HTML

Gergő blogol

Ezt a blogot három korábbi írásom kapcsán indítom, amelyeknek újra aktualitása lett számomra. Hogy hová jutunk? Az élet számtalan területét érinteni fogom. Ahogy én látom..

Friss hozzászólások

2011.04.19. 23:21 GGerg

Minden fasza lesz - frissítve

Arról most nem is írnék, hogy dolgoztam, mert dolgoztam és a pár napja megírt Kate is újra kedves velem, örülök.

Csütörtökön költözöm az új helyre. Napok óta görcsben volt a gyomrom, hogy mi lesz, ha elmondom a a landlady-nek, bajba fogok-e kerülni. Ma elmondtam, elég jól fogadta. Este a barátja is gratulált az új munkához. Ugyanis azt nem mertem mondani, hogy Birmingham-ben maradok, hanem azt, hogy Gloucesterbe vettek fel, ahol Peti is dolgozik, az öregek otthonában.

Délután még gyorsan elintéztem a Tax Office-t, bejelentettem az új címet, és az ügynökségnél is. Ott majdnem fennakadtam a recepciós kiscsajon, aki mindenáron Proof of address-t szeretett volna kapni. Mondtam neki, hogy múltkor is anélkül intéztük, és most sincs még olyanom. Szerencsére találkoztam Lee-vel, aki nagyon rendes volt, vele meg lehetett beszélni a lakcímváltozást, így kaptam nyomtatványt. Viszont a szabadságról nem tudtak semmit. Mondtam, hogy három hete szóltam és töltöttem nyomtatványt és lényegtelen, mert Kulbant tudja. Állítólag az volt a baj, hogy nem neki, hanem a recepciós csajnak adtam, ilyet többet ne tegyek. Kitöltöttem újra. Megkérdeztem, hogy van az orosz csaja, de azóta leváltotta egy cseh csajra. Jót beszélgettünk, ő mindig segít.

Este elmentem a tesómhoz, mert megjött a vezeték nélküli fejhallgatója. (Nem úgy, mint a külső merevlemez, mert a nő hülye. Már e-mailezünk egy ideje, de még mindig nem küldte el az adatait, hogy fizethessek. Nagyon lebasztam, mert nem fog ideérni csütörtökig.) Megörült neki, úgy örültem én is. Ott megkérdeztem, hogy mivel kalandvágyó vagyok, nem csinálnánk-e meg a Saab ajtóba való hangszóró szerelését és annak bekábelezését. Pont megjött az ebben nagyobb szakértő Laci, aki elkezdte feszegetni az ajtóban lévő hangszórófedelet. Mondtam neki, hogy ezt csak belülről lehet leszedni, de már dugta is be a kulcsát. Végül is kifeszegette, de ezt tényleg csak belülről lehet leszedni, így vissza már nem tette, úgyhogy most van egy lyuk az ajtóban. Közben elcsodálkozott, hogy micsoda szigetelés van az ajtóban, de mondjuk értem, mit csodálkozik egy Opel Astra G-ből. Ettől (és a jó minőségű anyagok akusztikájától) szól sokkal jobban a Saab hifi négy hangszóróval is, mint pl. egy VW akár nyolccal sem. Na mindegy, ez arra sarkall, hogy amint megjöttem, ezt meg kell csinálni, így nem maradhat.

Tesómék nagyon szép és óriási házba költöztek, jó váltás volt. Amúgy jövő csütörtökön megy a Kanári-szigetekre nyaralni.

Most nagyon durván kiköltekeztem magam, de még sosem voltam ilyen nyugodt, mint most. Nagyon jó pozícióban kezdek, ha visszatérek.

Hétfőn megint megtalált klarky kedvence (a Léleküdítő posztban megénekelt, második és harmadik képen lévő csaj) és olyan mélyen szántó kérdésekkel bombázott, hogy meddig leszek külföldön, meg most akkor újra összejövök-e Ágival, stb. Tényleg, klarky, nem kell az elérhetősége?

A munkahelyen az egyik csaj úgy megégette magát a szoláriumban, hogy piros volt. Annyira akartam röhögni.

2 komment

Címkék: jövő anglia munka külföld tervek állás kihívás


A bejegyzés trackback címe:

https://gergoblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr562841185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2011.04.21. 20:33:56

Öööö, de mit kezdjek én egy Angliában élő lánnyal?

Amúgy jöhetne, mert tényleg szimpi (különösen az első képen, az igéző tekintetével), de én egyenlőre itthon küzdök, nem költözök külföldre (bár már párszor megfordult a fejemben)

Amúgy FB-n fent van?

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2011.04.21. 22:01:00

@klarky: Magyarországon él, konkrétan Baján. Fenn van, igen.
süti beállítások módosítása