HTML

Gergő blogol

Ezt a blogot három korábbi írásom kapcsán indítom, amelyeknek újra aktualitása lett számomra. Hogy hová jutunk? Az élet számtalan területét érinteni fogom. Ahogy én látom..

Friss hozzászólások

2010.04.17. 20:17 GGerg

A csinik elköltöztek:(

Szépen indult a nap.

Ákos hívott. Úgy volt, hogy nála lesznek a csinik. Ahogy vártam, az utolsó pillanatbasn jelentkezett a probléma. Ákos csak most mondta, hogy nála a garázsban lettek volna és ott futtatta volna őket. Ekkor felhívta Ildikót, az egyik kollégája szeretett volna csinit a gyereknek Húsvétra. Akkor az nem jött össze, de most felhívtam őket. Csak annyi volt a problémájuk, hogy amennyiben visszajövök, akkor a gyerekük szíve megszaka. Mondtam nekik, hogy erre a csinik életében nem valószínű, hogy sor kerül.

Nagyon megörültek a jószágoknak és láttam, hogy jó helyen lesznek ott. Örülök is, hogy gyerekhez kerül, mert így majd ki fogják engedni őket és a játszanak majd velük. Ha éppen itthon leszünk, akkor elmegyünk majd meglátogatni őket.

Az az igazság, hogy már rég nem láttam ilyen jókedélyű, vidám házaspárt, családot.

Szólj hozzá!

Címkék: csincsilla hobbi kikapcsolódás


A bejegyzés trackback címe:

https://gergoblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr361929991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása