Miután ma eljöttem az otthonból - vittem a papámnak krémest -, elmentem fodrászhoz. Az iskola felé mentem, természetesen a gyerekek kirohantak a kapu elé, annyira örültek nekem. Visszafelé be is ugrottam, már csak a takarítónő és a napközis tanár volt benn (róla itt, a tizenharmadik bekezdésben írtam).

Épp említettem nekik az - előbb belinkelt - írásomat, hogy volt, aki azt mondta rám, hogy hazudok, mert olyan nincs, hogy egy tanár engedje cigizni a gyerekeket. Ezen mosolyogtak csak. Akkor mégegyszer leírom: DE VAN! Most nem részletezem, hogy ez miért baj, mert nem csak önmagában a tény problémás. Tényleg, már a helyettem odakerült, idősebb férfitanár is elengedi (!) őket cigarettázni, nem csak elnézi, hanem ezzel a céllal mehetnek. Őrület..

Én ekkor újra megemlítettem, hogy annyira örülök, hogy leléptem onnan, pedig annyira szerettem ott. Meg is jegyezték, hogy annyira ellehetetlenült a helyzet, hogy nem csoda, hogy leléptem. Ez egyébként szintén a második belinkelt írásban szereplő, azóta igazgatóhelyettessé, felfelé buktatott (volt) főnököm, plusz még két kollégám idiotizmusának hagyatéka. Én azóta csak röhögök rajtuk.

Tudom, hogy a szabályozás is hagy kívánnivalót maga után, de ezt mindig vegyük figyelembe, ha tanárverésről van szó. Engem valahogy sosem akartak megverni, pedig elég szigorú voltam.

Áldom a napot, mikor eljöttem. De nagyon szeretném ezt csinálni még. Normális munkatársakkal.