HTML

Gergő blogol

Ezt a blogot három korábbi írásom kapcsán indítom, amelyeknek újra aktualitása lett számomra. Hogy hová jutunk? Az élet számtalan területét érinteni fogom. Ahogy én látom..

Friss hozzászólások

2010.11.09. 21:37 GGerg

Még nem tudom

gio kommentelőm az előbb kérdezte, mi volt tegnap, úgyhogy már a kádból megkezdem a poszt írását, az olvasó az első. A válasz röviden: nem tudom.

Tegnap és ma sem volt ott a nagyfőnök. Odaadtam a közvetlen főnökömnek az irataimat és munka is volt, nem értem rá beszélgetni. Viszont megint elküldtek a műszak előtt (igaz, csak húsz perccel), elég kellemetlen volt, mert láttam, ahogy a főnök beszél egy csajjal, hogy menjen a helyemre, de a csaj nem akarta, hogy miatta menjek haza a vége előtt húsz perccel... Akkor tettem egy kísérletet arra, hogy megkérdezzem, miért kellettek az iratok, de több ember is kérdezgette a főnökömet és zaj is volt. Félreértette, azt mondta, hogy máskor már nem kellenek az iratok. Annyiban hagytam és elindultam.

A bankba, majd az ügynökségbe. Ugyanis nem érzékeltem a fizetés megérkezését. Arról nem is beszélve, hogy legalább nyolc óra nem is szerepelt a fizetési papíron. És azért elég gáz az is, hogy az éjszakát is minimálbérrel (???) fizeti az ügynökség, de legalább fizesse ki. Aztán a bankban felvilágosítottak arról, hogy megjött a pénz (171 font), de az autó biztosítója is levett múlt héten 177 fontot, ezért nem érzékeltem. Utóbbit nem értem, mert mikor szeptemberben kötöttük, levettek 165 font körüli összeget (valami kaució-szerűség is lehet benne), és igaz, hogy múlt hónapban nem vettek le, de úgy emlékszem, hogy Andor úgy állította be, hogy havonta vegyék le az összeget. Ez az összeg viszont két havinak sok, negyedévesnek kevés. Itt szeretnék _Phoenix_ kommentelőmtől segítséget kérni: azt hallottam, hogy amennyiben átjelentem az autó biztosítását Birminghambe (ugyanis az még watfordi), akkor változik a díj is év közben? Netán jó irányban? Mert állítólag városon belül is változhat...

Az ügynökségnél jól megvárattak (fáradt voltam és éhes), aztán kiderült, hogy tényleg nem volt egy nap kifizetve, de állítólag azért, mert a DHL-nél a vasárnap a hét első napja, ezen a héten megkapom.

Aztán vettem az egyfontos boltban konyharuhát (három darab egy font), tepsit, edényfogó kesztyűt, egy csomó édességet (mintha nem lenne két hétre való itthon).

Este fél kilenckor feküdtem.

Visszatérve a munkára, én is furcsállottam, hogy öt nap után miért kapnék szerződést, de Péter gondolta ezt, csak ott van három éve. Apropó, ma elárulta, mit csinált a Köztársasági Őrezrednél: kormányőr volt. Mégis otthagyta, mert rossz volt, nem mertem megkérdezni az okot, de gondolom, nem volt egyszerű Gyurcsányékat védeni és biztos őt is hazaárulózták rendesen.

Ma is dolgoztam, több feladatot is csináltam és szerencsére kitartottam kettőig, a műszak végéig. Szerepe volt ebben annak, hogy a főnököm eltűnt egy időre, nem túl kedves. A másik főnök tud adni munkát, ha akar..

Levezetésképp egy cikk azoknak, akik azt hiszik, hogy a modern autók a technológiai fejlődés netovábbjai, ide kell kattintani. Ez megy minden kategóriában, erről beszéltem, egyre kevesebb egyéniséggel rendelkeznek, egyre igénytelenebb anyagokból épülnek, egyre költséghatékonyabban, legtöbbször az elődök jobbak.

25 komment

Címkék: anglia munka külföld állás


A bejegyzés trackback címe:

https://gergoblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr912437096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZmanUK 2010.11.10. 11:23:02

Kedves Gergo,

Azt hiszed hogy kiragadsz egy autot a sok kozul (pont egy Nissan Micrat?) es azt hiszed ezzel mar be is bizonyitottad hogy a mostani autok mennyivel rosszabbak? Ugyan mar :)

A mostani autok vezetest es biztonsagot konnyito/nyujto dolgokkal vannak felszerelve, amikkel a regi autok nincsenek, mivel azok a technologiak akkor nem leteztek. En nem onnan itelek meg egy autot hogy kopogos muanyag e a muszerfala.

Regebben ABS-t sem tettek minden autoba, a menetstabilizator is ismeretlen fogalom volt, stb, stb, stb.

Egyszeruen nem ertem te miert gondolod hogy a 10-15 eves autok jobbak voltak mint azok amik ma gordulnek le a futoszalagrol.

Ayin 2010.11.10. 14:21:32

£177 font biztositasra. Errol beszeltem neked mindig is. Add mar el azt az autot!!

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2010.11.10. 15:54:43

@Zlot: Ha a szemed elé és a segged alá egyre szarabb anyagokat raknak, gondolod, hogy a lemezek mögé egyre igényesebb technika kerül? Ez viccnek is rossz. ESP-t ma már rendes futómű helyett használnak sajnos (bár vannak jó ESP-k, tudom), pl. jó pár generációval ezelőtt vezették be a Honda Civicben a többlengőkaros futóművet (nem csak hátul), ma meg igénytelen van benne. Ez csak egy. Vagy a Subaru Legacy, az újban hulladék anyagok vannak. Ez csak kettő.

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2010.11.10. 15:55:42

@Ayin: Mint olvashattad, nem egyszer volt már rá példa, hogy hívtak, hogy legyek este fél tízre tíz km-rel arrébb. Vagy múlt hétfőn reggel szóltak, hogy azonnal induljak.

Elviszel?

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2010.11.10. 15:56:20

@GGerg: Vagy pl. az üléskárpitok, szinte mind műszálas, de a legócskább fajtából..

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2010.11.10. 16:34:56

@GGerg: Van ellenpélda is, anyagminőség tekintetében a legújabb Audik nagyon jók.

Vagy pl. a legújabb ötös BMW. Az elődje egy undormány volt, a kettővel ezelőtti viszont szintén jó.

Vagy az Infinitik. Azokból is a legújabbak kellenének, pl. egy G37 Coupe:)

ga.ag 2010.11.10. 18:02:01

@GGerg: Van ellenpélda is, nem kell azért annyira a felsökategóriás autókig menni - szerintem!
Igaz, én szívesen elvezetném bármelyik BMW-t... Az új 5-ös viszont kétségtelenül prémium!!!

_Phoenix_ 2010.11.10. 19:56:16

Először is, angol jogsid van-e? Vagy még otthoni? Egyedül vagy-e biztosítottként? Melyik biztosítónál vagy? Third party vagy Comprehensive? Mennyi az éves díjad? És áthoztad-e az otthoni bónuszodat, ha volt?
Bocsi a sok kérdésért, de a tisztánlátás végett.

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2010.11.10. 20:38:20

@_Phoenix_: Angol jogsim azóta már lett (nem olvasol?). De Norbi barátomnak pl. angol lett beírva (magyar van neki) és már volt koccanása, és a kutyát nem érdekelte a jogsija.

Nincs bónuszom, majd megkeresem a papírt 868 vagy 928 körül, most nem emlékszem.

Nem egyedül vagyok biztosítottként, úgy van, hogy az 53 éves Andor nevére kötöttük és én is használhatom. Így olcsóbb lett, mint pl. Norbi 1.4-es pöcsköszörűjére:)

ga.ag 2010.11.10. 21:09:10

@GGerg: Megértem...én is :-)
A cégünk csinálja a katalógusát, átlapoztam már párszor... És még fogom is minden bizonnyal!!!

Minden jót Neked!

_Phoenix_ 2010.11.10. 21:19:11

Akkor ilyen szintű emelést nem csinálhatnak más városba költözéssel. Plusz kétszer ekkora prémiumot jöhetne ekkora havi fizetnivaló. [Nekem a prémium 660 font körül van 55fontos havi részlettel. Ketten vagyunk barátnőmmel (én 24 éves, ő 25).]
...

Időközben számolgattam:
ha 868 az éves prémium ebből a kaució 165 font, akkor marad 703, amit elosztasz negyedévente akkor az 175,75.
Lehet hogy rosszul gondolkodok, de ez is lehetséges.

_Phoenix_ 2010.11.10. 21:20:14

Egyébként még nem nyálaztam át az összes bejegyzésed, mert elég sokat melózok, de amikor lehet olvasgatom ;)

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2010.11.10. 21:27:15

@GGerg: De küldhetnél egy példányt igazán:)

Félretéve a tréfát, ki kellene próbálni, ha ráérek, el is megyek, csak az a baj, hogy mindenhol a kurva dízel van (talán itt nem annyira), engem meg a 306 lovas hathengeres vagy a 407 lovas V8-as izgat.

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2010.11.10. 21:28:26

@_Phoenix_: Nem gondolkodsz rosszul, lehet, hogy így van.

Dolgozz csak nyugodtan, poén volt, nem ez a blog a világ közepe:)

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2010.11.10. 21:30:03

@_Phoenix_: Nem emelésről van szó, mert a biztosító nem tud a költözésről, csak nem értettem, mert úgy emlékszem, havira állítottuk..

_Phoenix_ 2010.11.10. 21:30:45

@GGerg: Tudom :) Na vissza is vonulok pihenni :) Jó éjt!

_Phoenix_ 2010.11.10. 21:32:37

@GGerg: Jaaa...ha költöztél, akkor mihamarabb le kell adnod az új címedet, mert különben 1000 fontra is megbüntethetnek. Egyébként szinte minden papírnál ingyenes a csere :)

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2010.11.10. 21:32:52

Jó éjszakát, én is megyek, négykor kelek, mint mindig:)

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2010.11.10. 21:34:08

@_Phoenix_: Minden megvan, csak a biztosítás nincs. Jogsi, tachográf, forgalmi, NI, bank megvan.

ga.ag 2010.11.11. 00:23:58

@GGerg: Mármint a blogodról?! Nem, nem hiszem, csak gondoltam minden jót kívánok, az sosem árt :-)
... meg különben sem szólok hozzá túl gyakran s most így egyben megoldottam a kommentet meg a jókívánságot is :-)

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2010.11.21. 13:32:46

@Zlot: Az Astra eseteben volt hova fejlodni:)

ZmanUK 2010.11.22. 09:43:33

Miert, mi baj volt mondjuk a G Astraval? Az Opel legjobb konstrukcioja volt, kerdezz meg barmelyik szerelot. A H sem sikerult rosszul (special most C Vectram van es imadom)
süti beállítások módosítása