HTML

Gergő blogol

Ezt a blogot három korábbi írásom kapcsán indítom, amelyeknek újra aktualitása lett számomra. Hogy hová jutunk? Az élet számtalan területét érinteni fogom. Ahogy én látom..

Friss hozzászólások

2011.05.16. 21:29 GGerg

Van, aki szerencsés - frissítve

Edgaras pl. az. Nem elég, hogy már nem az első autóját használja biztosítás nélkül és ezzel vagyonokat spórolt meg, múlt héten megtörték az A4-es Audiját (hátsó lámpa, sárvédő, gyakorlatilag az autó sarka megsemmisült) és annyi pénzt kapott a károkozótól, hogy meg is vette ma Kate VW Passatját (99-es, 1.8-as, ötszelepes). Jól járt. (***)

Ez azért felveti azt a kérdést, amit az egyik fórumban biztosító-bűnözésként emlegettek. Nem elég, hogy kurva drága Angliában a biztosítás, ha baj van, sokak inkább zsebből fizetnek, nehogy az eleve aranyáron mért biztosításuk még drágább legyen, így még jobban járnak. Ha eladja valaki az autót és nem köt másikat ugyanott, akkor sokat kell fizetni, így magukhoz láncolják az embert, aki nem tud választani az ajánlatok közül. Rohadékok.

Az előbb beszéltem Andorral és megnevettetett, mert elcserélte az egyik gumimat (ami még legutóbb maradt ott) egy rendszámtábláért, mert az övét lelopták elölről.

 

*** Azt ki is hagytam, hogy Kate eredetileg az 1.8-as Passat-ot egy kisebb dízelre cserélte volna. Na most ebből lett egy a Passatnál két évvel öregebb, kétliteres, benzines Toyota Rav4:) Csodálkozott, hogy miért röhögtem, mikor mesélte.

U. I.: E poszt kommentjei érdekesek, mindenképp ajánlom őket.

17 komment

Címkék: anglia hülyék külföld szívás


A bejegyzés trackback címe:

https://gergoblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr632909453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZmanUK 2011.05.17. 14:34:40

En eladtam az automat, bejelentettem a biztositonal hogy "szevasztok, eladtam", visszakaptam az elore befizetett aranyos biztositasi dijat es kesz. Viszlat. En nem tudom toled miert kertek penzt.

Altalanos esetben, ha az autot nem eladod, hanem elhagysz egy biztositot a szerzodesed lejarta alott akkor altalaban sokat kell fizetned. Ha az ev lejarta utan nem veluk ujitod meg hanem mast valasztasz, akkor nem fizetsz semmit.

ZmanUK 2011.05.17. 17:04:57

De barom vagyok, legyszi torold a commentemet, nem akarom kozszemlere tenni az email cimem
koszi

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2011.05.17. 17:08:37

@Zlot: Ezt figyeld, mi jött a mostani biztosítótól az előbb:

"We refer to the above policy which you have recently taken out with our company.

We note that the address has been changed from .............. to ............. .

Altering the correct address is a misrepresentation of a material fact which could mean your insurance policy is not valid, and will be voided ab initio which means from the beginning and will be of no effect.

Please can you provide us with an explanation as to why the address was altered on your quotation? Also, can you provide with documentary proof i.e. utility bill confirming that you reside at ...................... .

Please note that if we do not hear from you in the next 7 days then we will be taking further action as detailed above."

Mi vaaan? Erre a címre sosem volt biztosításom, miért kaptam ezt? Innen még januárban elköltöztem... Erre a címre egyszer kértem ajánlatot. Csak poénból...
"

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2011.05.17. 19:03:36

@GGerg: az se semmi, amilyen stílusban ezek kommunikálnak az emberrel. bicskanyitogató, at least.

egyébként végül befizetted az 500 fontot, vagy még hadakozol velük?

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2011.05.17. 19:13:11

@gio: Ez az új biztosításom:)

Nem fizettem, ők maguk vonták le múlt héten a havidíjat..

ZmanUK 2011.05.18. 12:36:43

www.yesinsurance.co.uk/car-insurance/policy-insurance-cancellation.html

Sajnos teljesen jogosan koveteltek toled a penzt, mivel ido elott bontottad fel a szerzodest.

Mas biztositoknal ha eladod az autot akkor nem kell kifizetned a hatralevo osszeget. Itt ugy latszik %-os aranyban de ki kell.

Szemetladak.

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2011.05.18. 15:46:06

@Zlot: De az nem akkor van, ha baleset volt?

ZmanUK 2011.05.18. 16:52:19

@GGerg: Nem, mert azt irja ha baleset volt es benyujtottal egy claim-et, akkor az egesz evre hatralevo osszeget ki kell fizetned.

He nem volt baleset es ido elott felmondod, akkor "short term insurance"-kent kezelik es a szazalektablanak megfeleloen kell fizetned ....

Soha tobbet YES insurance baratom :)

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2011.05.18. 17:21:27

@Zlot: Annyit mindenképp megjegyeznék, előre leszögezném, nem a szurkálódás végett, hogy nagyon megtisztelő, hogy a barátodként emlegetsz, de ha anno három hónapja vagy ilyen segítőkész, akkor a számlám most nem lenne szinte lenullázódva. Mert akkor nem mondom le, hanem ment volna még Andor nevén pár hónapig, kibírtam volna. Már mindegy.

ZmanUK 2011.05.19. 09:27:46

@GGerg: Hallod ilyen embert még nem éltem mint Te. :) Beszarás.

1. a "barátom" jelzőnek nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani, sok "ismerősömnek" írok ilyen megszólítást, mégsem jelenti azt hogy csókos jóbarátomnak tekintem őket. (Ahhoz azért több kell)

2. Ha nem szurkálódás végett írtad akkor mégis miért? Hadd kérdezzek valamit? Vonhatsz te bárkit is felelősségre (pláne egy vadidegen embert akinek nem vagy te se fia se borja) hogy nem volt "segítőkész" veled előbb és emiatt ez neked pénzbe került? Neked tudod mi került pénzbe? A hozzá nem értésed és az abszolút pancserságod (bárhogy is próbálod ezt másvalakire tenni). Ha én bammeg lemondok egy biztosítást, az a minimum hogy előtte felhívom az adott biztosítót és tájékoztatást kérek a várható cancellation charges-okról, nem pedig utána lepődök meg hogy mennyit vonnak le ... Az agyam eldobom rajtad

Egy nagy tanácsom van neked hallod. Örülj ha segítenek neked, azt köszönd meg és utána fogd be a szádat. Jobban jár vele mindenki.

Iridium 2011.05.19. 10:01:42

@Zlot: Egyetértek. Elcsépelt, de igaz, hogy mindig meg kell nézni az apróbetűset mielőtt aláírsz valamit. Főleg, ha több száz fontról van szó, akkor sajnos venni kell a fáradságot és megnézni mire is megy el a pénz, és szükség esetén milyen feltételekkel szabadulhatsz meg tőlük. Ezt nyilván nem tetted meg, különben most nem itt tartanál. Mondjuk úgy, ez volt a tanulópénz.

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2011.05.19. 16:25:18

@Zlot: Hülye vagy, csak megemlítettem. Paranoiás vagy, baszki? Nem szóltam egy rossz szót sem, beszarok tényleg.

ZmanUK 2011.05.19. 16:37:30

@GGerg: Hogy neeem? Es meg te voltal tanar? Olvasd mar el ujra! :)

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2011.05.19. 16:57:26

@Zlot: Leírtam a fórumon, remélem, megérted.

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2011.05.19. 17:00:02

@Iridium: A tanulópénz ötezer font volt (nem a mostani árfolyamon), most ez tíz százalékkal emelkedett.

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2011.05.19. 17:04:43

Bemásolom ide is azt, amit a fórumba írtam, mert gondolom, a két csoport nem biztos, hogy fedi egymást:

"Az lehet, hogy olyan kinézete van, de nem annak szántam. Bizonyíték erre az, hogy egy rossz szót nem szóltam annak, aki itt a fórumon időben átnézte. Akkor miért tettem volna Neked? Ez az egész vihar a biliben. Sajnos én a biliben állok és csak 1 mm-es vagyok, így nekem szar:)) Én igazából arra céloztam, hogy Te is olvastad anno a hozzászólást. De ezt sem rosszindulattal tettem."
süti beállítások módosítása