Gergő blogol

Sajnálom, ha valakinek csalódást okozok azzal, hogy nem igazán írok, de annyira már nem érdekel a blog. Meg most egy kicsit élvezném is az életet. Már könnyebb. A sirámok már a múlté. Igaz, nem volt könnyű. Úgyhogy most feláldozom ezt a szép estét és megpróbálom leírni, hogy mi is történt ebben az elmúlt öt hónapban. Elvégre, ha álmos leszek, a pénteket már így is kibírom, a melóm úgyis puncimeló.

A meló. Július 11-ével megkaptam a szerződést. Ez annyit jelent, hogy soha nem küldenek haza (már eddig sem küldtek az utóbbi pár hónapban) és 100 fonttal több a fizetés (pár napos pozitív fejlemény, hogy négy kolléga is velem utazik munkába, így havonta ez 50 plusz fontot hoz a konyhára). Igaz, sokkal szarabb szerződés, mint a korábban érkezőké, mivel a 30 perces szünet nem fizetett és elég szar pénteken a délelőttös műszakban háromnegyed egy helyett kettőkor végezni, a délutánosban meg este tízig maradni, mikor szinte mindenki lelép fél nyolckor (ők olyankor kettő helyett háromnegyed egykor végeznek). Ugyanis egyik héten délelőttös, másikon délutános vagyok, így néha aludni is tudok. Szóval 37.5 óra van fizetve, de 40-et vagyok ott, míg a régiek (és az ügynökségnél dolgozók most is!!!) 38 3/4-ed órára kapnak 39-et.

De nem ezért a kurva anyját ennek a cégnek. Viszonylag új fejlemény, hogy amikor egy hónapja (szeptember!) szerettem volna kivenni a szabimat (karácsony előtti hetet!), akkor közölték, hogy késő, nem lehet. Mondtam nekik, semmi gond, de akkor vagy adják ki januárban vagy fizessék ki. Azt nem lehet (WTF?)! Ezért novemberben kell hazamennem, karácsonykor itt fog enni az unalom, elmennek a picsába...

Amúgy ez a július egy jó hónap volt. Egy héten belül derült ki, hogy megkapom a szerződést és a Working Tax Credit-et is, 52 font hetente, amiből ekkorra már három adag a számlámon volt. Az ügynökség is kifizette a szabikat elváláskor.

Bár volt benne rossz is. Berágtam a landladymre, mert megbeszéltük, hogy amikor itt lesz Ági, akkor 65 helyett 80 fontot fizetek neki. 90-et kért. Nem az a tíz font, nekem viszont elveim vannak. Ha valamit valaki megígér, akkor azt tegye... Úgyhogy elköltöztünk az egyik kollégámhoz, a már többször emlegetett Kate-hez, ahol, gyerekek, akkora szopáshalmazzal találkoztunk, hogy ahhoz képest az eddig megírt top három szopásom semmi... Nincs is most kedvem leírni, ha valaki rákérdez, majd leírom a kommentek közé. Aztán visszajöttem ide. De itt ugye az is probléma volt, hogy nincs sütő és mosógép.

Úgyhogy faszán vettem mindkettőt, szerencsére volt miből. Egy minisütőt vettem az Aldiban és az ebayről szereztem egy fasza Bosch mosógépet garanciával. Ha már így belejöttem, vettem egy telefont is. Soha többé érintőképernyőset! De muszáj volt, mert kitaláltam, hogy megszerelem a telefonom szalagkábelét. Nagyon ügyesen szétszereltem, össze is raktam, csak utána nem működött... Meg ebben az időszakban öltem meg a Pirelli gumikat is, amiket az előző posztban énekeltem meg. El kell azt olvasni. Amúgy a Saab továbbra is jól viselkedik, kapott új hűtőmaszkot azóta az ebay-ről, valamint lőttem hozzá eredeti, gyári vízcsöveket a motorhoz, kompletten, vadi újan, Saab-szalonból. Húsz (!!) fontért. Igaz, hogy jó a régi, de az Andorral történt szopás óta nekem ilyen nem hiányzik. Majd tavasszal megkapja.

Ágival voltunk egy csomó helyen, pl. megnéztük Blackpoolt, voltunk Stratfordban, Bourton-On-The-Waterben (megnéztük a Motor Museumot újra), bementünk a Birdlandbe, de a tavaly pénzügyi okokból a kasszától visszafordulva kihagyott Warwick-kastélyt is. Voltunk a Cadbury Worldben, Safari Parkban, a silverstone-i versenypályán is. Megnéztük a megye legnagyobb carboot sale-ét is, ahol vettem Áginak egy bőröndnyi cuccot, többek között szinte új magas sarkú, hosszú szárú, szinte új bőrcsizmát (brazil) három fontért, de kettő fontért kosztümöt, egyért Jane Norman bikinit is.

Nagyon szép nyár volt. Mikor elment, adtam neki 200 fontot, és vállaltam, hogy fizetem az albérletét is. Nem vagyok egy mintabarát, tudom, de a végtelenségig korrekt vagyok. Elvégre az én ötletem volt, hogy jöjjünk ki Angliába, ahol elvesztette a nehezen összekuporgatott (szinte minden héten zsömlét evett csak) 550 ezer forintját. Azt, hogy összesen mennyit vesztettünk, nem is merem összeszámolni, körülbelül kétmillió forintban van ez a történet. A cég nem nagyon segített Áginak munkát adni, pedig amíg itt volt, több, mint 15 új embert számoltam meg, illetve utána már nem számoltam.

Vettem bringát is, amilyet akartam, hidraulikus fékekkel. 230-ra sikerült lealkudnom, nagyon jó vétel volt. 27 sebességes a szerkezet. A fékeket eleinte túlzásnak éreztem sík úton (én, aki soha nem voltam elégedett a fékekkel), de két hete voltunk a kollégáimmal a Cannock Chase nevezetű helyen (most is megyünk hétvégén). Én már voltam pár helyen bringával, de ez elképesztő volt. Na, ide kellenek a hidraulikus fékek. A YouTube-on meg lehet nézni, hogy milyen durva. Később majd direkt is beteszem a blogba. 

A kollégákról annyit, ahogy azóta még-még sokkal több barátom van itt. Amikor egy másik kijáratot használtunk a cégnél, Przemek kolléga meg is jegyezte a műszak végén, mikor jöttek be a délutánosok, hogy nekem mennyi barátom van ott is (sorban köszöntek kifejezetten nekem az emberek). 

És van itt egy fontos momentum. A barátaim minősége itt Angliában sokkal jobb, mint otthon volt. Oké, nem tárgyak, emberek, de megpróbálom elmagyarázni. Először is tettre készek vagy tettre "készebbek", nem pedig olyan tutyimutyi alakok, mint otthon, mindenféle barom elgondolással a fejükben. Ha valamiért, hát ezért megérte külföldre jönni, hogy kicsit kitáguljon a világ számomra. 

Záró gondolatként szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy már kezd jó lenni. Megnyugodtam. De van ebben az egészben egy félelmetes momentum. Illetve kettő. Az egyik az, hogy ennyi balfaszkodás és balszerencse után is el tudtam érni egy kis sikert itt, ami vélhetően megágyaz a következő, nagyobb sikereknek is. A másik, hogy míg egy lengyel, szlovák vagy akármilyen nemzetiségűnek van visszaút, mert azért fejlődik az országuk, vagy ha nem is fejlődik, nem lefelé süllyed. Ez egy kicsit elborzaszt. Valószínűleg én már nem érem meg, de akkor mennék csak vissza, ha az elmúlt húsz év és a jelenlegi politikai elitet végre lámpavason láthatnám, ahogy szépen lengedeznek a szélben. Akkor a következők meggondolnák, hogy ilyen feltételekkel akarják-e ezt az egészet vagy sem. És ez nem fog bekövetkezni, az előző bekezdésben is leírt tutyimutyi, álomvilágban élő emberek miatt. Sokan vannak.

Képeket később teszek be, mert valami probléma van. A tervekről szintén később nyilatkozom.