Nagyon szuper dolgot mesélt Levente az előbb. Egyébként kalandos körülmények között ért haza. Holnap kifejtem!

Frissítés (2010. 04. 29)

Szóval Levente azt mondta, hogy a dubai-i betegbiztosításunkkal Kanadán és Amerikán kívül bárhol ellátnak bennünket magánklinikákon. Itthon is. Baromira jól jön ez, mert még nem találkoztam olyannal, akinek a baját megnyugtatóan kezelte volna a magyar egészségügy. Az enyémet sem.

Már jó pár éve nem kapok levegőt az orromon (pedig akkora lassan, mint Gyurcsányé). Pár éve elvégeztek egy orrkagylóműtétet, utána csak rövid ideig lett jobb. Tavaly pedig nagyon ajánlották az orrsövényműtétet. Belevágtam. Egyébként nem olyan vész. A doktornő elmondása szerint egy centinél is többet kellett kalapálni az orromból. Én szégyellem magam helyettük, de az egész műtétnek egyetlen levegővételig éreztem előnyét a két tamponcsere között, majd pár hónapig jobb volt a korábbinál, de nem az igazi. De legalább nem horkoltam. Tavaly év vége óta újra szenvedek, gyakorlatilag küzdök az oxigén-molekulákért. Amikor évekkel ezelőtt is megnézte a kiskunhalasi főorvos a járatot a tágítójával, azt mondta, hogy itt egy nyergesvontató is elfér. Ezzel nehéz bármit is kezdeni. Mikor a műtét után kérdeztem a doktornőt, hogy nem baj-e, hogy az orromban van egy kis homorú rész, azt mondta, hogy ők ezzel nem foglalkoznak (pedig szűkíti a járatot), úgyhogy kinéz egy kis orrplasztika is. Ehhez tartozik, hogy 2004-ben kicsit betörtem a fejemet Szentpéterváron, azóta volt különösen sok a probléma. Tehát a magyar TB-alapú egészségügy nem ér semmit. Ha itt beteg lesz az ember és nem gazdag, akkor senki nem fog segíteni rajta. Ez megfejelve az egyre durvábbá váló orvos- és nővérhiánnyal.

Ja, majd' elfelejtettem, hogy bár ez az orrsövényműtét nem egy bonyolult dolog, engem majdnem kinyírtak tavaly. Már délután éreztem, hogy alig tudok nyelni, mert a géz (van vagy fél méter ilyenkor benn) birizgálja a torkomat. Szóltam, azt mondták nincs gond. Este már durvult a helyzet, szintén szóltam és láttam is a végét a torkomban. Azt mondták, nem lesz gond. Lefeküdtem, mondom csak kórházban vagyok. Aztán hirtelen rosszat éreztem és a tükörhöz futottam, nem tudtam nyelni, jött ki a géz az orromból. Volt annyi lélekjelenlétem, hogy megfogtam a torkomban lévő gézt, nehogy lenyeljem a végét és a fogammal összeszorítottam. Így mentem ki a két nővérhez, csak ők voltak ott, huszonévesek voltak, kezdők. Orvos sehol. Ekkor nagy nehezen telefonáltam anyukámnak - összeszorított foggal - és a főnökének (orvos), aki segített elintézni, hogy beszéljenek az ügyeletes orvossal. Végül hosszas tanácskozás után (egyedül hagytak addig) kitalálták, hogy kihúzzák a gézt, ami ilyenkor többszörösen van behajtva, jó szorosan, az egyik vége az egyik orrlyukban, a másik a másikban. Ez elég kellemetlen érzés még friss műtéti seb nélkül is. Ja, szájon át. Egyébként ez az egész kaland száznégyezer forintjába fájt a TB-nek.

Én ebből nem kérek többet.

Úgyhogy alig várom, hogy megnyugtatóan sikerüljön megoldani a problémát, mert elég roszul alszom, ha nem kapok levegőt és ez sok dologra rányomja bélyegét.

Egyébként ma is volt probléma, de ez nem egy párkapcsolati blog. Ági meglátta a blogot, nem tetszett neki, én meg megmondtam neki, hogy engem ez nem érdekel, ez az igazság és nincs szükségem állandó nyűglődésre, én ehhez tartom magam, ha nem érti meg, repül. Igazából az bánt az egészben, hogy az egyik legértékesebb tulajdonságomat veszi semmibe. És ezt nem tolerálom. Fel kell nőni a feladathoz, a felnőtt léthez.