HTML

Gergő blogol

Ezt a blogot három korábbi írásom kapcsán indítom, amelyeknek újra aktualitása lett számomra. Hogy hová jutunk? Az élet számtalan területét érinteni fogom. Ahogy én látom..

Friss hozzászólások

2010.10.19. 21:45 GGerg

Munka és a "paraszt"termosztát

Gürcös Gergő ma is nyomta a melót.

 Reggel már háromnegyed hatkor becsekkoltam, én értem fel elsőnek a részlegemen. Kaptam is egy feladatot. Nem látszott soknak. Kis dobozokban voltak becsomagolva csillámporos béke jelek, mindegyik dobozban nyolcszor becsomagolva három, természetesen a három is külön csomagolva. Azokat címkéztem. Nem egyszerű, állandóan összeragadt a zacskó ragasztós vége. Már az elején odajött egy főnök (utána tudtam meg a kifüggesztett listáról, hogy a nagyfőnök), az volt a baja, hogy tegnap a földszinten kellett volna lennem. Mondtam neki, hogy pont tegnap tisztáztuk a helyemet. Egy percet kért, de többet nem jött oda hozzám. Tehát épp csináltam ezeket a szarokat, mikor odajött a főnöknő, hogy jó lenne, ha gyorsabban csinálnám. Annyiban igaza volt, hogy rájöttem, nem kell kivenni az összes cuccot, anélkül is tudok címkézni, igaz, még nagyobb az esélye az összeragadásnak. Utána még két másik típus is volt, szintén egyenként csomagolt. Elég sokáig szemmel tartott, eléggé be voltam rezelve. Negyed tízig csináltam, hattól. Örültem, mikor vége lett, utána már jobban ment.

Viszont a nap tanulsága, hogy aludni kell. Nagyon későn feküdtem, reggel nem volt kedvem enni (enni is kell), egész nap majd' összeestem (a délutáni műszak az igazi számomra). Egészen dél utánig húztam, akkor vettem ki fél óra szünetet és ettem. Aztán egy óra múlva kivettem a másikat is és hipp-hopp, el is ment a munkaidő. Az angol kolléganők kétszer is hoztak vizet, lehet, hogy látszott rajtam, hogy nem vagyok teljesen jól. De ma sem kellett megszakadni. Úgyhogy mindjárt le is fekszem.

Délután beraktuk a Saab-ba a "paraszt"termosztátot (kartont tettünk a hűtő elé), remélem, reggel nem forralom fel a vizet, bár csak annyi, hogy kiveszem. De vége a fagyoskodásnak, úgysincs még itt a kabátom (ma adták fel 9700 Ft-ért a kabátomat, két pulcsit, egy cipőt, egyebeket). Valószínűleg holnap veszek az eBay-ről termosztátot, amit a hétvégén be is rakunk. Egyelőre ennyi.

Szólj hozzá!

Címkék: anglia munka külföld saab autó állás


A bejegyzés trackback címe:

https://gergoblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr32384788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása