HTML

Gergő blogol

Ezt a blogot három korábbi írásom kapcsán indítom, amelyeknek újra aktualitása lett számomra. Hogy hová jutunk? Az élet számtalan területét érinteni fogom. Ahogy én látom..

Friss hozzászólások

2010.07.29. 21:21 GGerg

Megérkeztünk.

Nem írtam pár napja. Nem véletlenül. Elköltöztünk Watfordba.

 

Vasárnap (07. 25.) este a lakótársunk előállt azzal, hogy a lány, aki augusztus végén-szeptemberben jönne, tud előbb is jönni, úgyhogy döntsük el, maradunk augusztus 23-ig vagy elmegyünk jövő kedden (augusztus 3.). Semmi baj, ha maradunk, de döntsük el.

 

Kicsit lettem ideges. Tekintve, hogy a munkaközvetítők közül csak egy kedves velünk, de az is elég szarakodós, a kezdetnek szánt elég gázos gyári munka is olyan későn kezdődik el, hogy amennyiben augusztus végéig maradnánk is, max. egy hetet dolgoznánk ott (és az sem biztos). Tehát oda lyukadtunk ki, hogy amennyiben egy hetet maradunk még, akkor az teljesen kidobott pénz, ha hármat, igazából akkor is, mert egy hét munkával nem termeljük ki azt (ráadásul bizonytalan). Utána mindenképp léptünk volna Lutonból, mindenki azt tanácsolta már az elejétől. Egyébként tehet egy szívességet a volt lutoni magyar lakótársunk, aki ahogy egy ismerős fogalmazott, már csak annyira magyar, hogy lehúz bennünket, egyébként már szinte angol. Tehát nekünk kellett őket kivakarni a koszból, mert a takarítás nem megy nekik. A lakcímünket sehol nem használhattuk, ágyunk nem volt. Ha nyaralni jöttünk volna, ez sem lett volna probléma.

 

Erről jut eszembe, hogy itt máshogy működnek a dolgok. Mikor odaköltöztünk, vettünk egy felfújható vendégágyat. Ami pár napig jó is volt. Félve vittük vissza, nem tudtuk, mi fog történni. Annyi történt, hogy meg sem nézték, hanem visszaadták a pénzt. A landlord barátnője (lásd lejjebb) mesélte, hogy vettek egy felfújható medencét és három év múlva vitték vissza, azonnal visszaadták a pénzt. Ő is megjegyezte, hogy ezt csináld meg otthon... Itt szolgáltatást kap az ember a pénzéért. Nekem ez akkor is megérné, ha drágább lenne, de még mennyire nem az.. Csomó dolog van, ami itt fele, harmada, vagy negyede az otthoni árnak (sok ilyen van a papír-írószer részlegen).

 

Tehát hétfőn reggel elkezdtem a londoni szállásokat nézegetni és felhívtam a még Magyarországon (de rosszul esik nagybetűvel írni...), az Index - Angliában élő magyarok – fórumán megismert Dorka 57-et, aki egy 53 éves autószerelő. És nagyon jó arc!

 

Azért nem oda mentünk először (már belátom, hiba volt), mert itt nem 300 font havonta a szoba, hanem 600 (igaz, ebből lejön 80 azért, hogy hetente egyszer kitakarítjuk a közös részeket, egyébként nem kunszt és ha az olcsóbb közelében nincs munka, az a drágább). Kauciót csak 200-at kértek és nem kellett magunkat elkötelezni, világosan megmondtam a landlordnak, hogy nem tudunk semmit ígérni, munkát kell találnunk. És ha messze lesz a munka, nem fogok utazgatni órákat, hanem elmegyünk oda. Teljesen jól fogadta. Mondjuk, igaza is van, a válságban, mikor csak egy-két szobája van kiadva, nem ő tesz szívességet nekem, hanem én neki. Úgyhogy megállapodtunk heti 130 fontban és itt vagyunk. Belealkudtam a netet is, úgyhogy ha minden igaz, ma szerelik be. Ami nem történt meg, a csomag megérkezett az N-es routerrel, de valami nincs meg a regisztrációhoz...

 

A tulaj barátnője egy erdélyi magyar csaj, roppant segítőkész, segít a munkakeresésben és már NI-interjúra is van időpontunk (augusztus 6.).

 

A költözés egyébként úgy zajlott, hogy Dorka 57-tel megbeszéltük, hogy eljön értünk a Volvo kombijával, megnézzük a lakást, beszélünk a landlorddal és ha mód van rá, akkor aznap oda is pakolunk. Ezért is volt jó választás ez, mert nem kellett buszra várnunk, itt autó nélkül béna kacsa az ember (mondjuk otthon is, erre később visszatérek, mert nem kizárt, hogy hamarosan autótulajdonos leszek, ráadásul gyerekkorom óta vágyom arra a típusra).

 

Visszatérve az autókra, a házzal szemben áll egy Jensen Interceptor, ki van vonva a forgalomból. De kéne egy ilyen! Teszek is be képet, de a kép nem adja vissza azt a brutalitást (főleg, hogy kezd leépülni), ami élőben annyira átjön. Akit érdekel, úgyis megnézi a linket, röviden annyit, hogy 6.2-es és 7.2-es V8-assal szerelték és 6408 (!) darabot gyártottak. Be kellene indítani, majd vennem kellene benzint. Nekem kell egy Jensen Interceptor. Az élet rövid.

 

1-2. valamint 6. kép: A szobánk

 

3. kép: Konyha

 

4-5. kép: Lépcsőház

 

7-8. kép: Jensen Interceptor

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: anglia külföld kezdetek tervek kihívás


A bejegyzés trackback címe:

https://gergoblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr622185854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása