Andorral találkoztam vasárnap Coventryben a Transport Museumban. Nagyon tetszett, jó volt. Megnézte az ajtómat, rendesen elintéztem, teljesen máshogy áll a határolónál, mint kellene. De Andor tudja a gyógymódot, szépen fog majd csukódni, ha megreparálja. Bár állítólag majd megint vissza kell feszegetni úgy, ahogy állt mikor el lett cseszve, de majd meglátjuk. A lelkem megnyugodott picit. Igaz, tegnap, a szemem láttára lökték meg hátulról a dudut egy Mercivel, akin épp röhögtem, hogy mennyit szenved (bár, mikor meglökte az autót, akkor egy pillanatra abbahagytam a röhögést). Jó azért a vonóhorog, mindig le akarom szedni, de most megnyugtatott.

Képek a Coventry Transport Museumból:

Három hete nem beszéltem Ágival és kezd a lelkemnek jobb lenni. Bár kicsit visszazuhantam, mikor hétfőn Ági megpróbált írni MSN-en és akkor is, mikor anyukám baszogatott miatta. Emiatt komolyan gondolkodom azon, hogy esetleg mégsem megyek haza. Ezzel kapcsolatban egyik volt munkatársamnak panaszkodtam, aki a következőket írta:

" ..... arra következtetek, hogy Ágit pártolnák. Hát, erre nem tudok mit írni. Talán megértenék, ha elmondanád nekik, hogy beszélni sem akarsz a dolgokról, csak hazajöttél hozzájuk és persze pihenni. Hátha tiszteletben tartják. Bár nem ismerem őket..."

Meg ezt:

"Célokról írtál. Illetve a célok hiányáról és az elérésükre való törekvésről. Szerintem az a legfontosabb a világon. A mozgató rugója mindennek. Ha valamit megvalósítunk újabb és újabb célunk kell legyen, különben elég langyos víz az élet."

Hát, ez az, fején találta a szöget. Útelágazódáshoz érkeztem.

Az a helyzet, hogy eddig túl sokat figyeltem másra, ami miatt mindig szívtam. Ennek lett vége most. És határozottan jó nem remegő gyomorral és hányingerrel, idegroncsként dolgozni. Komolyan, már attól féltem, kirúgnak. És én mindent megtettem.

Egyébiránt akiket kihagytam, de bepótolhatom, még mindig érdeklődnek:

De nem látok bennük többet, mint Ágiban. Talán csak előbbiben, aki már dolgozott egyedül külföldön, de barátja van és bár érdeklődik, egyelőre talán most mégse.

Aztán bejelöltem egy lengyel csajt facebook-on és akkor lepődtem meg igazán, hogy milyen kincseket rejt az üzem:

Hát, ilyeneket:

Mégis azt kell mondjam, ez túlzás, meg ez a csaj szép, de nem tűnik extra kedvesnek.  

Hanem Akvile, az új litván csaj. Őt múlt héten ismertem meg, mikor épp Luke-kal hülyéskedtem, láttam, hogy tetszett neki, ahogy  magyarázok. Már többször elvittem és bár voltak jelek arra, hogy csak én szimpatizálok vele, pl. mikor a központba vittem és csak az utcáját tudta, a pontos címet nem (két hete jött Angliába), de később megadta a pontos címét is, kiderült, tényleg nem tudta. Bár tök jól elbeszélgettünk, tud pl. magyar szavakat. Tegnap csak annyit mondtam, hogy ha gondolja, akkor elviszem és az autóban várom. Pár perc múlva érkezett is. Nagyon aranyos volt, mikor tegnap is és ma is rám kacsintott. Ma nem vittem el (magam sem tudtam eldönteni, akarja-e tényleg), de láttam, hogy visszanézett az utcáról a parkolóba (tuti engem keresett), de pont akkor mentem el mellette a másik oldalon, csak gondolom, utána látott. Lehet, hogy elkúrtam. Na mindegy, holnap megkérdem, hogy akarja-e, hogy elvigyem és ha igen, mondja ő. Egy tünemény a csaj és a fekete haja gyönyörű. Imádom a barna és fekete hajú csajokat. Egy kivétel van, mégpedig Ági gyönyörű vöröse.

Akvile, ő kellene a tökéletes közérzethez: