HTML

Gergő blogol

Ezt a blogot három korábbi írásom kapcsán indítom, amelyeknek újra aktualitása lett számomra. Hogy hová jutunk? Az élet számtalan területét érinteni fogom. Ahogy én látom..

Friss hozzászólások

2011.03.29. 22:29 GGerg

Az ezüstérmes James Bond-lány

Két hete nem beszéltem Ágival, már jobb a lelkemnek. Nem volt egyszerű két hét. Még az elején megpróbált kapcsolatba lépni velem, de egyébként egy SMS-t, iWiW-üzenetet nem írt, ez jellemző a nullaságára. Nem akarom és nem is fogom leírni, hogy mi vezetett oda, hogy ne is akarjak hallani róla, mert az annyira gáz, hogy nekem ég a pofám ő helyette. Már azt is gázos volt leírni (Zlot meg is jegyezte), amikor a landladym pénzt akart kérni a saját gyorshajtásáért.

Egy kis adalékot, ami apróság bár, de teljesen tökéletesen szemlélteti, hogy Ági mekkora nulla, hogy a minap hallottam, hogy mivel nem volt képes találni Szegeden (!) Szamos marcipánt nekem, így Pestről kellett beszerezni. Az igaz, hogy a tőle 10 km-re lévő városban is simán lehet venni. De ez csak egy kis adalék, de pl. három hónapja nem képes elküldeni két cipőfűzőt sem. Ettől függetlenül a két héttel ezelőtti produkciója elég erősre sikeredett. Én még Valentin-napra is  küldtem neki csomagot, innen.

És hát nem kell mondanom, hogy két és fél év után már nem a bizalmat kellene építeni, ami most teljesen megszűnt. És amúgy is cserben hagyott. Én konkrétan miatta vártam egy évet az Angliába költözéssel. Mert fontos volt nekem. Erre az ő kis egyszerű világával azt mondaná, hogy nem kellett volna. Hát, de, kellett volna. Meg az a helyzet, hogy ha tényleg ezt mondja majd valamikor, akkor előjön majd belőlem a szokottnál is nagyobb bunkó..

Azt mindenképpen meg kell tanulnia, hogy amennyiben egy probléma van előttünk, nem azon kell gondolkodni, hogy nem lehet megoldani, hanem azon, hogy hogy lehet. Nem csak földrajzilag kellene elhagyni Magyarországot, hanem agyilag is..

Be kell fejezni a hülyeséget, mert a jövőben ebből komoly problémák lennének. Én szóltam sokszor egyébként, senki nem mondhatja rám, hogy nem vagyok kommunikatív..

Egész múlt héten azon gondolkodtam, hogy bántott-e már meg valaki ennyire. A válasz igen, de egy elég erős ezüstérmes helyezést sikerült összehoznia. Ő az új James Bond-lány, a tripla nullás: 000...

 

Azt azért el kell, hogy mondjam ettől függetlenül, hogy ő volt a legkedvesebb lány, akivel valaha találkoztam.

 

Ágnestől Ágnesnek: Most jó

31 komment

Címkék: zene szívás


A bejegyzés trackback címe:

https://gergoblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr732783546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

v011 2011.03.30. 11:19:17

Bocs, kórházban voltam (a rosszmájúság, tudod :)), de nem ezért nem írtam, hanem mert mire megfogalmaztam egy-egy letolást, elhatároztam, hogy alszom rá néhányat, hogy finomodjon, de addigra megjött a következő idegesítő bejegyzés.

Most gyorsan leírom a három utolsót, este pedig meg tudom nézni a leveleket (ha még szóba állsz majd velem :)).

- Nem csípem az exed, de annyira hülyegyerekes a célozgatásod itt, biztosan ő is fel tudna sorolni dühből néhány dolgot, hogy te miért vagy dupla nulla. Persze, ez nem az ő blogja, de attól még nem fair.

Ehelyett például elolvashatnál igazi agykutatóktól könyvet, hogy hogyan működik a női agy (meg a férfiakét is, de ne csak ezt: latiendadepaco.files.wordpress.com/2011/03/11692-800-550.jpg ).

Hátha utána a következő világlegaranyosabb lányát meg tudnád tartani. De mielőtt elkapkodnád egy újabb magyar csajjal, vegyél nyelvkönyveket is, nem szeretném újra olvasni a nyűglődést hónapokig, hogy bezzeg a gyönyörű lengyel/litván/akármilyen lányok!, mert unalmas volt és persze boldognak szeretnélek látni végre, ezek nem elérhetetlen álmok.

- A cigis felháborodásodhoz (ami pedig csak az élet egy nagyon egyszerű társasjátéka, fölösleges rajta pörögni, szerintem tanulnod is kellett róla):

"A reciprok altruizmus olyan evolúciópszichológiai jelenség, amelyben egy egyed úgy növeli egy másik fitneszét, hogy nem vár azonnali ellenszolgáltatást. Ettől függetlenül a reciprokális altruizmus nem feltétel nélküli. Alapjában véve két faktor határozza meg.

• A haszonélvező nyereségének érezhetően nagyobbnak kell lennie, mint a jótevő veszteségének.

• A haszonélvezőnek vissza kell adnia a szívességet fordított helyzetben.

Ha az első pont nem áll fenn, az interakció nem fog létrejönni; ha a második feltétel nem teljesül, a jótevő a jövőben megszakíthatja a haszonélvező-vel az altruisztikus magatartást.

Ahhoz, hogy a jótevőt ne használják ki sorozatos non-reciprokátorok (szívességet vissza nem adók (csalók)) , léteznie kell egy mechanizmusnak, ami megbünteti az ilyen egyedeket. Az altruisztikus tevékenység megvonása abban az esetben, ha azt nem viszonozzák, ilyen hatást fejt ki. Hasonló a játékelmélet szemet szemért stratégiájához."

- Amikor a magyar mentalitást szidod, az tényleg vicces. Úgy tűnik, te is nyugodtan eltávolodhatsz földrajzilag Magyarországtól, hordozod azt magadban (magyar munkanélküli segély felvétele Angliában _dolgozva_, autó/biztosítás más nevére, más városba, _mert sokallod_ a rád hivatalosan kiszabott összeget, más papírjain aláírás hamisítása, ilyesmi, nevezheted ezeket jófejségnek, túléléshez szükséges kuruckodásnak, de lecsupaszítva ezek csak lopás, csalás, hazudás, simlisség, amit elvileg utálsz (csak ha más magyar csinálja?)).
Szűk látókörű vagy ilyenkor és kettős mércével mérsz.

Nnnna, hát ennyire tudom finoman átfogalmazni a véleményem, amikor három(!) hetet(!) alszom rá :)

Anyukádtól elnézést kérek, ha olvassa, nem bántani akarlak, csak más megvilágításban is megmutatni az általad leírtakat. Remélem nem haragszol meg, tudod, hogy kedvellek, ez nem változott.

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2011.03.30. 16:42:34

@v011: Köszi, jól szórakoztam.

Ágira visszatérve, ő aztán bármit mondhat rám, de azt nem, hogy nulla vagyok. Egyszerűen csak el kell gondolkodni, levonni a konklúziót. Annak ellenére mondom, hogy tudom, hogy nem hülyeség a mondás, miszerint "Nézd meg az anyját, vedd el a lányát." Ezután ebben a szellemben fogok cselekedni.

De az élet nem fekete és fehér, Ágival egy nagyon nehéz élethelyzetben találkoztunk és tulajdonképpen életem végéig hálás leszek neki. A nullasággal senkit nem akartam megbántani, ez csak tényközlés volt. És nem egy megváltoztathatatlan állapot ez, tegyük hozzá.

A lengyel lányok tényleg jók, ma is egy irtó hosszú szempillájúval dolgoztam.

A magyar mentalitást én is gáznak találom, esetemben is, de nagyszerű dolog lépéseket tenni ennek elhagyása felé. A segélyt megszüntettük (bár itt is igényelhetnék, nem tettem), az aláírás tényleg gáz, bár én mondtam a faszinak, hogy elküldöm postán neki és utána az ügyintézést viszem. Az autó biztosítását más is így csinálná szerintem, aki nem a saját pénztárcája ellensége, ez nem nemzet-függő.

ZmanUK 2011.03.30. 18:30:20

@GGerg: Nem nemzetfuggo, megsem legalis :)

Ne probald meg egy illegalis cselekedetet azzal magyarazni hogy mas is igy csinalna :)

Rohejes vagy

ZmanUK 2011.03.31. 10:10:22

Hat csak az, hogyha: valaki mas neven van a biztositas es te vagy az additional driver, az torvenyes ugyan, de ha megtorod az autot es a biztosito kinyomozza hogy valtakeppen az auto nalad van es te nem is ott laksz akkor gond van.

Tovabba mashova bejelenteni a biztositas mint ahol laksz az nem torvenyes, itt megjobban meg lehet dolni.

Szamomra nem szentesiti a dolgot hogy mas is ezt csinalna aki nem ellensege a penztarcajanak, mert akkor mas is mehet lopni, mert ugye az is ingyen van (ha sarkithatok ennyire)

v011 tokeletesen leirta feljebb hogy kettos mercevel mersz.

Pusztan ennyi

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2011.03.31. 15:58:37

@Zlot: Esetleg azt állítod, hogy ez a rendszer normális? Mert ha igen, faszkorbácsot fogsz kapni.

Ha ilyen trükkökre kényszerülnek emberek, ott valami gond van, lásd magyar regadó és adórendszer..

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2011.03.31. 17:56:50

@GGerg: normális vagy sem, abban igaza van ám, hogy kettős a mércéd.

ha drága a benzin, akkor is kifizeted a kútnál.

v011 2011.03.31. 18:03:36

Zlotnak igaza van. És nem feladatod megítélni, hogy a rendszer normális-e. Ha nem tetszik a rád vonatkozó biztosítási díj, költözz oda, ahol megfelelőnek találod. Ha nem találsz ilyen helyet, ne tarts fenn autót. Semmi nem ment a fel csalás alól, ha csalsz. Az sem, ha hülyeségnek tartod a betartandó szabályokat.

Sajnos ez ilyen egyszerű.

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2011.03.31. 18:36:15

@v011: Oké, nyugodjatok meg, annyit fizetek havonta, mint négy kommentelőm, mármint, aki Angliában él:)

Tehát a rendszer normális. Az nem baj, hogy olyan tárgyról van szó, aminek kereke van, ami forogni is tud. Tehát menni képes, ez a lényege. Ha nem autóról lenne szó, még talán el is fogadnám.

Szerintem pedig igenis szabályozni kellene ezt, mégpedig kurva szigorúan. A biztosításom Brockworthban 60 font lenne havonta. Itt 200 felett. Azt akarjátok mondani, hogy Birmingham akkora kockázatot jelent Brockworthoz képest, hogy több mint háromszoros díjat állapíthatnak meg?

Aki Brockworthban él, nem törhet autót mondjuk Londonban? De. Mivel nem casco-jellegű biztosításról van szó, még az is mindegy, hogy a kocsi garázsban áll vagy az utcán. Persze, szerintük nem mindegy. Ez normális?

Az oké, hogy nagyobb eséllyel törhet össze egy autó egy nagyvárosban, de ennyire nagy az esély, miközben a brockworthi autó is járhat minden nap Londonban?

Én azt mondom, hogy kurva jóindulatú vagyok, legyen a maximum díjszabásbüntetés 50%, de most jó kedvemben találtok, legyen 100% (de az 50 is gázosan sok, pont az előző okfejtésből kifolyólag).
Az 120 font havonta, nem 200 felett...

Kibaszott kurva luxusprofitról van szó, nem másról, sima lehúzás...

Tehát ne legyetek buták, gyerekek. Vagyis Te ne légy buta, ahhoz inkább nem szólok, akinek a fogyasztói társadalom átmosta az agyát. De annak a világnak kurva gyorsan vége lesz. És az sokaknak fájni fog..

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2011.03.31. 18:37:20

@gio: A benzin nem drága, de azt pont leszarom, engem a semmiért egy vagyon kifizetése bánt.

v011 2011.03.31. 19:00:42

@GGerg: De úgy látom, azt te mondod meg, hogy mi a "semmiért" és mi az "egy vagyon".

Képzeld el, amikor a 36%-os jövedelemadómra rátettek még 4% különadót, hát nem befizettem! (Igazából vonták, de ez mindegy, mindenképp elnyelte egy hatalmas fekete lyuk :)) Szeretnék olyan magabiztos lenni, hogy én is el tudjam dönteni, ez vagy az betartandó szabály-e vagy hülyeség (pl. hajnalban is megállok a pirosnál... [Buta vagy!, bukik ki Gergőből], de nekem így jó, bár azt nem mondanám, hogy én vagyok a világ leglazább embere). És a kispályásság ténye sem ad erkölcsi felmentést (ahogy szoktad mondani, ezért tart itt ez az ország, és tényleg - de a külhoni magyarok legalább gondoskodnak a nyugat megfertőzéséről is :)).

v011 2011.03.31. 19:31:23

@GGerg: Nem tudom az mennyire hihető még, hogy nem azért járok ide, hogy téged b*gassalak? Csak mert most megdicsérnélek, amiért már bizakodóbb itt a légkör, és néha problémamegoldásokról és tervekről is lehet olvasni. Remélem nemsokára egy gyönyörű lengyel szempilla is színre lép :)

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2011.03.31. 20:11:08

@v011: Azt én is remélem, köszi, hogy a témához is hozzászólsz (újra). Ma egy olyan lengyel csaj jelölt facebook-on, hogy beszarás:)

Amúgy mi okod nem szeretni Ágit?

v011 2011.03.31. 20:25:35

Most a futópadon vagyok, úgy 1 óra múlva, jó?

ZmanUK 2011.03.31. 21:33:40

"a nullasaggal senkit nem akartam megbantani ez csak tenykozles volt"- maris nem bantodott meg senki :) hat beszarok de komolyan. Ezek szerint barkirol mondhatsz rosszakat amin nem szabad megbantodni mert csak "tenykozles" :)
Azert most felrohogtem, Anglia tutira profital abbol hogy egy ilyen nagyformatumu ember van itt szemelyedben :)

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2011.03.31. 21:51:20

@Zlot: Tényleg nem szabad, mert nem megváltoztathatatlan dolgok ezek, nem kőbe vésettek.

Az igaz, hogy profitál, valakinek adót is kell fizetni. A nagyformátumún én röhögtem fel, köszi!:)

v011 2011.03.31. 21:54:18

@GGerg: Megijeszt, ha valaki a felkiáltójelek mennyiségével akar meggyőzően érvelni, de arra vártam, hogy majd tanul még és öregszik. A családi háttér meg ugye adott (pont egy ilyen beszólás miatt akartad ayint kitiltani, ha emlékszel), amit örökölt, az marad az emberben többnyire, finomítani azért lehet(ne).

De ettől még tuskóságnak tartom, hogy a volt szerelmedet - szerinted - objektíven nullázod. És persze, neki nincs alapja rád ugyanezt mondani.... Hát persze. Szívesen megmutatnám, hogy egy nő mit érezhetett melletted az elmúlt egy évben. (Erre nem az a válasz, hogy ő meg cserbenhagyott, vagy mi, hahó!)

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2011.03.31. 22:01:51

@v011: Oké, akkor zárjuk le a témát.

v011 2011.03.31. 22:04:58

@GGerg: Ezt a gyöngyszemet én eddig hogyhogy nem vettem észre, rögtön tikkelni kezdett a szemhéjam:

"Ha ilyen trükkökre kényszerülnek emberek, ott valami gond van, lásd magyar regadó és adórendszer.. "

Basszus, Gergő, nem röhögöd el magad, mikor ilyeneket írsz?

A(z adó)csalás NEM (rá)kényszer(ülés), hanem egyéni választás.

Az adófizetés a kényszer (erkölcsi is) és ha mindent befizettél, akkor van jogod kritizálni a rendszert.

Erre pedig nem az a válasz, hogy de hát még Sas József is "trükközött", mert kit érdekel, nem vele beszélgetek. A saját választásod megítélésénél nem számít, hogy hányan csináljátok összesen a földkerekségen, csak te számítasz.

Kómában töltötted a filozófia és etika órákat?

v011 2011.03.31. 22:09:18

@GGerg: Bocs, közben még írtam az előzőt, szerintem ezt a témát is lezárhatjuk, eleget rugdostalak, a buzishoz meg nem tudok hozzászólni. Tedd be inkább a lengyel szépségeket, hadd irigykedjünk :)

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2011.03.31. 22:31:07

@v011: Ja, nem, azért jöttem el, mert én szeretek adót fizetni, ha látom értelmét valamennyire legalább. És eszembe sem jut nem befizetni vagy trükközni vele.

A lengyel szépségről (bejelzett a radarom pár napja, de nem gondoltam, hogy ekkora kincset rejt az üzem) holnap lesz kép két másik magyarral együtt, akiket Ági miatt elkúrtam.

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2011.03.31. 22:32:01

Azt azért elárulhatnád, hogy minek a futópad. Mert ki is lehet menni futni és nem foglalná a helyet. De lehet, hogy rosszul gondolom.

v011 2011.03.31. 22:49:30

@GGerg: Hogy mondhat valaki ilyet, hogy Ági miatt elkúrta? Szeretted azt a lányt, vele jártál, hogy lehet a többi nőt ilyenkor elszalasztott lehetőségnek beállítani? Nem érte meg vele tölteni az időt, inkább a másik kettőt kellett volna fűzni?

Amíg szerelmes voltál, egy rossz szót nem szólhattunk róla (ayin), most meg kifizetődőbb lenne veled együtt szidni. De én most is azt gondolom róla, mint amikor megláttam a shortos fényképeken, nem szándékoztam semmit mondani róla (nem érdekel), mostanra meg áttoltál szolidaritásból az ő oldalára és védem, ez milyen?

Esküszöm, én szeretem a férfiakat, de egy vascső azért most kijár neked. Igazság szerint ma legalább három.

v011 2011.03.31. 23:03:46

@GGerg: Hát ez mekkora férfiagy már :)

Amikor egyedül vagyok itthon és csak sötétedés után jut időm mozogni, nincs kedvem (értsd: nem merek) egyedül kimenni futni. De nem miattam foglalják a gépek a helyet, a macsómnak kell izmosnak és strapabírónak lennie a munkahelyén.

Volt egyszer egy Gergőm, eddig azt hittem, hogy csak druszák vagytok, de ezt a kötekedős beszólást most tökéletesen el tudtam képzelni az ő hangján :)

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2011.03.31. 23:12:15

@v011: Ez az én szokásos, szókimondó stílusom, szar, de ez van.

Nem kell olyat belemagyarázni, ami nincs benne, bár elismerem, akár benne is lehetne. De nincs. Csak rövidítettem, de nem ment át. Érthető.

Egyáltalán nem kell Ágira rosszat mondani. Én csak azt mondtam, hogy nagyon rossz, hogy állandóan a problémák megoldása helyett azon gondolkodik, hogy hogyan nem lehet megoldani. Ez így nem mehet tovább. Legalábbis velem.

Ezen kívül (hogy ti. lehetetlen) semmi gond nincs vele.

Mi van a shortos képpel kapcsolatban, miről hadoválsz? Leírhatnád számomra érthető formátumban is.

Ayin-t ne keverd ide, ő egy emancipunci, és őket nem csipázom.

v011 2011.03.31. 23:36:43

"Mi van a shortos képpel kapcsolatban, miről hadoválsz?" = első benyomás (azt hadd ne írjam le, hogy konkrétan mi volt, én nem akarom bántani, eddig sem akartam)

"Leírhatnád számomra érthető formátumban is."

Remélem ez érthető volt, nem hadoválni akartam, csak siettem és késő van. Majd jobban figyelek.

A szokásos szókimondó stílus miatt én bírlak, sokszor elmondtam, kíváncsian várom a következő lányt. Ha elmúlik a rózsaszín köd, utána érdekes egy párkapcsolat, lengyelül valószínűleg tovább fog tartani megértetni magad, de reméljük ott nem teremnek (végeredményben) nullák.

Az emancipunciknak érveivel ne érvelj, nem csipázom őket.
Zlotnak kimosta az agyát a fogyasztói társadalom és sz@r autóval jár.
A futópad a helyet foglalja.
.
.
.

Gergő szerint a világ.

Tuuudom, értő olvasás, és valószínűleg nem jött át, amit írtál. De ha nőkkel kezdesz beszélgetni, ez simán benne lehet a pakliban.

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2011.03.31. 23:41:22

@v011: A futópadot csak kérdeztem. Zlot autóját leszarom.

Mert mi volt az első benyomásod? Nekem megfelelő formátumba konvertáld, ha kérhetem.

ZmanUK 2011.04.01. 17:56:44

Nos, az automat ne szard le, mert akkor vihetem mosatni megint. Eleg hogy a siralyok szarjak le allandoan :)

A kulonbseg hogy oket nem perelhetem be criminal damage-ert :)
süti beállítások módosítása