Gergő blogol

A mai nap nem kezdődött jól, mert kb. két órát sikerült aludnom. Így lemondtam a 11 órás angolt is.

És a mamám is hívott délelőtt. Hogy szerezzek orvost, mert a papám lábán csúnya hólyag van és pont most ment el anyukám (ápolónő) és főnöke-barátja (orvos) síelni. Végül apukám intézte el, de még azelőtt azt mondta az orvos, hogy látta volna: nem tud mit csinálni, az is csoda, hogy él:( Bár, az a véleményem, hogy jobb is lenne, ha már nem kellene szenvednie. Ezt Ő maga mondta kb. két éve. Évek óta ágyban fekszik, alig tud mozdulni is. Végül kiderült, hogy valószínűleg felfekvés..

Persze az orvos előtt elmentem hozzájuk, kiporszívóztam a fél házat, és át is öltöztettük a papát, ami elég nehéz úgy, hogy a lábát már nem tudja kinyújtani. Arról, hogy miért nem megy 24 órás ápolást nyújtó otthonba, egy másik posztban mesélek.

Máté is volt nálam, ma már csak angoloztunk. Egész jól megy neki, nem panaszkodom. Ha még jobban képben lennék az anyaggal, az lenne az igazi. A végén játszottunk is. Sőt, az apukájával is játszottunk a kedvenc autós szimulátorommal és a világ legnehezebb versenypályáján.

Az este már viszonylag jól telt. A barátnőm öccse megkért, mutassam meg, hogy csúsztatom az autót kézifékkel. Ezt mindenki tudja, ez egyszerű. Pontosan nem is ezt kérte. Hanem, hogy hogyan kell pl. egy egész utcahosszon keresztül úgy menni, hogy az autó keresztben áll és mégis egyenesen halad vagy azt, hogy jobbra-balra kidobja a fenekét megállás nélkül, szintén egy utcán keresztül. Szép nyomokat hagytunk, tetszett neki. Igazából nem vagyok ennek a híve, mert ez egy kis falu és az utcákban csak két keskeny sávban van eltakarítva a hó, könnyű hibázni és a hófalba érkezni, utána ásni. Egyébként nem veszélyes a dolog, mert 25-nél zajlik az egész, persze többnek érződik, mert az autó hátulja állandóan kitér jobbra-balra. Itt már nem is a kézifék játszik csak, hanem ez egy finom összhang a gáz-, a kézifék- és főleg a kormány között. Mindenesetre nagy élmény szűk két autó széles helyen keresztbe menni.

El is felejtettem a tegnapi eseményeket elmesélni. A csajom vezetni tanul, így elmentünk gyakorolni.

Előzmények:

Mivel nemsokára lelépünk ebből a putri országból (már nincs egy hónap), így célszerű lenne még itt megszerezni a jogsiját. Ez amúgy nem egy gyors folyamat, ha az ember úgy csinálja, ahogy kell: először az elmélet, utána a gyakorlat. Ez esetünkben nem tud megvalósulni az idő rövidsége miatt. Bár a vezetést én pl. két hét alatt letudtam. Mivel tavaly megcsináltam a C- (nagyteherautó) és E- (nehézpótkocsi=kamion) jogsit is, ahol a cégtulaj oktatott, így meg tudtuk beszélni, hogy az elmélet tanulása közben már vezethessen is. A cégtulaj egyébként megérne egy külön posztot, mert nagyon vicces fazon, konkrétan szétröhögtem magam vezetés közben:)

Ezért elhatároztuk, hogy elmegyünk gyakorolni, már hónapok óta nem vezetett. Kiválasztottam egy utat, ahol a madár sem jár, mert egy tanüzemhez vezet. Jó havas-jeges, ideális vezetni tanulni.

Elég sok gond volt a kuplung holtpontjának meghatározásával, de végülis nem volt rossz. Este már elmentünk a szomszédos kis faluba is. De ne szaladjunk ennyire előre.

Összesen két helyen akadtunk el. Először a határban, a földek között sikerült, mert megfordulni nem tudtunk, egy autónyi szélességben volt csak eltakarítva a hó. Aztán később ott sem, ott muszáj volt megfordulni. Ilyenkor az ember viszonylag könnyen elfelejti, hogy milyen sok hó is esett mostanában, amikor minden fehér és az ég is  pont olyan színű, szinte semmit nem látni. Nem lett volna gond, ha viszünk hólapátot, de nem vittünk. Szerencsére jött Sanyi barátom is velünk, nagy nehezen kiszabadítottuk az autót és visszatolattam kb. egy km-t.

A második eset előtt kitaláltam, hogy az ellenkormányzással is meg kellene ismerkedni. Egyszercsak behúztam a kéziféket és  a csajom először jó irányba is kormányzott, csak kicsit, de rögtön utána, az árok felé. Nem lett volna gond szintén, ha nem ér térdig a hó. Beleálltunk úgy, hogy a lökhárító alá is került, de felfeküdt az egész autó, az ajtót alig tudtam kinyitni. Próbáltam kiásni, de nem sok sikerrel.

Egyszer jött arra egy összkerekes autó, de nem volt kötele. Mondtam neki, nem baj, majd kiássuk, a dakaron is ezt csinálják, csak homokban. Végül úgy sikerült kikerülni onnan, hogy arra jött egy ismerősöm. Persze, az ő autója sem tudta kihúzni. Viszont jött megint egy ember, ő és Sanyi tolta, a másik ismerős pedig az autójával húzta. Ja, az egyik kerék alá pokrócot is tettünk trepni gyanánt.

Készültek képek is, mikor már nagyon röhögtünk. Igaz, az már nem látszik, hogy mennyire benn volt az autó, mert az út felőli oldalt ekkorra már kiástam. Egy autómosó kefével :))

Az első képen látszik, hogy mennyire nem láttunk semmit ott, ahol nem voltak fák a távolban. A talaj és az ég egybeolvad (az autó tetejénél).

She's a Maniac on the Floor

Just a still town girl on a saturday night, lookin' for the fight of her life
In the real-time world no one sees her at all, they all say she's crazy

Locking rhythms to the beat of her heart, changing woman into life
She has danced into the danger zone, when a dancer becomes a dance

It can cut you like a knife, if the gift becomes the fire
On a wire between will and what will be

She's a maniac, maniac on the floor
And she's dancing like she's never danced before
She's a maniac, maniac on the floor
And she's dancing like she's never danced before

On the ice-build iron sanity is a place most never see
It's a hard warm place of mystery, touch it, but can't hold it
You work all your life for that moment in time, it could come or pass you by
It's a push of the world, but there's always a chance
If the hunger stays the night

There's a cold connective heat, struggling, stretching for defeat
Never stopping with her head against the wind

She's a maniac, maniac, I sure know
And she's dancing like she's never danced before
She's a maniac, maniac, I sure know
And she's dancing like she's never danced before

(Solo)

It can cut you like a knife, if the gift becomes the fire
On a wire between will and what will be

She's a maniac, maniac, I sure know
And she's dancing like she's never danced before
(repeats out)

California Dreamin'


All the leaves are brown
(All the leaves are brown)
And the sky is gray.
(And the sky is gray).
I've been for a walk
(I've been for a walk)
On a winter's day.
(On a winter's day).

I'd be safe and warm
(I'd be safe and warm)
if I was in L.A.
(If I was in L.A.)
California dreamin'
(California dreamin') on such a winter's day.

Stopped in to a church I passed along the way.
Well I got down on my knees
(got down on my knees)
And I pretend to pray.
(I pretend to pray).
You know the preacher likes the cold.
(preacher likes the cold).
He knows I'm gonna stay.
(knows I'm gonna stay).
California dreamin'
(California dreamin') on such a winter's day.

(Bridge)

All the leaves are brown
(All the leaves are brown)
And the sky is gray.
(And the sky is gray).
I've been for a walk
(I've been for a walk)
On a winter's day.
(On a winter's day).

If I didn't tell her
(If I didn't tell her)
I could leave today.
(I could leave today).
California dreamin' (California dreamin')on such a winter's day,
California dreamin' on such a winter's day,
California dreamin' on such a winter's day.

Meggyőződésem, hogy az év egyik legmulatságosabb videóját láthatjuk arról, hogy milyen hülyék az emberek. Egy szolgálaton kívüli rendőr Amerikában úgy halt meg, hogy beragadt az autó gázpedálja. Ez a videó is szemlélteti, hogy milyen hülyék az amerikaiak (egy része). Én magam sem ijednék meg egy beragadó gázpedáltól, nemhogy még bepereljek valakit/valamit a saját hülyeségem miatt, ahogy ott szokás..

Becsülöm a Toyotát, hogy legalább visszahívja az autóit csip-csup ügyek miatt, nem úgy mint sok más autógyár, amelyik inkább eltitkolja az akár évtizedek óta hibás konstrukcióban gyártott motorjait (VW).

Tegnap olyan dolgot hallottam, ami igazán megdöbbentett.

Egyik rokonom mesélte egyik rokonomról. Elég sok dolgot el tudok róluk képzelni, ezt eddig nem tudtam. Azt gondoltam, ma referálok, de ez egy hosszabb poszt lesz, mert egy része a mai magyar valóságot tükrözi. A valóságnak azt a részét, amiért itt tart az ország. És ez nem csak a politikusokon múlik, hanem saját magunkon is. Mindenesetre elszomorító, de legalább tettem egy fogadalmat, velem úgyis olyan gyakran fordul elő ilyesmi, mint Mohamed asztalán a disznóhús.

Már régebben elhatároztam, hogy teszek be zenét. Mindenfélét szeretek Madonnától a Metallicáig, Limp Bizkitig. Nagy nehezen megtudtam, hogy lehet videót betenni, hála Kismaci86-nak! Köszönet érte.

Már csak azt lenne jó tudni, hogy amennyiben szöveget is írok a videóhoz, akkor annak a linkje miért keveredik a szöveggel:)

A mára virradó éjszaka nem volt hosszú számomra, éjfél előtt feküdtem és fél ötkor keltem, de már előtte sem aludtam. Hatkor indultunk Szegedre, mivel a rossz út miatt anyukám nem mert elindulni, felajánlottam neki, hogy elviszem - mert ha meg kell fogni az autót, elég nagy valószínűséggel megcsinálom. Végül csak egy része volt rossz, jól lehetett haladni (70-110).

Kapóra jött ez az út, mert úrrá lett rajtunk a vásárlási láz, hiába próbálom magam  távol tartani a fogyasztói társadalom idiotizmusától, nem mindig sikerül. A barátnőmnemk sikerült is venni edzőszalagot, bugyit, trikót, pizsamafelsőt, fitneszruhát, kesztyűt, stb.

Az én állandó vesszőparipám - hogy csak új alsónadrággal mehetek külföldre - szintén eluralkodott rajtam. Erről jut eszembe egy jó példa arra, hogy ma már a jó márkanév sem garancia arra, hogy az ember nem vesz szart. Eddig J.Press-eket használtam a legnagyobb megelégedéssel (megfizethető és tartós, nem nyúlik szarrá), de egy-két hónapja vettem megint és már a második használatkor kilyukadt több helyen mindkettő. Kicsit idegesítő, ha háromezret kiad az ember két darabért. Úgyhogy most kitaláltam, hogy Bellindát veszek, zokniban is. Meglepő módon a Bellinda csak 900 Ft-ba kerül és meglepően jó minőségűnek tűnik (de ne igyunk előre a medve bőrére...). De akkor már megláttam a Hervisben egy Adidas sálat is, most, hogy valószínűleg Dubaiba megyünk, nagy szükségem lesz rá. De legalább polár, olyan tapintása van, mint tíz tizenöt éves szűzlány popsijának.

Ja, egy hónapos a blog!

Jelentem, negyed egy múlt, megjöttem a mamámtól (mert egy vagány mama ilyenkor még nem alszik). Sajnos a papám sem, de ő a fájdalomtól. Szegény évek óta ágyban fekszik, de most már felülni sem tud pár napja. Nagyon azt látom a szemén, hogy meg fog halni. És azt is látom, meg is akar :(

Előtte ellapátoltam a havat előttünk és két szomszéd előtt is, mire visszaértem, egy centi esett újra. Nem tudom, mi lesz reggelre, de korán biztos nem kelek.

A mai napon bébiszitterkedést vállaltam, egyik ismerősöm kínai-magyar kisfiára kellett vigyáznunk. Megint sikerült kifárasztani a kissrácot:)

Ahogy odaértünk, el kellett indulnom Halasra, mert a barátnőm kitalálta, hogy neki kell a két csizmája és a cipész csak csütörtöktől szombatig van nyitva. Mondjuk nem bánom, mert tényleg szépek azok a csizmák. Mivel én is elegánsan öltözöm, szeretem az elegáns csajokat, a magassarkú, hegyes orrú cipőket, csizmákat. Akkor már elhoztam az ékszerésztől a fél éve készülő ajándékát is (állandóan elkerültük egymást), amit anyukám csináltatott neki. Ez egy arany-fehérarany karkötő, nem is akarom tudni, mennyibe kerülhetett, de mivel 50 volt a megmunkálás, gyanítom, hogy két-három minimálbér benne van, inkább utóbbi. Utálom az ékszereket - nőkön is, egy büdös vasat nem adnék ki rá, inkább egy nadrágot veszek húszezerért, majd erről is lesz poszt -, de ez tényleg szép cucc.

A nap fénypontja számomra, hogy vettem két tábla Lindt Waffel csokit, amiből egyet épp az előbb faltam fel egy kiadós házi pizzázás után, úgyhogy be is fejezem mára a posztolást. És mindjárt indulok a nagymamámhoz havat lapátolni és kalácsot enni. Mivel a hasamban már nincs hely, lehet, hogy a hajamra kenem.

Az egész úgy kezdődött, hogy felmerült az igény(em) arra, hogy a csiniketrecemet tovább fejlesszem egy olyan probléma mentén, ami korábban nem létezett.

Előzmény: Igazából azért cseréltem le a ketrec belsejét - az esztétikai igény mellett -, mert nem vált be az USB-lap. Amikor a rágófát összetrancsírozzák, forgács lesz belőle, amibe - ha nem sietek eltakarítani - akkor könnyen belepisilnek, mivel azt hiszik - jogosan -, hogy forgácsban vannak. Az USB ezt nem tolerálta, magába szívta az anyagot, ami nem jó szag- és higiénia szempontjából sem. Ezért lett a felület három rétegben lakkozott (minőségi lakkal) fa. A probléma nagy része így meg lett oldva, mert szag híján a csini sokkal ritkábban végzi dolgát a polcokon. De néha végzi. És az anyag bemegy a kis résbe, ami az élvédő és a polc között található, sőt, végig is folyik rajta, belül.

Igazából szaga nem volt, de gondoltam, hogy hosszú távon probléma lesz ebből, mert bármilyen jó is a lakk, a pisi elég agresszív vegyület, fel fogja marni a lakkot. Elmentem hát a boltba, vettem átlátszó szilikon tömítő ragasztót, hogy az illesztések mentén legyen szép tömítés. De gondoltam, ha már csinálom, akkor rendesen, leszerelem az élvédőket és lefertőtlenítek, megtisztítok mindent alatta. A felső szinten nem volt probléma, gondoltam, ott fogok kísérletezni, amíg meg nem jön Máté ötre.

Annyira siettem, hogy kiborítottam a csinik nagyon finom homokját, ami szétterült a gyapjúszőnyegen. Nem akartam porszívóval feltakarítani, mert annyira finom a por, hogy nagy eséllyel a porszívó fogja szétnyomni a levegőben, amit meg sem kockáztattam. Ekkor kezdődött a nagy, nehéz szőnyeg kivonszolása, kirázása. Felmosás. Ekkor már telefonáltam Mátééknak, hogy fél órát csúsztassunk a programon. Végül sikerült fél ötre elkészülni a takarítással, mire Máté megjött.

Miután elment Máté, elkezdtem leszerelni az egyik polcot, de nem vettem ki, hanem a ketrec belsejébe nyúlkálva szedtem szét és takarítottam azt, térdelve. Olyan szag fogadott, mikor leszereltem, ami egy sertéstelepen sem általános. Összesen egy guriga vécépapír és sok Domestos, valamint Domestos törlőkendő fogyott. Ez még semmi, de az anyagot benyomni pontosan a hosszú pisztollyal/kinyomóval, ami nem fér a ketrecbe, az volt az igazi szívás. Mikor ezt megoldottam, a legalsó  polcot már kiszereltem a könnyebb hozzáférés érdekében. A szag nem változott. De már könnyebben ment.

Kilenc után lettem kész, de elég rendesen elfáradtam a sok térdelésben. Viszont legalább meg van oldva a probléma. Sajnos máshogy nem lehet megoldani, hogy ilyen állatok ilyen szép ketrecben éljenek, amiben a lábuk alatt nem rács van, hanem minőségi fa, ami ki is néz valahogy.

Mátéra visszatérve: mondtam anyukájának, hogy tanulják meg a személyes névmásokat és a létigét, mert ahhoz nem kellek és utána jöjjenek.

Úgy néz ki, ma nem születik értelmes bejegyzés, mivel irgalmatlan szopással szívással telt a délutánom. Máté is volt itt, holnap referálok.

Nincs káros szenvedélyem, soha nem cigiztem,  nem ittam, nem kávéztam, nem drogoztam. Illetve mégis van, az én szenvedélyem a csokoládé és úgy általában az édességek.

Viszonylag hamar elhagytam a kommersz, rossz minőségű, kakaóvajat nagy mennyiségben tartalmazó szar vackokat. Egyetlen olyan édesség van, amit a nyolcvanas évek közepe óta a mai napig rendszeresen fogyasztok, az a Vaníliás Karika (eredeti recepttel, újabban Mini kivitelben), bár mintha régen jobb lett volna. Egy időben ráálltam a Milka csokira, abból is főleg a marcipánosra. Ebből 2005-ben négyszáz (400!) darabot plusz egyéb mást ettem meg. Azóta nem nagyon izgat a Milka, amit már újabban nem is tartok valami minőségi terméknek. Ez a négyszáz darab bebizonyította számomra, hogy tényleg van a csokievés és a lelki állapot között összefüggés, mert ekkor szakítottam egy barátnőmmel, ami nagyon megviselt. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy csak amiatt ettem ennyit, előtte és utána is sokat ettem.

Aminek nem tudok ellenállni, az a Szamos Marcipán, ezt nagy mennyiségben fogyasztom.  Gyerekkoromban sok német marcipánt ettem (konkrétan Zentist) és ezek alapján meg lehet állapítani, hogy a Szamos egy igazán minőségi, prémium termék. Nem csak az ára miatt az, de nem véletlen, hogy pl. egy 40 g-os Szamos marcipán drágább (300 Ft),   mint a 175 g-os Zentis (270 Ft körül). Az ízek között óriási különbség van, a Zentisben nagyon sok a cukor. Az ára miatt városomban szinte csak én fogyasztom, mikor megvettem a készletet és elfogyott, azt mondták, hogy nem rendelnek, mert nem viszik. Szerencsére át tudtunk lendülni ezen:)

Amit imádok még, az a Toblerone, ami fehérben és tejcsokiban is jöhet - az étcsokisra nem vállalkozom. Az utóbbi pár évben, amire nagyon rászoktam, az a Lindt. Ebből is főleg a Lindt Cresta Classic, a Lindt Waffel és a Lindt Excellence Walnut. Sajnos, mivel nem Pesten lakom, így elég ritkán tudok venni, a Cresta Classicot is utoljára Svájcban ettem  2008-ban - ahol egyébként 270 Ft-nyi frankba kerül, nálunk 545 és 620 körül van egy tábla. Csokival való ellátottságomat nagymértékben javította, hogy tavaly nyílt a közeli (25km) városban egy új bevásárlóközpont, ahol legalább a Waffelt meg tudom venni (igaz, elég ritkán van). Mellette a Tescóban pedig a Walnutot.

Bár ezek nem olcsók - bár tudom, hogy sokkal drágább édességek is vannak még -, nem is drágák. Valószínűleg a magasabb kakaószárazanyag-tartalom miatt sokkal kevesebb fogy belőle, sokkal könnyebben kielégíti a csokoládé iránti vágyat, mint egy olcsóbb csoki. Ezt akkor vettem észre, mikor még Milkát ettem és kaptam ajándékba egy 300 grammos Lindt csokit, akkor sem foglalkoztam az árával, mivel nem én vettem.

De a csúcs, amit eddig csak négyszer ettem (igaz, ez is kb. 10-12 ezer Ft), az a Szamos kézi gyártású, alkoholos töltött csokoládé- és marcipándesszerteket tartalmazó bonbonja, a Bacchus és az Ambrózia.

Természetesen imádom a házi készítésű finomságokat is, de soknak nem tudom a nevét. Talán csak egynek, a reszelt túrósnak:)

A Lindt csokikról és a csúcs-Szamosokról teszek is fel képeket:

Épp mentem 11 után a fodrászhoz, mikor ráfordultam arra az utcára, ahol a volt munkahelyem található. A gyerekek már akkor elkezdtek kiabálni, hogy "Gergő bácsi, Gergő bácsi!", mert épp testnevelés órájuk volt - ami abból állt, hogy csúszkáltak a jégen az utcán... Megálltam pár percre és olyan rossz volt hallani, hogy menjek be, meg mi újság velem, menjek vissza:( Muszáj volt elindulnom pár perc múlva, mert időre mentem, de még utánam szólt az ex-kollegina, hogy várjak, mert most jön ki a volt osztályom is. Elindultam, de nagyon kiabáltak utánam ők is, hogy "Álljon meg, jöjjön vissza!":(

Nem jó ezt hallani, úgy fáj a szívem ilyenkor. Nem dicsekvésből mondom, de az a helyzet, hogy jobban kellett volna vigyáznia rám az iskolának, annak ellenére, hogy lelépek ebből a szar országból. Vagy legalább olyan helyzetet kellett volna teremteni (vagy visszaállítani), hogy (újra) jól érezzem magam. Én mindig úgy csináltam, hogy a gyerekek jól érezzék magukat (sokat játszottam velük pl.), a szabályok ellenére is (nincs rágó, cigi, jelentkezés nélkül beszólás pl.). Igaz, ez sokkal több odafigyeléssel jár - ha úgy tetszik munkával, energiával -, de ha a gyerekek jobban érzik magukat, akkor a tanár is. És így nem érzi a tanár a belefektetett energiát (illetve annak többletét másokhoz képest). Egyébként a nyakamat teszem rá, hogy a sok játék ellenére nálam sokkal többet tudtak a gyerekek, mint most (tuti nem játszanak annyit).

De senkinek ne legyenek kétsége afelől, az olyan hozzáállásúak, mint én, nem maradnak sokáig a rendszerben. Nem véletlenül..

Este hat után ment haza Máté.

Megint "érdekes" dolgokat tapasztaltam meg. Ma is matekkal kezdtünk és elégedett vagyok  Máté teljestményével. Volt egy kis bizonytalankodás az egyik feladatnál, de ez belefér.  Még matekozás közben megnéztem Máté angol füzetét és ledöbbentem. Mikor rátértünk az angolra, az volt igazán érdekes. Elkezdtük gyakorolni a személyes névmásokat és a létigét. Nem nagyon tudta, mert ma írták le először, ma tanulták ezeket. Pedig már korábban is vettek mondatokat, stb. Úgyhogy nem is nagyon erőltettük az angolt, ezeket tanulja meg otthon, utána már gördülékenyen fog menni a dolog.

Utána beszélgettem az anyukájával arról, hogy a pletyka valószínűleg tényleg igaz és nagy kár, hogy ilyenek tanítják Mátét, aki nem hülye, de ha ránézünk a bizonyítványára, abból az jön le, hogy az.

Pénteken újra jön újra, azt tervezem, hogy matekból már csak a szöveges feladatokat vesszük elő és a gondot jelentő - egyébként nagyon egyszerű - feladatot.

A mai napom elég zúzós volt így, hogy éjjel egy után feküdtem le és hatkor keltem, mert egyik barátom gyerekére kellett vigyáznom. De jó volt, mert egy tünemény. Ezért most eltekintek a hosszabb posztolástól. Pedig már kettő is a fejemben van. Át kell állnom a korábban fekvésre-kelésre.

Ezt ma reggel írta Máté anyukája az iWiW-en, mert mondtam neki, hogy kérdezzen a tegnap emlegetett tanártól, mit is kellene tudni angolból:

"Reggel sikerült beszélnem a xxxxxxxxx-val, hát nem sok eredménnyel. Azt mondja, azt kell tudnia, ami a könyvben és a füzetben van. És persze ami az igazi problémát jelenti, hogy nem figyel az órán. Konkrét dolgokat nem említett, az volt az érzésem, hogy vagy nem érdekli, vagy valóban nincs a helyzet magaslatán. Tulajdonképpen semmit nem tudtam meg."

Nem is kommentálom..

Viszont eszembe jutott valami, amit tegnap nem írtam meg. Tegnap a boltban találkoztam gyerekekkel az iskolából, ahol tanítottam és érdekes dolgokat meséltek. Azzal kezdték, hogy miért nem megyek vissza, mert az olyan jó lenne (nem jó ezt hallani). Kérdeztem őket, hogy milyenek az új tanárok és hát elég meredek volt, amit hallottam. Az egyik új tanár nevelőintézetből jött és a földön is rugdosta (?) már a gyerekeket. Elég jól el tudom dönteni, hogy hazudik-e egy gyerek vagy sem - ennek ellenére persze tévedhetek, de most igazán nem volt okuk hazudni.

Ezt sem kommentálom inkább.

Segítséget szeretnék kérni!

Hogy tudom azt elérni, hogy a szövegem egy linkre mutasson? Ezt olyan szépen meg tudom csinálni az Index fórumaiban, igényesen, itt meg sehogy sem megy. A "Szerelmeim" című posztnál (itt is milyen jó lenne linkelni) két kép között nagy hézag van. Miért? Miért nem tudok enterezni csak az első képnél? Ha nem enterezek, akkor miért nem teszi sorba a képeket?

Ha valaki tudja, írja már meg kommentben!

Köszönöm!

Egy órája ment haza Máté.

Ma is megcsináltattam vele egy feladatlapot matekból, az összeadást, kivonást, szorzást hibátlanul csinálta meg, de megint gond volt a legegyszerűbb feladattal, ahol folytatni kell  a számokat növekvő vagy csökkenő sorrendben. Ezt fogjuk gyakorolni. De végül az iskolai (idióta) pontozási szisztéma szerint is megcsinálta a 14 pontot a 20-ból, ami ahhoz képest nagyon jó eredmény, hogy picit még mindig figyelmetlen és egy hónapja még  50 %-ot sem tudott teljesíteni. Valamint azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy délután ötre jött és nem várhatjuk el egy tíz éves gyerektől, hogy kora reggeltől estig topon legyen.

Ma vagy tegnap mesélte Máté anyukája, hogy a tanár tudja, hogy a gyerek képes a feladat megoldására. Ez jó, akkor miért nem segít neki, hogy tényleg így legyen? Máté anyukája ápolónő nyolcvanezerért (!!), a tanár ezért a munkájért ennek az összegnek másfélszeresét viszi haza. Mellesleg Máté anyukája vette fel azt a beteget, aki a napokban túszul ejtett egy beteget Kiskunhalason. Nyolcvanezerért. Röhej.

Félreértés ne essék, mindkét összeg szánalmasan kevés.

Megjöttek a gumik, amiket az internetről rendeltem (előzmények ebben a posztban).

A fene gondolta volna, hogy ilyen jók lesznek. Bár elég jól el szoktam csípni a jó vételeket, pl. vettem már szuper, 4000 km-t futott féltengelyt (szerelő is megerősítette) 15000-ért, miközben 70 felett van a szalonban. De pár hete vettem a bringámra 1500-ért új Michelint is:) Szóval vettem két darab 14-es 175/65-ös Bridgestone gumit 4000 (!) forintért - szereléssel, centírozással, postával együtt 7600 forint volt. Először annyira nem akartam elhinni, hogy elvittem a gumishoz, hogy tanulmányozza őket, mert ha rosszak, nem tesszük fel őket. De azt mondta, hogy nagyon jók. Mondtam neki, hogy azért vettem ilyen olcsót és használtat, mert azt mondta, hogy ezeket a télieket már inkább használjuk el nyáron. Erre azt mondta, hogy ezeket kár nyáron elhasználni, mert még egy (!) szezont lefutnak.

Kipróbáltam őket a havas kapufeljárón, ahol fél órával előtte még a régi téli-nyári párossal is próbáltam és nagyon szépen elindul vele az autó és szuperül lassul is, ami fontos nálam, mert hóban sem megyek lassan. Nagyon fontos a téli gumi, de azon belül is a márka - pedig a Bridgestone nem is nagy márka. És mint látjuk, nem igazán pénzkérdés.

Hogy jön ide, hogy az emberi élet, illetve szeretteink élete kb. 7600 Ft-ot ér? Egy következő, keményebb posztban kifejtem - talán - holnap. De ötkor jön Máté, mert kaptam reggel SMS-t, hogy jöhet-e. Hogyne.

Ma megint volt itt a Máté. Érdekes tapasztalatokkal, információkkal lettem gazdagabb.

Először is, annál nagyobb dícséret nekem nem is kell, mint amit Máté anyukája mondott, hogy akkor nem is hoznak már matek füzetet. Ahhoz képest, hogy egy hónapja még nagy volt az elkeseredettség, ez nagy szó. Valóban, a problémát megoldottuk, de ettől függetlenül nagyon sok gyakorlásra van még szükség, mivel ma csinált olyat Máté, hogy az összeadásokat kivonta. És ma egy picit lassabb is volt a kelleténél. De neki sem lehet mindig tökéletes napja.

Innentől angolozunk majd. Persze matekozni is fogunk, de egyre kevesebbet és fokozatosan fogunk egyre többet angolozni is. Erről jut eszembe, hogy megtudtam, ki tanítja Mátét angolból. Hallottam róla már korábban vicces pletykákat, de mivel nem érdekelnek a pletykák, így lesza nem foglalkoztam vele. De mikor az iskolában dolgoztam, hallottam ezt a kollégáimtól is, kezdtem elhinni. Tehát: anno, mikor elkezdett a tanárnő tanítani, úgy tanította a gyerekeket, hogy egy (!) anyaggal tartott csak a tanítványai előtt:))

A nyelvoktatásról különösen lesújtó véleménnyel vagyok amúgy, ez rosszabb, mint amiket eddig írtam. Ezt magamon is észrevettem. Angolt én pár évig tanultam csak általános iskolában, de nem sokat ért. Igaz, ez csak fakt volt. Gimiben második nyelvem volt (mekkora hiba volt) és megint megszívtam, mert egy kezdő (ez még nem lenne baj, ha nem lett volna béna) tanárnő tanított. Nem is nagyon tudtam semmit. Ekkor  szüleim beírattak egy tanár párhoz tanfolyamra, ahol egyikük Angliából származik, anyanyelvi szinten beszél, míg másikuk pedig profi nyelvtanár. Ebből a tanfolyamból megcsináltam a haladót is. Azóta tudok angolul. Akkor valahogy megértettem, igaz, hogy a két tanfolyam százezer volt (ez tíz éve történt). Azóta csak frissíteni kell a tudást.

De vissza Mátéhoz. Mivel picit lassabb volt a kelleténél, így csak kb. fél órát angoloztunk. Illetve nem angolozás volt ez, csak kíváncsiskodás, egyáltalán mit tud, szavak, (nagyon) egyszerű mondatok, helyesírás. Bár az idő kevés volt a probléma teljes megértéséhez, viszonylag elégedett vagyok vele. Pont ezért vagyok egyelőre tanácstalan, hogy milyen úton-módon kezdjük is el a munkát.

Nem akarok megint kapkodni, mert a megoldás tényleg egyszerűbb annál, mint ahogy sokszor gondolnánk. Előbb-utóbb meg fogok világosodni. Valahogy szükségem van a kihívásra, mert anélkül nagyon nem jó nekem.

Mint említettem, van még hobbim. A csincsillák.

Régen, még gyerekkoromban tengerimalacom volt. Azt hiszem, a második és utolsó malacom 2001-ben halt meg vitatható körülmények között (Horvátországban nyaraltunk). Szerettem őket, de mikor megláttam hat éve a csincsillákat, rabul ejtették a szíven. Igazából nem is sokat tudtam róluk, de 2004 év decemberében megvettem az elsőt.

Eleinte a tengerimalac akváriumában tartottam, bár tudtam, hogy nem szabad abban tartani, mert melege lehet, de egyrészt tél volt, és nem sokkal később vettem neki rendes ketrecet is. Muszáj volt, mert bár letakartam és csak egy kb. öt centis rést hagytam szabadon, állandóan kiszökött.

Észrevettem, hogy elég rosszul érzi magát és mindig az éppen betett plüssállattal alszik, ahhoz bújik. Nem telt el fél év és már volt egy társa, Szegedről hoztam neki egyet. Az új jövevényt már egy külön ketrec várta, mert nem akartam úgy összeereszteni őket, hogy még nem szokták meg egymást. Egymás mellett volt a két ketrec, csak a napi futtatáskor találkoztak szemtől szemben. Pár hónap után a két ketrecet összeszereltem és onnantól már együtt éltek.

Én korábban nem tudtam, hogy ezek a pici állatok ennyire barátságosak és szelídek. Ha kiengedem őket, mindig ott vannak, ahol én, imádnak rajtam ugrálni.  Imádnak kézből enni. Nagyon kíváncsiak (annyira, hogy egyszer puskát írtam és felugrott a térdemre, kiharapott egyet a papírból és elfutott vele) és egyáltalán nincs gond velük. Nem büdösek. Arra kell figyelni, nehogy vezetéket vagy bútort rágjanak. A meleget nem tudják elviselni, 28 fok felett meghalhatnak. Havi ellátmányuk kb. 750-1300 forintba kerül (nem tudom, egy vagy kettő csomag kaját esznek-e meg).

2008-ban eldöntöttem, hogy csináltatok nekik egy profi ketrecet. Ami valóban profi lett, de 2009 nyarán elhatároztam, hogy egy olyat akarok belőle csináltatni, ami a szoba dísze is lehet. Végül egy idei minimálbérnyi pénzben állt meg úgy, hogy a faanyag ingyen volt - az asztalos adta, aki mellesleg Máté tanítványom nagyapja. Munkadíjként is csak hatezer forintot (!) számolt fel.Igaz, palota lett belőle. A ketrec méretei 60x40x130 cm és hét szintes. A szintek körtefából készültek és két komponensű, minőségi lakkal vannak bevonva három rétegben. Mivel a szintek peremes kialakításúak, hogy a csinikaki ne hulljon ki, meg kellett oldani a peremek védelmét a csinifogaktól: beépítettünk majdnem tíz méter alumínium élvédőt 1.5x1.5 cm-es és 1x2 cm-es kivitelben. Gyakorlatilag örök élet, mellesleg gyönyörű, kis városomban a csodájára járnak.

Épp emiatt van problémám a lelépéssel kapcsolatban. Nem tudom, kire bízzam őket. Mivel mindent kibírnak - véletlenül már léptem is rá egyikre - nem lenne baj, ha gyerekekhez is kerülne, de szigorú szülői felügyelettel, mert kétnaponta takarítani kell őket. Ez kb. öt percet vesz igénybe. Eddig ketten jelentkeztek a felhívásomra, de mivel évente ötvenezret ajánlottam értük, félő, hogy csak a pénz érdekli az embereket. És nem is adnám bárkinek, a ketrecet is jó lenne egyszer visszakapni.

Egy biztos: én még ilyen szeretetre méltó, aranyos és szelíd állatokkal nem találkoztam.

De beszéljenek a képek:

1-2. kép: Még az első ketrecben alszik a csini, "kezeit" feltette a ketrec falára

3. kép: A második csini a fát rágja

4. kép: A büszke csini

5-6. kép: Itt már az új ketrec látható, de a régi polcokkal, amik USB-lapból készültek.

7. kép: Kedvenc képem

8-10. kép: Itt látható az új ketrec, minőségi anyagokkal berendezve: alumínium, körtefa, minőségi lakk

11-12. kép: A palota és lakói

Ma három hetes a blog.

Igazából nem akartam én feltétlenül olvasottsági rekordokat döntögetni, mert nem hiszem, hogy különleges blog lenne ez, de nagyon elégedett vagyok az olvasottság számaival. Azért indítottam, mert újra aktualitása lett számomra a korábban megírt történetemnek és életemben először fogadalmat tettem szilveszterkor.

Tehát a számok tetszenek, annak ellenére, hogy gyakorlatilag még szinte senkinek nem mondtam, hogy van blogom. Tegnap késő este küldtem el egy csomó ismerősömnek e-mailben a linket, de ennek nem hiszem, hogy nagy hatása lesz, maximum egy-két napig (a mai számokat holnap látom csak).

Az igazi előrelépés akkor lesz, ha pl. iWiW-üzenőfalra teszem fel, de azzal még várok a lelépésig, mivel vannak benne kínos dolgok egyesek számára és engem ne piszkáljon senki:)

Ma egy hosszabb poszttal készültem volna, ha nem jöttek volna közbe dolgok (Mátét is le kellett mondanom, abból sem lett írás). Egy hosszabb poszttal egy másik hobbimról, de mivel képeket is akarok beilleszteni, még azokkal is lesz tennivaló, de holnap pótolni fogom.