Mint említettem, van még hobbim. A csincsillák.

Régen, még gyerekkoromban tengerimalacom volt. Azt hiszem, a második és utolsó malacom 2001-ben halt meg vitatható körülmények között (Horvátországban nyaraltunk). Szerettem őket, de mikor megláttam hat éve a csincsillákat, rabul ejtették a szíven. Igazából nem is sokat tudtam róluk, de 2004 év decemberében megvettem az elsőt.

Eleinte a tengerimalac akváriumában tartottam, bár tudtam, hogy nem szabad abban tartani, mert melege lehet, de egyrészt tél volt, és nem sokkal később vettem neki rendes ketrecet is. Muszáj volt, mert bár letakartam és csak egy kb. öt centis rést hagytam szabadon, állandóan kiszökött.

Észrevettem, hogy elég rosszul érzi magát és mindig az éppen betett plüssállattal alszik, ahhoz bújik. Nem telt el fél év és már volt egy társa, Szegedről hoztam neki egyet. Az új jövevényt már egy külön ketrec várta, mert nem akartam úgy összeereszteni őket, hogy még nem szokták meg egymást. Egymás mellett volt a két ketrec, csak a napi futtatáskor találkoztak szemtől szemben. Pár hónap után a két ketrecet összeszereltem és onnantól már együtt éltek.

Én korábban nem tudtam, hogy ezek a pici állatok ennyire barátságosak és szelídek. Ha kiengedem őket, mindig ott vannak, ahol én, imádnak rajtam ugrálni.  Imádnak kézből enni. Nagyon kíváncsiak (annyira, hogy egyszer puskát írtam és felugrott a térdemre, kiharapott egyet a papírból és elfutott vele) és egyáltalán nincs gond velük. Nem büdösek. Arra kell figyelni, nehogy vezetéket vagy bútort rágjanak. A meleget nem tudják elviselni, 28 fok felett meghalhatnak. Havi ellátmányuk kb. 750-1300 forintba kerül (nem tudom, egy vagy kettő csomag kaját esznek-e meg).

2008-ban eldöntöttem, hogy csináltatok nekik egy profi ketrecet. Ami valóban profi lett, de 2009 nyarán elhatároztam, hogy egy olyat akarok belőle csináltatni, ami a szoba dísze is lehet. Végül egy idei minimálbérnyi pénzben állt meg úgy, hogy a faanyag ingyen volt - az asztalos adta, aki mellesleg Máté tanítványom nagyapja. Munkadíjként is csak hatezer forintot (!) számolt fel.Igaz, palota lett belőle. A ketrec méretei 60x40x130 cm és hét szintes. A szintek körtefából készültek és két komponensű, minőségi lakkal vannak bevonva három rétegben. Mivel a szintek peremes kialakításúak, hogy a csinikaki ne hulljon ki, meg kellett oldani a peremek védelmét a csinifogaktól: beépítettünk majdnem tíz méter alumínium élvédőt 1.5x1.5 cm-es és 1x2 cm-es kivitelben. Gyakorlatilag örök élet, mellesleg gyönyörű, kis városomban a csodájára járnak.

Épp emiatt van problémám a lelépéssel kapcsolatban. Nem tudom, kire bízzam őket. Mivel mindent kibírnak - véletlenül már léptem is rá egyikre - nem lenne baj, ha gyerekekhez is kerülne, de szigorú szülői felügyelettel, mert kétnaponta takarítani kell őket. Ez kb. öt percet vesz igénybe. Eddig ketten jelentkeztek a felhívásomra, de mivel évente ötvenezret ajánlottam értük, félő, hogy csak a pénz érdekli az embereket. És nem is adnám bárkinek, a ketrecet is jó lenne egyszer visszakapni.

Egy biztos: én még ilyen szeretetre méltó, aranyos és szelíd állatokkal nem találkoztam.

De beszéljenek a képek:

1-2. kép: Még az első ketrecben alszik a csini, "kezeit" feltette a ketrec falára

3. kép: A második csini a fát rágja

4. kép: A büszke csini

5-6. kép: Itt már az új ketrec látható, de a régi polcokkal, amik USB-lapból készültek.

7. kép: Kedvenc képem

8-10. kép: Itt látható az új ketrec, minőségi anyagokkal berendezve: alumínium, körtefa, minőségi lakk

11-12. kép: A palota és lakói