Gergő blogol

A reggel faszán indult, Endytől jött egy egész jó fenyegető levél, hogy jelentette a blogomat a médiahatóságnál. Sírjak vagy nevessek? Mindegy, kivettem pár dolgot a bejegyzésből, legyen vele boldog, tényleg nem ártott nekem semmit, de a videók teljesen nyilvánosak, aki nyilvánosan próbál magából hülyét csinálni, az utána ne sírjon, ahogy az se, aki kurvának áll. Meg egyébként is, el kell viselni, ha valakinek valami nem tetszik, ez így kibaszott gyerekes. Én sem jelentem fel azt, aki engem fikáz itt:)

Nekem igazából nincs bajom a buzikkal, volt egy haverom a főiskolán, aki valószínűleg akkora Homár, hogy a Gundelbe belépve egyből felszolgálnák.

Na mindegy: Reggel - mint mindig - a gépemnél össze-vissza volt minden és mondtam is Kulinak, hogy én nem akarok emiatt bajba kerülni, mert én ha befejezek valamit, mindig egy helyre teszem le és inkább többet kérdezek, minthogy elkúrjam. Azt mondta, nem fogok bajba kerülni emiatt.

A héten többször is nekem kellett beállítanom a gépemet (most a gép programjának finomhangolására gondolok), mert a szerelők nem értek rá. Úgyhogy az egyik roppant segítőkész lengyel kollégához mentem, aki mindig elmagyarázta, hogyan tudom beállítani. És jó lett. Azóta már egyedül csinálom.

De ami a lényeg: Kulbant odajött hozzám, hogy mennék-e szombaton dolgozni délre. Mondtam neki, hogy micsoda kérdés, simán. Még aludni is tudok. Utána kérdezte a vasárnapot is, de később odajött, hogy az mégsem biztos. Aztán még később megint odajött és lefixáltuk a vasárnapot is, igaz, reggel hatra megyek és délig leszek. Megköszöntem és utánam fordult, azt mondta: "Barátom."

Ez a beszéd, ezt akartam. Mint már korábban említettem, én nem akarok közalkalmazott lenni, nekem ne mondja senki, hogy én az ő adójából élek. És úgy tűnik, sikerül piaci alapokon működő cégnél (elég jól is megy a szekere) kivívni az elismerést és a szeretetet, méghozzá a munkám által. Az, hogy ezt külföldön sikerült elérni, az különösen örömmel tölt el. Azt hiszem, kezd az életem rendbe jönni. Ehhez még Akvile kellene, aki egy Tündér (erről később). Igaz, hogy szerencsém is volt, de előtte olyan fokú szerencsétlenség-sorozat ért, hogy ennyinek már igazán kellett jönnie.

És állíthatom, ha 2006-ban jövök ki, most egy egész jó pozícióban lévő valaki lennék, akinek nincs diákhitele és aki álmai autójával jár (most a második kedvencemmel járok).  Mindenesetre innen már nem adom fel, mert innen lesz igazán szép nyerni, még jobban fog esni a siker.

Egyébiránt a fekete minőségellenőr (ami egyébként egy jó állás lenne számomra itt, mert ha az lennék, nagyon megugrana a minőség és sokkal kevesebb lenne a selejt, mert én meg is tanítanám a munkást jól megcsinálni a terméket) Bennel szétszopattuk ma egymást, igazán jól szórakoztunk, iszonyat, mit ki nem találtunk egymás szívatására.

Marcia, a szintén fekete nő kérdezte, van-e valami ehető apróságom (már máskor is kérdezte), és később adtam neki egy marcipán szívet, baromira megörült. Engem mindenki szeret itt. Feketék, fehérek, lengyelek, litvánok, stb. Mindenki.