Gergő blogol

Azt kell hogy mondjam, nagyon jól éreztem magam a munkahelyen. Nem azért, mert nem csináltam semmit (tanítottam az egyik srácot a gépem használatára, Kuli le is döbbent azon, hogy milyen részletes leírást adtam át a gyereknek papíron). Persze Kulinak nem tetszett annyira a gyerek, de hát mondtam neki, hogy ő választotta, de nem lesz vele gond.

Jó nagy marhulás volt ma, szívattam Keyhant, hogy valahogy próbálja meg túlélni a hiányomat és ha nem megy, akkor írjon Facebook-on és azonnal válaszolok. De Kulbant se volt semmi. Arról beszélgettek, hogy férjül akar venni. Aztán mondtam nekik, hogy nem is rossz ötlet, legalább lesz munkám. Mondták: ez igaz. Aztán az egyik nagyfőnök kérdezte, hogy szeretem-e Kulit (nem úgy), aztán azt mondtam, hogy utálom. Rögtön elkezdtek röhögni.

Kuli eltervezte, ha megjövök, megkapok egy gépet, ami elég gázos lesz. Ha jól működik, csak állni kell mellette és nézni, de ha nem, na az az igazi szopás. Meg vegyszerek, kesztyű. Remélem, elfelejti majd addigra.

Azért volt szar része is a napnak, az ügynökség hat (!) fontot akar adni a hatórás szombatomért. Valamit elkúrtak, telefonon nem tudtam elérni őket, így meg is lepett, mikor Lee ott volt a munkahelyen. De csak annyit mondott, hogy holnap menjek be az irodába. Fasza, akkor elég soká fogok hazaérni, ahol még pakolok, költözöm. Petinél lehet, hogy mégsem tudok aludni, így nem tudom, hol fogok. Mert reggel hatkor indulok London alá, ott találkozom a faszival, aki hazavisz. Úgy meg nem akarok innen elmenni, hogy nem is találkozunk. Mindenesetre nagyon át fogom gondolni ezt az ügynökségnek való munkát, mert bármilyen jó is itt, erre a szopásra nem vagyok kíváncsi.

A tegnap piros színű csajnak beszóltam, hogy jobb a színe, már rózsaszín. Azt mondta, bízik benne, hogy holnap barna lesz. Kíváncsi leszek.