HTML

Gergő blogol

Ezt a blogot három korábbi írásom kapcsán indítom, amelyeknek újra aktualitása lett számomra. Hogy hová jutunk? Az élet számtalan területét érinteni fogom. Ahogy én látom..

Friss hozzászólások

2010.04.27. 22:24 GGerg

Ami eszembe jutott.

Mai nap is faszán indult. Még alig ocsúdtam fel rebeka1985 hozzászólásából, máris itt a következő szituáció.

Reggel nagyon kikeltem magamból. Pár napja megkértem Ágit, hogy tegyen rendet a szobában, mert kezdett olyan disznóól lenni, mint otthon, amit sosem tudtam elviselni. Egy kicsit magyarázott, de mondtam neki, hogy ugyan nézzen már magába, mert ahol  ő megfordul, ott disznóól van. Úgy tűnik, sikerült, mert már indulóban voltunk, de elkezdte összerakni a ruháit. Én, mire ő kijött a fürdőből, már felhoztam a száraz ruhákat, a sajátjaimat már össze is hajtogattam - egyébként mindjárt megyek vasalni őket, mert Levente szobájában van a vasaló és ha hazajön, már nem tudom megcsinálni, reggel meg én viszem munkába, mivel a sofőrje nem ér rá és tuti, hogy az utolsó pillanatban fog felkelni. Nem szeretem én az ilyet. Talán jogos az elvárásom egy nőtől, hogy maga után el tudjon pakolni, ha már utánam csak néha kell - nem tagadom, van ilyen is. Dubai-ban nem leszek ilyen megengedő.

A pesti közlekedőkkel kapcsolatban érdekes észrevételeim vannak. Az még hagyján, hogy nem tudják használni a két sávos körforgalmat (ami nem csak akkor az, ha van vonal középen). Ami nagyon vicces, mikor a körforgalomba hajtva kattintok egy balra indexet, bemegyek a belső sávba, mert nem az első kijáraton jövök ki és nem mernek bejönni a körforgalomba. De a sávváltáskor történő indexelés sem megy sokaknak. Volt már olyan, hogy indexeltem a sávváltás előtt, visszavettem, újra indexeltem, betettem az autót a sávba és utána a másik oldalról mutogat az autós. Azt bírom még, mikor látom, hogy piros a lámpa, elveszem a gázt, esetleg visszakapcsolok az erős motorfékért, de nyomják a gázt (idősebbek is), majd leállnak, én meg csak odacsorgok és folytatom az utam megállás nélkül. Tízből nyolcszor ez történik.

Ma is volt egy szuper helyzet, nem tudtam, hogy röhögjek vagy üssek legszívesebben. Egy autó kimegy előlem a sávból egy busz mögé (ekkor gyorsítottam), majd hirtelen visszajött elém, de a közelben volt egy zebra és hirtelen meg kellett állni (kattogott az ABS). Ilyenkor mindig figyelem a tükröt (jöttek már belém amúgy), most sem tettem másként. Azt látom, hogy a középkorú nő telefonál és majdnem leejtette a telefonját a nagy fékezés közepette, épp csak megállt mögöttünk. Igazából nem érdekel, hogy telefonál-e, ha tud figyelni közben, mint én (na nem a pesti belvárosban azért!), mert nem tartom veszélyesebbnek, mint beszélgetni az utassal vagy épp zenét hallgatni. De ha nem tud, akkor figyeljen nagyon.

Volt olyan is, hogy az egyenes sávból hirtelen kanyarodó lett, ami nekem nem volt jó és meg kellett állnom, hogy elengedjem az egyenes sávban haladókat. Az utánam jövő valóban lekéste emiatt a zöldet, de hát amit levágott ott a kocsiban (elengedte a kormányt és rázta a kezeit az ég felé)... Biztos vele még nem fordult elő ilyen egy ismeretlen városban.. Mindegy, én mutogatva, utánozva röhögtem ki..

Vagy szintén sávváltás: szépen indexelve, nem zavarva az új Minivel közlekedő plázacicát, ő rámdudál, majd előttem index nélkül vált sávot. Azért ilyenkor jól jönne az S8-as Audi vagy a Bálna Merci. Viszont ez utóbbiról jut eszembe. Nagyon tetszett a hangja. A Wikipédián kutatva, rájöttem, hogy ezekben a Mercikben még soros hathengeresek voltak, nem V6-osok. Azért volt olyan egyenletes a járása. Három féle elrendezés tetszik, a soros öthengeres, a soros hathengeres és a V8-as. Mentünk már V10-es autóval is, de annak nem olyan jó a hangja, bár sportos, az igaz.

Szólj hozzá!

Címkék: autó szívás


A bejegyzés trackback címe:

https://gergoblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr691957643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása