a butaság vagy a kapzsiság diadala – esetleg mindkettőé – azt döntse el mindenki maga.

Tehát van ez a nagymamám, akit nagymamának eléggé nehezen lehet nevezni. Kb. harminc éve hagyta el a nagypapám (ő is meg lesz még említve), azóta egyedül él, bár szeretője még pár évvel ezelőtt is volt. Az elhagyásról azóta is nagyon indulatosan beszél, de az a helyzet, hogy őt- és a másik verziót ismerve látható, hogy ez nem véletlenül történt meg. A másik nő szinte minden alkalommal el van mondva mindenféle kurvának, de az az igazság, hogy a papám azóta is azzal a nővel él. Lett volna ideje magába nézni, levonni a konzekvenciákat.

Mivel nem vagyok én történet- és életrajzíró, talán egyszerűbb leírnom őt pár szituációval, ami velem és a testvéremmel történt. Például csak az elmúlt egy évben.

Azt mindig is tudtuk, hogy a mama nagyon kapzsi és szereti a fogához verni a garast (jelenleg kb. öt-hétmillió forintja van a bankszámláján). Azt is tudtuk, hogy állandóan azt hangoztatja mindenkinek, hogy ő az unokáinak él.

Szituáció 1.:

Elhív a névnapomra, elmegyek. Ekkor adni akar egy ötezrest. Mondom, nem kell. Csak odaadja. Persze megjegyzi, hogy ez csak egy névnap, ezért ötezres, nem tíz. Persze egy percen belül más kapcsán azt is megjegyzi, hogy ötezer forint a mai világban semmire sem elég. Hát, kösz, mama, ezt én is tudom. Egyébként tizenötezer forinttal le vagyunk tudva évente.

Szituáció 2.:

Tavaly nyáron elmentem hozzá – kalandvágyból egyébként, mert tudtam, hogy nem járok sikerrel -, olyat tettem, amit még soha: kértem tőle pénzt (százezer forintot) a külföldre távozáshoz. Akkor azt mondta, hogy majd megpróbál félretenni a kis nyugdíjából, de nagyon nehéz...

Pár hét múlva szintén elmentem meglátogatni és elég rosszul esett, amit tapasztaltam. Szinte ujjongva mutatja, hogy mit vett 145 (!) ezer forintért. Egy elektromos fütőtestet és egy gagyi fényterápiás gépet egy házaló embertől. És akkor vágjon az ember jó pofát ahhoz, mikor megkér, állítsam be a ketyeréit. Egyébként rendszeres ez nála, hogy olyan dolgokat vesz vagyonokért házalóktól, amiket a boltban tizedéért (nem vicc) meg tudna venni.

Szituáció 3.:

Testvérem nem egy szófosó, de egy érdekes történetet hallottam tőle most húsvétkor, mert megbeszéltem a másik mamámmal, hogy adjon neki pénzt, mielőtt elmegy. Adott is kétszáz eurót, amitől nagyon megörült, mondta is, hogy már biztosan nem lesz gond Angliában.

Tehát a sztori. Öcsém az utóbbi egy évet Pesten töltötte a barátnőjével, ott kapott egy állást, amiből gyakorlatilag alig élt meg (de az, hogy miért hagyta itt a helyben lévő, amúgy nem rossz munkáját, nem ennek a posztnak a témája, igaz, roppant érdekes), rendesen lefogyott, mert keveset tudott enni.

Mikor meglátogatta a mamát, az elkezdte neki mondani, hogy „szegénykém, de lefogytál biztos nincs mit enned.”

És a legsúlyosabb: „Bárcsak tudnám, hogy tudnék rajtad segíteni.”

Egyébként valamit mutatott az öcsémnek is és annak elmondása alapján legalább egymillió forintnyi (!) értékben látott gyapjú takarókat, gépeket, edénykészleteket...

Szituáció 4.:

Most húsvétkor meglepett bennünket a mama, mert mikor mentünk locsolni (ezt a hagyományt sem tartjuk már egyébként), akkor ötezer forintot kaptunk. Hiába erősködtem, hogy adja az öcsémnek, mert neki nagyobb szüksége van rá. Erre megkaptam, hogy nekem is szükségem van rá:)

Akkor mesélte a tesóm, hogy kapott tízezer forintot, hogy ne szűkölködjön Angliában:)

Úgyhogy erre az évre átlépi a harmincezer forintot is.

Igazából nem az a bajunk, hogy nem ad pénzt a nagymamánk. Ez egyáltalán nem probléma. Hanem az, amit az öcsém megfogalmazott: „Inkább lenne egy olyan mamánk, akit néha nekünk kell kisegítenünk, de szeretne bennünket.”

A probléma az, hogy úton-útfélen azt hangoztatja, hogy ő az unokáinak él, dicsekszik velünk, és hogy mennyit sír értünk. Nem az a baj, hogy nem segít, de legalább ne mondja ezeket. Ez így együtt nem valami szerencsés.

A papám, aki otthagyta őt, szintén nem segít bennünket az elmúlt nyolc-kilenc évben, pedig kétszázezer felett van a nyugdíja, paprikát termeszt és őröl, gyümölcsöt termeszt, nem az első új autót veszi, külföldön nyaral. Bár most húsvétra érthetetlen módodnkaptunk tíz-tízezer forintot, amiből a részemet tovább is adtam az öcsémnek. És valószínűleg utal is a számlájára a napokban. Ennek azért örülök.

De említhetném azt is, amit Ákos barátom (remélhetőleg ex)barátnője mondott a napokban, miszerint neki anyagi biztonság kell. Ákos szülei azóta nem nagyon komálják a csajt, ami érthető. Viszont a csaj üzent vissza a szülőknek, hogy szerintük szerelemből meg lehet-e élni. Nem az a gond, hogy valaki anyagi biztonságban szeretné érezni magát, mert ez normális. De az, hogy ezért nem hajlandó tenni, mást hibáztat és nem azon gondolkodik, hogy lehetne ebből kitörni KÖZÖSEN, az már számomra kicsit arcpirító.

Ebben különbözik a barátnőm ettől a csajtól, de nagyon.

Ma megint egy jó kis nap volt.

Miután felkeltünk, elhatároztam, hogy ha már megbeszéltük Ákossal a palacsintasütést, akkor megvendégeljük a múlt hétre tervezett kajánkkal is. És azt is, hogy kicserélem a bringám kerekét, még januárban vettem egy Michelin gumit rá. Elég béna voltam, mert először hátulra gondoltam feltenni (az volt kopottabb). De mikor feltettem, láttam, hogy ez a gumi keskenyebb, mint az első. Egyébként egy méret, de a régi a mintázata miatt szélesebb. Ekkor leszereltem a hátsó kereket újra és arra tettem fel az első kerék gumiját. Az első kerékre pedig feltettem a Michelint. Aztán kapott a gép egy mosást is.

Közben a papámhoz is beugrottam az otthonba és a mamám is kitalált nekem feladatot: vinni akar a piacra virágot és nekem kellett őket kiásni a földből.

Ági már ekkor nagyüzemben csinálta a szezámos-mézes, bundás sült csirkemellet (recept itt található). Estére, mire Ákos megérkezett, kész is lett a kaja. Nagyon bekajáltunk. Utána pedig nekiálltunk palacsintát sütni. Még most is tele vagyok. Után már nem volt kedvünk bringázni.

Kicsit elfáradtam estére. Viszont pár napja érkezett meg a Dubai-t bemutató DVD, el is kezdjük nézni mindjárt. Szintén pár napja érkezett egy útikönyv is Dubai-ról és Szentpétervárról. Utóbbi a kedvenc helyem, voltam is már ott. Pedig voltam már pár szép helyen, pl. Moszkva, Barcelona, Monaco, Prága de Szentpétervárt semmi nem übereli nálam.

Tegnap megkért anyukám, hogy vigyem el ma Kecskemétre egy apró műtétre.

Persze, később jött a megbszéltnél, de tettük már meg hamarabb is ezt a távot. Azért haladtunk. Nem sokkal Kecskemét előtt figyelmes lettem egy macskára, az út mellett lévő töltésre igyekezett, de egy pillanatra megállt. Gondoltam, megvárja, hogy elmenjünk előtte. Nem várta meg. Elrántani szerintem egy magasabb építésű autónál 110-nél nem érdemes ilyen helyzetben, nem is tettem ilyen botorságot (igaz, visszafelé kellett ilyet is tenni, nem kis meglepetésünkre). Jó nagyot koppant, sajnálom az állatokat, de legalább nem szenvedett. Nem nagyon volt időnk megállni, csak az autót szemrevételezni. Szerencsére csak az a műanyag elem pattant ki, ami a vonószemet takarja. Nem volt időnk megkeresni, úgy gondoltuk, majd visszafelé.

Pont sikerült megérkezni az időpont előtt két perccel. Addig, míg tartott a műtét, elmentünk vásárolni. Vettem Áginak egy övet, mert már rég rózsaszínűt vadászott. Nem sokáig tartott a vásárlás, mert háromnegyed óra múlva telefonált is anyukám, hogy mehetünk érte. De nagy nehezen kaptam táskát is az új laptopomhoz, elég ritka méret, nem mertem az internetről rendelni.

Még ebédeltünk egy kínai gyorsétteremben, aztán elindultunk. A visszaút elég eseménymentes volt, kivéve, mikor egy kanyarban egy busz mögül előtűnt egy nagy Nissan Navara, félig a mi sávunkban. Ez szintén 100 fölött történt, de itt muszáj volt nagyot rántani a kormányon - a kanyar külső íve felé - és elkerülni az ütközést.  A mögöttünk kb. száz méterrel haladó autó is rántott rajta, igaz, ő messze volt a veszélytől. Anyukám meg is jegyezte, hogy már nem először menti meg őt a jó reakcióidőm.

Soltvadkerten még megálltunk egy fagyira és Áginak megnéztük a cipőket, vettünk is  egy olasz, bőrtalpú hegyes orrú, magassarkú pacskert az outletben, röhejes 2900 Ft-ra volt leértékelve 14900-ról - oda viszik a 70%-kal leértékelt cuccokat a nagy boltokból további kedvezményekkel. Már vettünk több cipőt is ott és szuperek azóta is, a sarkaik sokkal strapabíróbbak a környéken dolgozó egyik legjobb cipész által szerelt sarkoknál is.

Vicces, hogy a Polgármesteri Hivatalban lévő állást betöltötték (itt kaptam az ajánlatot), de továbbra is számítanak rám, ha meggondolnám magam - ennyi erővel az iskolában is maradhattam volna, időben kevesebb munkával több pénzért. Igaz, ebben benne van, hogy egy jó csaj lenne a főnököm és ő akar ennyire :)

 -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Már napok óta nem jön össze az ígért történet megírása (Sanyi piszkál is miatta), de mindig közbejön valami. Viszont így legalább bele tudom szőni azt is, amit a barátnője mondott Ákos barátomnak.

Mostanában nem igazán alszom jól, de ez a mára virradó éjszaka túltett mindenen.

Tegnap a nagy húsvétozás (gyakorlatilag zabálás egész nap, hat fogás háromféle sütivel, este halászlé) után bementünk a papámhoz az otthonba. Ott egészen ledöbbent mindenki, ahogy figyeltem az arcokat. Még az állandóan panaszkodó (szó szerint) mamám is csak nézett. Sokszor a papát okolja dolgokért, de most nagyon kedves volt, kérdezte, mit süssön neki, mit vigyen be neki. Kilencen mentünk be hozzá, de a papa nem igazán mutatott érdeklődést irántunk. Másfél hete még lazán megevett egy egész krémest, fagyit, mikor vittem neki, múlt héten már a felét alig tudtam beletömni. De legalább még örült.

Nagyon csúnya felfekvései vannak, egyik a combján, egy tenyérnyi méretű és egy nagy hólyag is nőtt rá. A másik pedig a hátán, szintén egy tenyérnyi fekete felfekvés, ami teljesen úgy nézett ki, mintha penész lett volna (utána mondta a köztünk lévő orvos, hogy nekrózis=elhalás). Ekkor küszködtem másodszor is a könnyeimmel (először akkor, mikor megláttuk/meglátott bennünket), de sikerült leküzdeni.

Még lefekvés után is küzdöttem a könnyeimmel.

Ma is voltam benn nála, nem az igazi, de pár szót tudtunk váltani vele. Nagyon hiányolta a tévéjét, de a mamám mindig elzárkózott a témától. De később visszamentem és bevittük az enyémet (már két éve amúgy sem nézek tévét egyáltalán) és annyira megörült neki, olyan hálás volt, nem győzte köszönni.

De legalább még el tudott köszönni tőle az öcsém, aki pénteken megy Angliába., valószínűleg már nem látja többet. (Itt hagyva a barátnőjét, mindenkit, úgy, hogy még állása nincs kinn és több óra buszozás várja a reptérről. Ott fogja várni egy srác Birminghamben, akivel még csak egyszer találkozott. Ezzel kapcsolatban már készül egy poszt, ami a gépem indulásakor fog automatikusan megjelenni. És szintén ennek kapcsán szeretném megírni  holnap az egyébként mai napra  tervezett "a kis magyar, aljas, szánalmas valóság" következő részét is).

Őszintén szólva - bár szörnyű ilyet állítani, de nem tudom magamban tartani, hogy - remélem, hogy nem él már sokáig a papám. Épp eléggé kibabrált vele a sors, és nem ezt  az embertelen életet érdemelné - erre már évek óta maga is tett több megjegyzést. Többek között ezért sem vagyok hívő ember (nem csak azért, amennyi kárt tett az egyház az emberiségnek, nyilván nem elhanyagolható kevés előny mellett). Mert képzeljünk el hasonlót egy csecsemővel, ő aztán senkinek sem ártott, de az idiotizmust elég sokan követendő példának tartják - eredendő bűn, meg a a kis f*****-szom.

Mindenesetre az a kitartás és a dolgok ilyen büszkén való viselése/eltűrése mély tiszteletet ébreszt bennem iránta.

Nem mintha ez korábban nem lett volna meg...

(Könnyhegyek)

Jelentem, az előbb megkóstoltuk az epres tiramisut és baromi jó!

A kép délután egykor készült:

Már majdnem rávettem magam arra, hogy megírjam, milyen autókat vezettem eddig, de ehhez egyelőre türelmem nincsen. A különlegességeket fogom csak megírni valamikor.

Például ezt a két autót vezettem (Lexusból azóta a hibridet is vezettem, de ne szaladjunk ennyire előre), a Cadillac tényleg ritka Európában:

A mai napom a szépítészet (kozmetikus kétszer: délelőtt és délután, valamint a fogorvos) és a főzés közben Áginak való segítséggel telt.

Két dolgot csináltunk:

1. Töltött burgonya (recept itt, bár a krumplikat nem árt megsózni töltés előtt)

2. Epres tiramisu (recept itt, bár nem hibátlan, tuningolni kell kicsit)

A burgonyánál csak annyit segítettem, hogy feltettem a krumplikat főni, utána pedig elmosogattam - volt mit. A tiramisut még sajnos nem tudtuk megkóstolni, mert még hagyjuk, hogy összeérjen, de holnap mindenképp beszámolok róla. Egyébkét szerintünk kicsit sok ennyi babapiskótához ennyi epret hozzáadni (én daraboltam), még úgy is, hogy növeltük a piskóta adagot. Véleményem szerint az igazi az lenne, ha sima tiramisut csinálunk kávé nélkül és azt tuningoljuk eperrel. Narancslikőrnek Cointreau-t tettünk bele, amit erre nem nagyon lehet kapni még étteremben sem.

Utána újra elmosogattam:)

Íme, a képek: