Gergő blogol

Ma voltam Pesten. Az út rossz volt, de ennek ellenére két és fél óra alatt ott voltam (180 km). Megérte.

Beszéltünk a sráccal, aki Dubai-ba keres embereket. Mondanom sem kell, hogy ez nem egy hirdetett állás. A kapcsolatokon múlik.

Röviden: kereskedelemről lenne szó. De amit nem sejtettünk, az az, hogy járna kocsi a melóhoz, sőt egy évente hat millió forintos albérlet is. Most várnak fél-egymillió dollárt, ami az iroda egy éves működéséhez szükséges. Mert nem akar olyat ígérni, hogy ha balul sülnek el a dolgok, akkor esetleg két hónap után haza kelljen költözni. Ami nagy megrázkódtatást jelentene, mert ott nem úgy mennek a dolgok, mint itt, hogy az embert a barátja is képes átverni az üzletben. De valószínűleg összejön a pénz. Lehet, hogy hamarabb is, mint a január vége/február közepe.

Egyelőre többet nem mondok, pedig lenne mit. A beszélgetés számomra több infót jelentett, mint száz politikai-gazdasági elemző cikke összesen.

Tehát maga lenne a csoda, ha sikerülne a világ egyik legszebb helyén élni, ráadásul pénzt keresve. Lehet, hogy nem is kevés pénzt. De nem is a pénz a lényeg, hanem a környezet.

Nem érzem itthon jól magam. Többre vagyok hivatott annál, ami itt vár rám. Amikor azt látom, tapasztalom, hogy a mai magyar munkavállalók (legalábbis akikkel találkoztam) 90-95%-át kenterbe verem. Sok olyannal találkoztam már, aki nem szeret dolgozni. Talán nem vallanék szégyent..