Nem jelentkeztem pár napja, de valahogy mindig volt programunk.

Szerdán megnéztünk egy jó filmet (ritkán hallani ezt tőlem mostanában), a Brooklyn mélyén címmel. Pénteken pedig sofőrködtem Leventének és a főnöknek, elvittem őket Szentendrére egy étterembe. Ha már ott voltunk, elugrottunk Visegrádra megnézni a naplementét is.

Hétvégén nem akartunk hazamenni, de Levente a kéthetes dubai-i, illetve kínai útja előtt mindenképpen haza akart látogatni, így elmentünk. Választhattam, hogy az Audi S8-cal vagy a céges Corollájával megyünk, végül a Corollára szavaztunk, mert az Audi a sofőrnél van és siettünk haza. Másfél óra alatt haza is értünk. Vasárnap is késve indultunk, így már egy és negyed óra kellett csak a Jánoshalma-Büdipest (160 km) úthoz, amit senkinek sem kívánok (Levente kiadta, hogy siessünk). Nincs bajom a rendes haladással (160-200 között haladtunk, nem csak az autópályán), de ezeken a szar magyar utakon ez elég nagy kín. Szegény Ági csodálkozott, hogy kicsit ráz Tázlár körül az autó kanyarokban, de azon a szinte csak egysávos úton én nem csodálkoztam rajta, volt olyan kanyar (ív), amit 140-nel vettünk be. Ekkor már kicsit bánkódtunk Leventével azon, hogy ez az autó nem erre van kitalálva. Az út alatt elfogyott egy tank benzin. A 4.2-es V8-as Audi S8 360 lóerővel, két tonnával, automata váltóval, állandó négykerékhajtással elmegy tíz (!) literrel ilyen körülmények között. Ezért nem fogom én soha megérteni az autógyárak (inkább a törvényhozók újabb idióta döntése) méretcsökkentési elképzeléseit. Egyébként még soha nem villogtam le senkit, de elég illúzióromboló, mikor az ember halad 180-nal és egy Megane kijön közvetlenül elém 100-zal.

De hogy a címhez is legyen köze a posztnak: aki sokat vár, csalódni fog. Ha azt mondom, hogy nem vagyok elégedett, akkor elég halványan fogalmazok. A munkánk első, könnyebb fázisával vagyunk nagyjából készen.

Igaz, ezt a fázist is én találtam ki.

Itt megállnék egy pillanatra. Már többen kérdezték itt a blogon, hogy mit fogok csinálni Dubai-ban. Röviden: magyar termékekkel foglalkozik a cégünk, ezek a termékek mennek az Emirátusokba, Madagaszkárra, Afrikába, Indiába. Mi a termékek útját fogjuk menedzselni (import, vám, papírok, stb.). Eddig az volt a feladatunk, hogy ismerkedjünk a termékekkel.

Ebben lett volna segítségünkre Tünde, egy jól karbantartott negyvenes nő, az itteni cég egyébként profinak tűnő alkalmazottja. Vele kellett volna egy triót alkotnunk. Ez nem sikerült. Amikor először mentünk hozzá, elmondta, hogy ő ebben nem tud segíteni, ő az exportot csinálja. Ha esetleg lesz valami, ami megy ki Dubai-ba kóstolóra, termékismertetőkre, akkor majd segít. De nem úgy van az egész, ahogy a főnökünk gondolja és így tovább. Adott egy paksamétát, ami a termékek kb. hatodát tartalmazta. Ettől nem lettünk sokkal okosabbak, kitaláltuk, hogy az interneten szerezzük be az információkat. Ebből jött az ötletem, hogy akkor már csináljunk ezekből az információkból egy olyan sokszorosítható anyagot, amit a külföldi cégeknek oda lehet adni. Ez készült el múlt péntekre.

Persze már többször szóltunk a főnöknek, hogy ez így nem fasza, és mi nem akarunk a sikertelenség oka lenni. Azt mondta, majd beszél a nő főnökével. Ma is voltunk nála. Ma is azt mondta, hogy nem tud segíteni. Ezt a Külkereskedelmi Főiskolán oktatják négy év alatt. Érdekes, múltkor azt mondta, hogy mindegy, mert annyira változnak a szabályok, hogy mindegy a végzettség. Egyébként Levente azt mondta, hogy ő már csinált exportot és ezt az állítóagos négy évet ő elmondja két óra alatt (egyébként én is így gondoltam). Éreztette, hogy nem tetszik neki, hogy szóltunk. Azt mondta, küldjem be a főnökömet. Aki annyira ideges volt ma, hogy nem is ment be hozzá, hogy tovább idegesítse magát. Én is ezt tanácsoltam neki..

Az eredetileg tervezett gyártókkal való tárgyalásokból sem lesz semmi, úgy néz ki..

Mikor kijöttünk az irodájából, mérgemben megnéztük a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedemi Főiskolai Karát, ami nincs messze tőlünk, autóba ültünk és elmentük könyveket vadászni a Nemzetközi Kereskedelem és Logisztika tanszékre. Hoztunk is hármat.

Valahogy nem az én világom fizetést kapni azért, hogy nem igazán csinálunk semmit (bár az első fázisban volt munka bőven). Ezt is jeleztem.

Hát, ennyi hír van "röviden", most sietnem kell "aludni", mert reggel korán kelek, kórházbas megyek, megnézetem az orromat, mert nem kapok levegőt és ennek folyománya, hogy aludni sem tudok, ami rányomja a bélyegét az életminőségre..

Adok egy esélyt ennek az ócska állami egészségügynek. Csak azért látok reményt, mert van protekció, a kórház igazgatója. Erről ennyit..