HTML

Gergő blogol

Ezt a blogot három korábbi írásom kapcsán indítom, amelyeknek újra aktualitása lett számomra. Hogy hová jutunk? Az élet számtalan területét érinteni fogom. Ahogy én látom..

Friss hozzászólások

2010.03.12. 20:10 GGerg

500-at kellett volna kérni? Mert?

A meghallgatást követő napokban Sanyi barátom és a nagymamám is azt mondta, ötszázat kellett volna kérni.

Nem értem, miért? Az igaz, hogy a vágyam pont az ötszáz, de ahogy korábban említettem, először bizonyítani kell. De álljunk megy egy szóra. Azért érdemes belegondolni, hogy négyszázezer forintnak mi a bruttója ma Magyarországon: háát, a duplája.

Nem is csodálom, ilyen dolgokat kell finanszírozni belőle, mai hírek, röpke negyvenmilliárd forint.

1. hír, katt!

2. hír, katt!

Ugyanez pepitában, katt!

3. hír, kontraszt gyanánt: És akkor az orvosokra meg nincs pénz: szégyen, katt!

Nincs semmi pluszköltsége az embernek (mivel kocsit és lakást is adnak), csak kaját kell venni és ruhát. Ami lényegesen olcsóbb, mint itt. Kajából itthon is minőségit vettem, és egy nadrágom darabja eddig is tizennégyezer forintba került, ennyiért Dubai-ban is tudok venni.

Ha a tanári fizetésemet nézzük, akkor évente 3.6 millióval járok jobban, ha a szociális segélyt nézem, akkor pedig 4.5 millióval..

Akkor tényleg ötszázat kellett volna kérni? A barátnőmmel együtt nyolcszázat fogunk keresni, abból tuti a felét félre tudjuk tenni, úgy, hogy nem fogunk nélkülözni.

És úgy tűnik, hogy a pesti melóból is lesz valami, bemelegítésképp Dubai-ra:)

3 komment

Címkék: jövő munka magyarország dubai tervek állás


A bejegyzés trackback címe:

https://gergoblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr791835222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kzolika 2010.08.20. 11:02:45

Véletlenül akadtam a blogra, láttam, hogy az utóbbi bejegyzések Angliából vannak. A téma érdekel, mert van rá esély, hogy fél éven belül én is külföldön legyek.
Az angliai posztok alapján úgy látom, Dubai nem jött össze, de érdekes dolog ez az egy nap találkoztunk, szimpatikusak voltunk, mennyit kérsz, jöhetsz, kapsz lakást, kocsit, jaj de sok a 400, de 500-at kellett volna talán kérdés. Biztos olyan sok pénz Dubaiban a 400? Tisztáztátok, hogy ki fizeti az egészségbiztosítást, a cég áll-e rendszeres időközönként hazautat vagy az saját zsebből megy, mennyi a munkaidő? (az európaiak számára nincs kb. szabadnap)
Illetve személyes kutatás eredménye, hogy a saját szakmámban és szintemen Londonban kb. GBP 60th/év a fizetés, azonos szinten Dubaiban USD 200th/év. Biztos nem csak a nagy meleg, a kurva sok homok és a távolság miatt.
süti beállítások módosítása